RE: Hogyan lett a dizájnerből szerkesztő?

Érkezett pár komment a múltkori postomra. Nem csak a weben, hanem élő szóban és cseten is. Mindenekelőtt arra a megjegyzésre szeretnék reagálni, miszerint a parallax és a single page dizájnok túlságosan költségesek ahhoz, hogy egy egész szájt minden egyes cikkét egy 10 fős kreatív team dolgozza ki, egyenként.  Nyilvánvalóan nem is erről van szó. Én csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy ma már olyan összetett frontend megoldásokban lehet gondolkodni mondjuk egy cikk megjelenítésénél is, amit egy dizájner vagy egy art director sokkal könnyebben át tud látni, mint egy újságíró vagy szerkesztő.  A parallax arra nagyon jó példa, hogy ma már egy cikkoldalnak nem csak látványa van, hanem dinamikája, működési logikája is. Nem lehet A4-es lapokon dizájnolni, nem elég jpg-eket nézegetve elképzelni, hogy hogyan fog működni a szájt, mitől lesz érdekes egy scroll eseményre előtűnő és dinamikusan átméreteződő képillusztráció. Hogy hogyan kell meganimálni egy grafikont ahhoz, hogy az az oldal adott pontján jól rezonáljon a szöveges tartalomra.  Az az állításom tehát, hogy a tartalomnak (a szövegnek) és a reprezentációnak, a vizuális megjelenésnek, működésnek igenis kölcsönhatásban kell lennie egymással. Ez persze eddig is így volt a webdizájn történetében. Az újságírók meg is tanulták, hogy tudnak olyan stílusokkal operálni egy cikkben, mint amilyen a képillusztráció, a keretes anyag vagy a kiemelt idézet, a beágyazott videók.  Csakhogy ma már ez kevés. Nézzük meg meg ennek a cikknek a felépítését, és megértjük, hogy miért jobb, ha dizájner vagy art director komponálja a végső produktumot, és nem egy tartalmi ember. Én azt gondolom, abban hiszek, hogy az újságíró és a szerkesztő csak egy-egy input a folyamatban. És a termék (egy cikk vagy egy szájt) végső, teljes valójában egy olyan csapatmunka eredménye kell, hogy legyen, ami túlmutat a szöveggondozási elveken, az újságíráson, a textussal való törődésen.  A parallax és a single page dizájnok eszközök, amiket ugyanúgy lehet jól és rosszul használni. Meg sem próbálni, végig sem gondolni, el sem kezedni: na ez az, ami szerintem nem fér bele olyan médiatermékek esetében, melyek komolyan akarják venni magukat a weben a következő években.