Ezt a France Telecom-Orange igazgatója, Stephane Richard nyilatkozta egy napokban adott interjújában. A cégnek csak Franciaországban vagy 24 millió előfizetője van, világszerte az összes szolgáltatásukat negyedMILLIÁRD ember veszi igénybe, a cég piaci értéke meghaladja a 45 milliárd eurót, Steve Jobsot azonban az ilyesmi sosem zavarta, ha tárgyalni kellett: erőből, a kellő arroganciával nyomta le tárgyalópartnereit és diktált nekik olyan feltételeket, amikbe azok máskülönben nem mentek volna bele. Viszont minden komoly szolgáltatónak kellett az Apple, kellett az iPhone, így elfogadták Jobs követeléseit és sokszor olyan szerződést írtak alá, ami első körben csak veszteséget jelenthetett a mobilcégeknek. Legfeljebb branderősítést jelentett az iPhone és talán távoli hasznot, nem azonnali bomba üzletet - már a szolgáltatóknak. Bár az iPhone még mindig érték egy szolgáltató kínálatában, Stephane Richard szerint komoly változások vannak a vállalatnál, amióta Tim Cook vezeti azt. Több figyelmet kapnak a partnerek, nemcsak az Apple elvárásai számítanak, a cupertinói cég együttműködőbb, és kevésbé arrogáns, mint korábban volt. "Talán mert most már nyomás alatt vannak" - mondja Richard, aki úgy véli, hogy ez alapvetően jót tett a vállalat stílusának. Az igazgató szerint remek, hogy a piac sokszínű, de nem biztos, hogy minden szereplő életben tud maradni az iOS és az Android mellett. Richard a Nokiát és a Windows Phone-t említette: szerinte a páros híján van az igazán ütős hardvernek, amiben megvan a "wow-hatás", márpedig ha valaki az Apple-lel és a Samsunggal akar versenyezni, nem engedhet meg magának ekkora luxust.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.