A hvg.hu úgy tudja, mivel a tüntetések és a népszerűségvesztés miatt úgy ítélte meg, hogy "helyzet van", újjászervezi a miniszterelnök a kommunikációs stábját.

A lap szerint noha Habony Árpád szeretett volna már jobban eltávolodni a napi politikától, kapott egy jól körülhatárolt feladatkört a csapatban. Visszakerült a Miniszterelnökségre kommunikációs államtitkárként a korábbi kormányszóvivő, Giró-Szász András és stábja. Ugyanakkor értesüléseik szerint az utóbbi napokban több egyeztetés is zajlott a Fidesz mellett működő kommunikációs és beszédíró stábban, ahol a tagoknak konkrét feladatokat jelöltek ki.

A szakembereknek ki kell találniuk, hogyan kommunikálják a következő – választásmentes – három év kormányzati intézkedéseit, hogy minél kisebb legyen a népszerűségvesztés, másrészt kezelniük kell az elmúlt hetek több tízezres kormányellenes tüntetései miatt előállt helyzetet – írja a hvg.hu.

Habony Árpád feladata a hírek szerint a stratégiaalkotás lesz. Több kormánypárti forrás szerint ezzel korlátozzák a mozgásterét, ugyanis nem olyan figurának ismerik, aki a napi nyolcórás, jól számon is kérhető munkakörben képes leadni a legjobb teljesítményt.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Aki még nem tudná. Habony Árpád két nyugdíjast bántalmazott, mert az autója útjában voltak. Ez Orbán Viktor, a Magyarország miniszterelnökének fő tanácsadója.
A másik, hogy a választói bizalmat Orbán nem döntéseinek felülbírálásával, a helyes út keresésével akarja visszanyerni, hanem erősebb kommunikációval, dumával, hazugságokkal.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Aki még nem tudná. Habony Árpád két nyugdíjast bántalmazott, mert az autója útjában voltak. Ez Orbán Viktor, a Magyarország miniszterelnökének fő tanácsadója.
A másik, hogy a választói bizalmat Orbán nem döntéseinek felülbírálásával, a helyes út keresésével akarja visszanyerni, hanem erősebb kommunikációval, dumával, hazugságokkal.
nyanya001
Garázdaság vétsége miatt 2011 májusában jogerősen két év próbaidőre bocsátotta a Fővárosi Bíróság Habony Árpádot - írja a mancs.hu a holnap megjelenő Magyar Narancs cikkéből előzetest közölve.
A mi derék miniszterelnökünk nem talál egy tisztességes embert ?
Persze, ahogy a két nyugdíjast vegzálta, ki tudja, mire fog még vetemedni ?

Az eddigi szóvivőket megszégyenítő módon, Habony egyedül fog még nagyobbakat hazudni !
bakegya
A bitangokat begyűjteni és közmunkára-fogni,de azonnal-teljes vagyonelkobzással!!!
Fradigege
Lyukat beszélnek a hasunkba, hogy mégis hú de jól teljesítenek? Nekem aztán cigánykerekeket is vethetnek. Habonynak az az őszült haj elől. Kapitulálok! Az mennyire idegesít! Kikerget a világból komolyan mondom.
zsizsike
Habony veri a nyugdíjasokat? Na és? Az Isten is veri a Fidesszel, mégis Isten az Isten.
m.macskosz
@zsizsike: Na, többek között ezért is maradok ateista.
human
Annyit fűznék még hozzá, hogy ... ... ... vitrin :)
youtu.be/eq1ITejhrSs
human
És még egy kis összefoglaló Habonyról az RTL jóvoltából:
youtu.be/oi4TRzpMSas
Toby
Ez a bozonyos "újjászrvezés" mindössze annyit jelent az adónyomorgatottaknak, hogy lesz újabb 80 államtitkár és ezek 180 helyettese, valamint 1100 szóvívő és kommunikációs here !
Nehogy már egyszer is jól járjunk az "újjászervezésekkel"...
joopapa
Na fiuk ezt már nem lehet egy kis rizsa csökkentéssel elintézni! Az lenne a legjobb stratégia ha mindannyian eltűnnétek a francba, vagy Azerbajdzsánba!
Katalin Mészáros
Milyen szépen fogalmazták meg, hogy Habony egy lusta pasas - csak hülyeségeket kitalálni tud!!
Desischado
Nekem dumálhatnak, bőven elég, hogy elveszik a segélyt! Aljas, mocskos, hazug banda! Előttem hiába próbálják fényezni magukat! Remélem, mások előtt sem fog működni a szemfényvesztés, és a tüntetések folytatódnak!
Rumcájsz
"A szakembereknek ki kell találniuk, hogyan kommunikálják a következő – választásmentes – három év kormányzati intézkedéseit,..."

Semmilyen 3 év nem lesz, ha nem kapják össze magukat, hanem lesz helyette előrehozott választás!

