A családon belüli erőszak alapvető feltétele a család. A család feltételi rendszerébe pedig nem fér bele az élettársi kapcsolat, mivel az ugyebár nem házasság. Aki tehát megveri az élettársát, az tulajdonképpen nem is annyira erőszakos. Legfeljebb részeg, és agresszív tulok. De természetesen ez is csak akkor, ha nem a Fidesz képviselője az illető. Ebben az esetben ugyanis a vak, és vélhetően hallássérült, illetve szaglásában is korlátozott kutya tehet mindenről.

S persze, amennyiben nem a kormánypárt képviselője valaki, akkor nem is nagyon számíthat arra, hogy hatalmi erők mozduljanak meg a közvélemény elcsitítására. Mert Balogh József esetében végül a Fidesz nyilatkozott arról, hogy a véleményalkotásig megvárják az ügyészségi vizsgálat végét. Ami ellen aligha lehet kifogása bárkinek. Legfeljebb akkor támad majd hiányérzete az embernek, amikor a más ügyekben zajló előítélet-gerjesztéskor korántsem ilyen rigorózus a kormánypárt. Holott amikor kedvenc publicistájuk leállatoz egy népcsoportot, mint bűnöst, akkor is jó lett volna az a disztingválás, hogy bűnös az, akit a bíróság a bizonyítékok alapján annak tart. De ez egy másik történet, és Balogh József esetét talán nem érinti. Legfeljebb annyiban, hogy a nevezett képviselő is Bayer Zsolt párttársa. Annyi más képviselővel egyetemben.

Például azzal a Varga Istvánnal is közös párt padsorait koptatja, aki igen emlékezetes megnyilatkozással híresült el a családon belüli erőszak kapcsán. Amikor is annak a véleményének adott hangot, hogy a nők szülési hajlandóságának hiánya a családon belüli erőszak oka. Innen pedig már csak egy kis lépés, hogy akár egy pofonnal is ágyba küldhető a zembernek a zasszonya. Természetesen mindez nem vonatkozik sem az élettársakra, sem a komondorokra. Márpedig Balogh Józsefet az élettársa vádolja az orra eltörésével, és nem a felesége. A képviselő úr viszont azt állítja, hogy a nőt ő nem bántotta, hanem az élettársa átesett a vak kutyájukon. Ami azért első hallásra elég életszerűtlennek tűnik. Elvégre a kutya alighanem halotta a nála nagyobb gazda közeledését. S alig valószínű, hogy merő kiszúrásból fekvő rendőrt játsszon. Miközben minden ép reflex-pályákkal rendelkező ember automatikusan maga elé kapja a kezét, ha elesik. Még akkor is, ha iszik. Ebben az esetben hamarabb törik el valakinek az ujja, vagy a csuklója, mint az orra. Ellentétben azzal, hogy ha dulakodás közben lefogják a kezét, és képen csapják, vagy lefogott kézzel átlökik egy, az ügyben vétlen komondoron.

De tényleg várjuk meg azt ügyészség vizsgálatának eredményét az ítélettel. Mert hiba lenne azokba a magasságokba süllyedni, ahol sok szélsőséges tanyázik minden más esetben, amikor nem egy kormánypárti képviselőről van szó. Így attól a megjegyzéstől is tartózkodok, hogy az ügyészség korántsem biztos, hogy elmarasztalja a képviselőt. Különösen akkor, ha kiderülne, hogy van annyi pénz, hatalom, és eszköz, amitől az öklözés is kutyabukfenccé válik majd.

Andrew_s

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.