Az Apple hivatalosan is elismerte, hogy támadás érte néhány alkalmazott Mac laptopját, állítólag ugyanaz a csoport tehető felelőssé a betörésért, akik korábban a Facebook és Twitter ellen indultak. A nevük: "Unit 61398" of the People's Liberation Army. A nyilatkozat szerint egy malware fertőzött meg "korlátozott" számú gépet az Apple-nél, a károkozó Macekre jutásában állítólag a Java böngészős plug-inja tehető felelőssé. Megint. A gépeket izolálták, és kijelentették: nem találtak bizonyítékot arra, hogy bármilyen adat elhagyta volta a központot. Ami nyilván azt jelenti, hogy az ellenkezőjére sincs. Az Apple kapott az alkalmon, hogy elmondja: már készítik a szoftver update-et OS X-hez, ami védelmet nyújt az ilyen helyzet ellen, hogy más felhasználók ne járhassanak pórul. Egy seb megint be lesz foltozva. A Java browser plug-injére tehát rendesen rájár a rúd, hogy mást ne mondjak, az ebben található biztonsági hibák voltak felelősek az eddigi legnagyobb Mac-járványért. Most már úgy fest a helyzet, hogy amint hírek röppennek fel egy Java biztonsági résről, az Apple máris lekapcsolja minden felhasználó Macjén a plug-int. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem elég, az oroszlán barlangjában szellentettek, és az most egy ideig visszahangzani fog.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.