Az óriás plakátokat nem tudja megenni a nép, bármilyen szépen teljesít, kenyérre is szükség van!

Ugyan miért nem lehet felelősségre vonni az olyan politikusokat, akik rossz döntéseket hoznak? Pedig tanácsadóból annyi van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni..

Amikor még kezdetleges volt a demokrácia, akkor még azt hiszem a miniszter szó latin nyelven szolgálót jelentett!
Most mit jelent?

A nem oly régen, az államtitkár még villamossal járt! ( Rákosi idejében )
Lesz az idén még új államtitkári kinevezés? :))))))
mate03
@zsizsike: Nem tudom!? Én még nem találkoztam vele! Orbánnal már igen! Ö is istennek képzeli magát!Mégis utálom!
dömdödöm
Írták :
Habony Árpád feladata a hírek szerint a stratégiaalkotás lesz. Több kormánypárti forrás szerint ezzel korlátozzák a mozgásterét, ugyanis nem olyan figurának ismerik, aki a napi nyolcórás, jól számon is kérhető munkakörben képes leadni a legjobb teljesítményt.
Persze mert munkaidőben tilos piázni ,józanul meg Dzsoki Juingnak is nehezére esett g@ci dolgokat kiforralni :-)
kukac50
Viktor nem dumálni kell ! Cselekedni!
Nem közmunkát éh bérért,hanem termelő munkát élhető bérért!
A Fejében kell újabb offenzíva,más gondolkodás mód, meglátni vidéken a szegénységet nem elvenni még azt a 20-30 ezer forintot is Tőlük,hanem a kormány kiadásán, a sok felesleges miniszter helyetteseket kancellárokat sok tanácsadó elküldésével meg maradna annyi pénz, hogy nem kellene adókat emelni bevezeti.
Az önkormányzatok eltudják végezni azt amit a kormány ablakok teszik sok pénzért.
Ezekről a helyekről küldjék el az embereket mert1 ember a bére 10 termelő munkát végző embernek a fizetésére elég lenne!
Desischado
@kukac50: Megint igazad van, Kukac! De ezt nem fogja megtenni a rohadék!
mekkelek
Nem kommunikációs offenzívával kellene megint tömni a holdudvar zsebét (mert ezt ugye megint mi fizetjük ezeknek a tetveknek) és az agyatlanok fejét, hanem azt kellene csinániuk amire felesküdtek és szolgálniuk kellene az országot. Persze ezeknek az eszükbe sem jut...
nezelodo
Ahogy látom kipukkadt a fidesz lufi, nem is egy luk van rajta! Újra fölfújni ezt már nem lehet, hát nekilátnak a csodatévő, közszeretetnek örvendő embereikkel befoltozni. Nem hagynak ki egyetlen szalmaszálat se, amibe kapaszkodhatnak, a végeken még a pityókás ex képviselő mentőötleteire is számítanak a közszolgálatinak csúfolt párt tv-ben. Olyan ez, mint a kicsapott biztosíték megpatkolása: ha kicsire szabod újra és újra kiolvad, ha túlméretezed, akkor meg leéghet a házad.
Toby
Vazze, eszükbe nem iut patkányéknak, hogy nem a kommunikációs parasztvakításon kellene agyalogni, hanem végre egyszer, ebben a büdös g gsztervilágban - mielőtt még felrúgnák a gyertyát és "néhainak" lehet ( adja isten ! ) minősíteni őket, legalább megpróbálnának tisztességesnek látszani !
Hogy rohadjon meg a szekrény !
tivoli
@Desischado: november 27., 00:15
Kedves Desischado!
Akadna valami ebben a büdös életben, amiről neked jó véleményed volna?
A sok mérgelődés nem egészséges. :-))
pbalage
valószínűleg pontosan ezen ügyek miatt jön Angela Merkel februárban hozzánk, hogy szépen a szőnyeg szélére állítsa a vajdánkat, addig még éppen van idő tönkretenni a ruszki maffiát, tökéletes időzítés.
tivoli
@pbalage: ma, 20:14
A szőnyeg széle csak otthon működik. Ha arról lenne szó, akkor magához kéretné.
pbalage
@tivoli: nyugi bele, a vitya kénytelen lesz leteríteni Merkel elé azt a szőnyeget, aminek végén saját maga szép egyenes tartásban meg szeretne állni, de ez az utóbbi tagmondat nem nagyon fog sikerülni neki.
tivoli
@pbalage: Várjuk ki a végét, vendégségben nem illik pofozkodni.
pbalage
@tivoli: okés, várjuk ki, de én pofozkodásszagot érzek a levegőben...
várjál, fogadjunk valamiben, hogy lesz-e pofozkodás vagy nem lesz-e.
De virtuális legyen ám, mert marha messze vagyunk egymástól, egyébként lehetne egy adag bográcsos halászlé is a fogadás tárgya.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.