Az Apple nyilvánosságra hozta 2013 második pénzügyi negyedévének (januártól márciusig terjedő időszak) eredményeit. Ahogy számítani lehetett rá, a profit csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Akkor 11,6 milliárd dollár maradt az adózás után a cégnél, most 9,5, ez 18 százalékos visszaesés. Látszik, hogy az Apple termékek eddigi óriási nyeresége hogyan megy össze a konkurenciaharc erősödésével. A bevételek azonban nőttek az egy évvel korábbihoz képest, 43,6 milliárd dollár folyt be a céghez, ez 11 százalékos növekedés. Ez az Apple történelmének legerősebb márciussal végződő negyedéve, de az érdekes nem is ez, hanem hogy hogyan viszonyul ez a szám az Apple becsléséhez. Eddig a vállalat nagyon alálőtte a számokat, aminek az lett az eredménye, hogy ahhoz képest még a rekordokra is csak fanyalogtak az elemzők - még nagyobb pontatlanságra számítottak. Most Robin Hoodként céloztak, csak egy egész picivel alá: 41 és 43 milliárd dollár közé jósolták a bevételt, aztán a maximumra tettek még 600 ezret. Tökéletes. Elfogyott még 37,4 millió iPhone, 19,5 millió iPad, és hogy ezek a számok hogyan helyezkednek el a múltbeli eladásokhoz, hát tessék: 4 millió Mac is fogyott, ez kábé azonos az egy évvel korábbival, meg elvittek még 5,6 millió iPodot is. Holnap reggel Csaba jelentkezik a konferenciahívás részleteivel.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.