Rémisztő hírek kezdtek el terjedni a francia MacBidouille-nél: a francia lap azt állítja megbízható forrásaira hivatkozva, hogy jelentős késésre lehet számítani az új iMaceknél. A legutóbbi tervek szerint november 27-én kellett volna megérkeznie a 21 colos modellnek és valamikor decemberben a 27 colosnak, de most nagyon úgy néz ki, hogy mindkét verzió komoly késéssel fut majd be valamikor 2013-ban. Rossz hír ez az Apple-nek, hiszen így lemarad a cég az ünnepi szezonról, de még rosszabb azoknak a vásárlóknak, akik már hetek óta az új gépre várnak, esetleg el is adták a régi Macjüket a közelinek hitt premier miatt. Kevés pontos információ áll a rendelkezésre, de az összeszerelésnél jelentkezett valami nem várt probléma, amiatt kell most tétlenül várni a gépre. Az új iMacet az iPad mini eventen mutatták be. Vékonyabb elődeinél, Core i5-ös és Core i7-es Ivy Bridge processzor van bennük és erősebb grafikus gyorsítót is kaptak és opcionálisan rendelhető hozzájuk az ssd-hdd-hibrid Fusion Drive is. Csak épp nem akarnak megérkezni.
Csak 2013-ban érkeznek meg az új iMacek?
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- Kültéri szeméttárolás is lehet esztétikus: 8 kukatároló ötlet
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás