Na kérem. Mint minden évben, idén is hallhattuk a be nem teljesült jóslatok hadát, amik az új iPhone-oknak iszonyatos jövőt ígértek. Tavaly 5 millió darabot adtak el az iPhone 5-ből, és sokak szerint ez volt a csúcs, az 5s és az 5c nem lesz képes ezt felülmúlni. Főleg azért mondták ezt, mert az Apple nem hozta nyilvánosságra az előrendelések számát, pedig minden évben el szokott vele büszkélkedni. De most már kiderült, hogy kár volt félteni az új készülékeket. Nemrég az Apple bejelentette, hogy kilencmillió készüléket adott el három nap alatt, ami természetesen új rekord. Persze ez most, a történelemben először két modell együttes eladásával jött létre, és nem tudjuk, melyik készülék mekkora szeletet vitt el a tortából. Elemzői becslés alapján azonban sejthető, hogy az iPhone 5c vitt 55-65 százalékot. Gondoljatok bele, mennyi fogyott volna az iPhone 5-ből, ha nem tesznek rá színes hátlapot. Sőt. Gondoljatok bele, mennyi fogyott volna az iPhone 5c-ből, ha még tényleg olcsón is adták volna. Profit tehát az egekben, befektetői bizalom helyreállítva, részvényárfolyam mehet a Holdra. Ez mind ebben az egyetlen számba. Ja, és a sajtóközleményből az is kiderül, hogy több mint 200 millió iOS készülék futtatja már az iOS 7-et.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.