A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság – az Együtt-PM politikusának feljelentése nyomán – elrendelte a nyomozást a debreceni fideszes képviselők és önkormányzati alkalmazottak tavaly őszi "botrányos" floridai utazása ügyében – közölte a szövetség szerdán az MTI-vel. A rendőrség hivatali visszaélés miatt indított eljárást.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t arról tájékoztatta: a rendőrség hivatali visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt folytatja az eljárást. A nyomozás jelenlegi állásáról nem közöltek információt.

Káposznyák István, az Együtt-PM debreceni politikusa szerdán tudatta az MTI-vel, hogy április 14-én ismeretlen tettes ellen tett feljelentést hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Sajtóinformációkra hivatkozva felidézték: tavaly novemberben debreceni delegáció utazott egy floridai energiakonferenciára, az utazáson az önkormányzat és számos városi cég vezetői, így a DH-Szerviz ügyvezetője, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, néhány hivatalnok, valamint Pajna Zoltán alpolgármester is részt vett.

"A kiutazók által a legnagyobb közösségi oldalra feltöltött képek tanúsága szerint azonban a konferenciázás helyett a résztvevők napoztak, horgásztak, koktéloztak a tengerparton. Ráadásul, mint utóbb kiderült, a kongresszus szervezői nem is tudtak a magyar résztvevőkről" – olvasható az Együtt-PM közleményében.

Az érintett cég- és városvezetők tavaly novemberben – miután az ügy országos visszhangot kapott – azt közölték: saját költségükön és szabadságuk terhére utaztak.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Mar most boritekolom az eredmenyt: nem lesz itelet.
Yoda69
Mar most boritekolom az eredmenyt: nem lesz itelet.
Dr. Felipe
Jaa, talán még a választások előtt kellett volna nyomozást indítani. Megint van mit elmaszatolni.
Senara
Nofene már nem kellenek ? Vagy apró figyelmeztetés skacok pofátok befogjátok hallottakról , látottakról .
kukac50
Rogán Antal vagyonosodását mikor vizsgálják,Ő egy szinten van Simon Gáborral.
qxy
Nem kell nyomozni! ! Törvény van rá! ! nekik szabad!
Még hogy nyomoz a rendőrség? ?
Ha tényleg nyomozna, akkor a parlament rég üres lenne Tisztelt Igazságügy miniszter! !
De mivel ő engedi, ezért őt kellene legelsőnek lecsukni.
Van még kérdés? hogy kit csukassunk még le? ? aztán jöhet a többi egész a polgármester helyettesig mind! ! !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.