Lehet, hogy más már észrevette, de én nem olvastam róla, és főleg nem írtam, szóval tessék: összehasonlíthatatlanul jobb lett az iOS 8 szövegfelismerése, mint a 7-esnek volt. Ezt akkor vettem észre, amikor találomra elkezdtem gépelni dolgokat még a tesztvideó készítésekor, és meglepődtem azon, hogy a mobilomon egyébként kikapcsolt funkció milyen értelmesen és jól működik: Aztán aktivizáltam a szolgáltatást a 7-es futtató iPhone-on is és akkor vettem észre, hogy nem az elmúlt évek fejlődéséről van szó, hanem ez konkrétan a 8-as jósága, a legutóbbi iOS ugyanis még a kanyarban sincs hozzá képest. Anélkül, hogy túlbonyolítanám tessék, itt van néhány tesztmondat, amiből remekül látszik a különbség: mindkét verzió hibázik, ráadásul a 8-as néha úgy, mint az általános iskola első nyolc évéből kimaradt diákok (a kipróbálom ki próbálomként a legrosszabb facebookizmus), de a statisztika magáért beszél: a régi verzió a 31 ékezetes betűből mindössze 7-et talált meg, az új meg 29-et. És bár az új is hibázik, meg néha túlkompenzál (7-es vs 7-és), de ez már elég közel jár a használhatóhoz. Sőt: sokkal egyszerűbb a kevés hibát javítani, mint az összes ékezetet rendesen kirakni. És a végén százalékosan kifejezve, hogy elmondhassuk, az új operációs rendszer NÉGYSZÁZ százalékkal értelmesebb az elődjénél:
Sokkal ügyesebben találja ki az iOS 8, hogy mit akarunk írni
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Látványos szakaszához érkezett a József főhercegi palota újjáépítése
- „Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
- Brad Pitt hónapokig edzett, hogy versenyautót vezessen új filmjében
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás