Gyurcsány Ferenc szerint 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország – a pártelnök erről szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén beszélt.

A Demokratikus Koalíció elnöke a szegénységellenes mozgalmat idézte évértékelőjében és az ország elnéptelenedését vízionálta. Gyurcsány szerint az igazi reményteleség nem csak a politika hagyományos világát éri el, hanem az egyre inkább elszegnyedő magyarok sokaságát, mert a súlyos szegénységben élők száma minden korábbinál merdekebebben növekedett. Minden 4 családból egy súlyos szegénységben él, máshol ez nincs így, Európában és a régióban is harmada, negyede ez a szám – tette hozzá.

Gyurcsány: Éhen fogunk dögleniGyurcsány Ferenc az MTI felvételén

Ha Magyarország jól teljesített, abban teljesített jól, hogy milliókat lökött embretelen szegénységbe. Minden tízből négy gyereknek kell szembenéznie azzal családjával, hogy a mindenapi betevőért küzdenek – hangsúlyozta, és idézte a Magyar Szegénységellenes Mozgalom elemzését, amely szerint "éhen fogunk dögleni".

A bevándorlás-kivándorlás kérdéséről szólva a pártelnök emlékeztetett: soha nem látott mértékben mennek el a fiatalok az országból. A miniszterelnök gazdasági bevándorolókat bűnbabkoknak kiáltja ki, miközben saját fiataljaink kivándorolnak az országból – mutatott rá a DK elnöke.

"A miniszterelnök, aki nem ismeri a számokat, azt mondja Magyarországon csökkent a szegénység. Ha valami csökkent az a kormánynak a józansága". Ha ilyen mértékben folytatódik a kivándorlás, akkor 7,5 millióan maradunk az országban 2050-re. "Nesze neked erős Magyarország!" – mondta Gyurcsány Ferenc.

A politikus önkritikát gyakorolt Pásztor Albert miatt: kijelentette, hiba volt a miskolci polgármester-jelölt támogatása, amiért személyesen vállalja a felelősséget. Hozzátette, tanulni kell a hibákból, majd a veszprémi és a tapolcai időközi választásra hívta fel a figyelmet.

Gyurcsány a baloldal helyzetére is kitért: aki a baloldal egyetlen hiteles képviselőjének állítja be magát, az nem különbözik Orbántól – tette hozzá. A baloldal színes, ahogyan Magyarország is, aminek örülni kell.

Hiba az az ellenzéki követelés, hogy a demokratikus pártok vonuljanak ki a parlamentből, ne asszisztáljanak az Orbán rezsimhez – hangsúlyozta. Ha lemondana, hogyan kérhetné a választóktól, hogy szavazzák meg újra? „Nem lehet bemenni, kimenni, megint bemenni, megint kijönni”. Azért képviselő, hogy hallja a szavazók hangját. Ez sokkal több mint ott ülni – tette hozzá a politikus.

Az idő eldönti, kinek van igaza, szerintem nekünk. Magyarországért, a köztársaságért – zárta évértékelőjét Gyurcsány.

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@miazavalami: Tudod az én ,,okosságom,, a megélt időből adódik, meg abból hogy nem látni egyetlen olyan erőt se amelyik legalább 1 millió embert kivigyen az utcára, ez a fütyisz szerencséje, szétaprózta az ellenzéket, egymás ellen fordította az embereket, mert míg ez nem változik ők nyugodtan halászhatnak a zavarosban, sőt a saját arcukra formálhatják a törvényeket, a szabályokat...
A fütyisznek még nincs igazán félnivalója, de azért a mélyben már fortyog a társadalom, ha kitör az nagyon nagy robbanással fog járni...
A Petőfi idézet ide illik ,,habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr,,
sokan keserűen fogják ezt megtanulni a regnáló hatalom emberei közül...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
miazavalami
Ideje volt már egy kis odamondogatásnak! Jöhetne a többi baloldali politikus is...
papa.49
@miazavalami: Nem fognak jönni mert mindegyik valamiért orrol a Gyurcsányra...
miazavalami
@papa.49: Van benne valami, de ezt azért ideje lenne félre tenni. Nem hiszem el hogy az egyéni ambiciójuk fogja tönkre tenni az országot.
1magyar
@miazavalami: De. Már így is fel aprózták az ellenzéket pici fecnikre, de a fecnik már semmit nem érnek és eltűnnek egyszer.
miazavalami
@1magyar: Azír kezdenek a soraik összeállni. Találtam egy másik cikket , mindjárt beküldöm.
nepszava.hu/cikk/1046954-a-tenyeket-is-nezzuk-ne-csak-a-szivarvanyt
papa.49
@miazavalami: Ezt hajtogatom már régen, ha megakarjuk dönteni a fütyisz uralmát össze kell fogni, de nincs hiteles vezető, akit minden mai ellenzéki elfogadna...
KERKA
Gyurcsány nem fog éhen dögleni, de az tény, hogy nincs használható ellenzéki összefogás a mélyszegénység ellen.
miazavalami
@papa.49: te okos ember vagy. Gondolkodj már hátha...
papa.49
@miazavalami: Tudod az én ,,okosságom,, a megélt időből adódik, meg abból hogy nem látni egyetlen olyan erőt se amelyik legalább 1 millió embert kivigyen az utcára, ez a fütyisz szerencséje, szétaprózta az ellenzéket, egymás ellen fordította az embereket, mert míg ez nem változik ők nyugodtan halászhatnak a zavarosban, sőt a saját arcukra formálhatják a törvényeket, a szabályokat...
A fütyisznek még nincs igazán félnivalója, de azért a mélyben már fortyog a társadalom, ha kitör az nagyon nagy robbanással fog járni...
A Petőfi idézet ide illik ,,habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr,,
sokan keserűen fogják ezt megtanulni a regnáló hatalom emberei közül...
wagabund
Tegnap láttam a tv-ben az emeszpé elnökét, aki nagyon frappánsan nyilatkozott... de... foggalmam sincs mit mondott, mert annyira felzaklatott a sapkája siltje.. hála istennek, most (már)eltakarta a kopaszságát, viszont nem lehetett látni az arcát a sapka ellenzőjétől, annyira lehúzta... és az, mint a testbeszéd része, megint rontott a megítélésén...
persze csak nálam.

a fidesz újból hátradőlt, és ismét kért egy kávét...ellenfél még mindig nincs a láthatáron...
kamazuka
Próbálok kúltúremberhez méltóan szólni.
Emlékezet kieséses járvány dúl Kötcsén?

Milyen okok vezettek idáig.
Segítsünk!

A TSZ-ek szétverése a vidéket padlóra kűldte.
Sebaj lehetett földeket szerezni.
Privatizációkkal olcsón eladták a közvagyont.
Számviteli törvény.Előkészítette a devizahitelezés zökkenőmentes beindítását.A múltik betörését az országba.Hogy ezek megvalósúlhassanak,minden termelő ágazatot padlóra kellett kűldeni.
Politikust nem lehet számonkérni.
Ahogy senki sem számoltatható el.

A lényeg,hogy adóeljkerűlt pénzek 10 %-ért hazahozhatók,legalizálhatók,és az eredetüket nem firtatja senki.
Lehet hogy lopott közvagyonból származnak?
Lehet.
Az is lehet,hogy a rendszerváltás után akik annak idején 20-30 ezret kerestek,hétfőtől 2-4 milliót?

Hogy van az hogy bukott politikai elit akarja megmondani mi lenne jobb nekünk?

Nekem az lenne a legjobb ha a Kötcsei filmgyár végre matiné előadásban adná a Batman visszatér c.Koprodukciós mesefilmet.

Frenkie!
Ekkora vetítésen szoktak V.I.P belépőket is osztogatni!
kamazuka
@Horizont: Sydney vagy Brisbane?
Nekem édes mindegy.
Az viszont hogyan lehet jó és remek ellenfél,kinek cégei nem hazai munkaerőpiacon keresgélnek,hanem egy másik ország munkaerőpiacát erősítik.
Ha nekem volna cégem darabszám szerint 10 felett és az mind külföldön adózna,nem venném a bátorságot,hogy itthon kavarjam a szart!
Csak csendesen jegyzem meg!
tivoli
Még ilyet! Gyurcsányék éhen fognak dögleni!
Hofipisti
@wagabund: Az MSZP a maga nagy, de elmúlt dicsősége álomvilágában él. Ha egy párt olyan elnököt tud csak magának választani, akit a politikai ellenfelei bármikor tönkre tudnak tenni jogszerű, de erkölcstelen múltja okán (képviselői költségtérítés 8 éven át a nyíregyházi lakcím alapján, de Érden lakva, ugyanakkor nem mentség, hogy ezt a "stiklit" mások is, pl. Nyakóék, vagy Fideszesek is eljátszották), avagy Szanyi kapitányt küldik parkoló vágányra Brüsszelbe, az a párt bizony nagyon messze került attól, hogy bármi jelentőset is tudna összehozni ebben a vihar- és FIDESZ-vert országban.
73
Ferikém te biztosan nem veszel éhen.De nekünk sanszos lehet éhinség.
verőce21
@papa.49: (17:28) Így is jó. :)

Habár fölül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a Côte d'Azur!
papa.49
@verőce21: Faxikám, ne a Petőfi verset gúnyold ki, jó!!!
Jó úgy lenne ha nem szólnál hozzám, világos!!!
JAJMÁR
„Nem lehet bemenni, kimenni, megint bemenni, megint kijönni” hát, nem tudom... :-DDD
Gemüs52
Szerintem ,jó beszéd volt ! Ha ezért hurrogtok ,nem zavar ! Még keményebb bírálatot vártam ! Ha valakinek egy -egy mondat vagy szó nem tetszett az az ő dolga ! Ne hátrafelé mutogassatok hanem azt nézzétek mi vár ránk a mostani kormány uralkodása miatt és alatt ! Ez van . Hajrá DK !!!
kamazuka
Szép beszéd!
Ez az Anti Demokratikus Kommandó,választhatott volna egy hiteles akarom mondani egy igazi devizahiteles embert szónoknak!
tivoli
"Gyurcsány a baloldal helyzetére is kitért: aki a baloldal egyetlen hiteles képviselőjének állítja be magát, az nem különbözik Orbántól – tette hozzá."
Ezt mondom én is. És az olyan meg is érdemli, hogy éhen dögöljön.
kkalman
Gyurcsányt lehet szidni, megérdemli, de egyelőre ő az egyetlen politikus Magyarországon, akinek a neve hallatára is tele lesz a fitymasz gatya.
Nem mellesleg, igazat mond, és meri vállalni a felelősséget Pásztor Albert támogatása miatt.
oncogito
@wagabund: -
"A sikerbe több ügy bukott bele, mint a vereségbe. Kevés ember van, aki a nyert csata után is megőrzi a szerénységét. A legtöbb párt és jó ügy akkor kezd rohadni, ha győz." (Müller Péter)
Desischado
Szerintem is igaza van! És az is tény, hogy a fidesz banda fél tőle! Bár az nem valós, hogy ő éhen fog halni, de értem, hogy mire gondolt. Ha nem tudjuk ezt a bandát elzavarni hamar, akkor megáshatjuk a saját sírunkat! Bár jövő januártól erre tényleg lesz alkalmunk!
rugacs
Egy ország vezetése jó üzlet, mondhatni a legjobb. Az tudja a legjobban, aki ezt már egyszer (kétszer) átélte. Egy politikus sosem fogja azt mondani: elég volt. Mert pénzből és hatalomból sosem elég.
A szegénykérdés, a demokrácia mindig annak fontos, aki éppen ellenzékben van. És csak addig fontos neki, amíg ellenzékben van. Mert mihelyst hatalomra kerül, ennél sokkal "fontosabb" dolgok fogják lekötni a figyelmét.
Fletót ugyanúgy nem fenyegeti az éhenhalás, mint a megvilágosodás sem.
Pedig valaki végre felébreszthetné, mert álomvilágban él, ha azt hiszi, ő itt valaha még labdába tud rúgni.
Hogy a Fidesz félne tőle? Ugyan kérem, ahogy az emberek nem felejtik az elmúlt 25 évet, úgy az elmúlt "nyócévet" még kevésbé.
Ahhoz pedig, hogy itt valami jelentősen megváltozzon, földöntúli csoda kéne... :-(
wagabund
csak a tisztánlátás érdekében..:

-"éhen fogunk dögleni"... ezt Gyurcsány idézte egy gondolkodótól... ezt kétszer is mondta, hogy: idézem..

...a másik, a devizahitel...mivel én is éltem a lehetőséggel, tudom mi volt az ok...2002 ben Gyurcsány még sehol nem volt, viszont Járai jóvoltából a forintkamat elviselhetetlen magasságban(erőltetett kézivezérléssel)szárnyalt... ...ekkor kezdtük a frankot szeretni...
a tájékozatlan gyűlölködők szerint Gyurcsány felelős a bedőlt hitelekért...(is) Lengyelországban is?...Horvátországban is? Ausztriában is?(ott a legnagyobb a bukta) és még néhány országban, ahol lázadásközeli a hangulat.
-Gyurcsány, mint tudjuk, a cége osztalékából él, nem is rosszul...ahhoz, hogy szép osztalékot kapjanak a részvényesek, annak a cégnek baromijónak kell lenni... az is.

na, lehet köpködni.
papa.49
@wagabund: Csak hát a fiúknak mindig kell egy ,,ügyeletes utálatos kép,, akit lehet köpködni, teszik is bőszen akiknek ez a feladatuk...
kukac50
Fél ország biztosan éhen döglik, ha így gondolkodik Orbán mint eddig.
A szegényektől vesz el, a gazdagoknak meg kedvez.
JAJMÁR
@rugacs: Nekem jobban tetszik, ha a beszédében egy vezető azonosul a néppel, és a T.1. személyben beszél, mintha kívülállóként T.3. személyben.
A Te kedves vezetőd nyilván így mondaná: A magyarok éhen akarnak dögleni !

...és egyébként igazad, az emberek a közelmúltra jobban emlékeznek, és nem felejtik az emútnyóc, és emútötévet sem !
Ha még nem vetted volna észre, ez a kormány és a politikája már megbukott.
Tekla
Éhen fogunk dögleni! Bizony ,meg is érdemeljük.
Amíg az ország tele van gazos kertekkel, amíg a falvakban a legnagyobb állat a kutya , addig meg is érdemeljük !
A mi nagy szüleink pár száz négyzetméterről 6 gyereket etettek, volt baromfi is pár darab. Egy pár nyúl tartás , az már tényleg ingyen van, annyi gaz mindig található, havi egy-két kiló hússal számolhatnak . Az után három tyúk napi 6 kanál kukoricán tartva , kis maradékkal,gazzal ,ételmaradékkal ,már tojik. Az ólakat, kis kerítést össze lehet állítani bodza ágakból és kukorica szárral takarni , hogy ne fázzanak.
Mosópor helyett lehet gyűjteni vadgesztenyét,mi is ezt használjuk szódabikarbónával. A birka tartást nem is említem, mert akkor már sajt is van. Egy-egy állat nem megfizethetetlen, talán még az önkormányzat is meg tudna venni a legszegényebbeknek, segély helyett.
Most jön az akinek nincs földje, még pár négyzetméterje , az mit csináljon? Keressen egyedül élő idős embereket, akinek van kertje , de nincs ereje művelni. Közös gazdálkodás, régen feles-kert , jól működött . Ebből éltek a nincstelenek. Éhező gyerek is csak a nagyvárosokban volt, nem vidéken a háború után!
tivoli
@kkalman: tegnap, 22:51
Úgy néz ki a dolog, hogy Gyurcsány vizet gereblyézik. Elmond néhány népszerűnek hitt lózungot, azzal le is tudja politikusi tevékenységét. Ez a szokása piszkosul nem tetszik, mert beállt azok közé, akik azzal szeretnének nagyobbak tűnni, hogy másokat ekéznek. De nincs is nehéz dolga, mert sok hiszékeny követője máris ájultan fetreng lábai előtt. Ez kell a népnek, egy kis jóleső anyázás felsőbb körök jóváhagyásával és egyetértésével.

Pásztor Albertet kár felemlegetnie, mert nincs jelentősége az ő felelősségének, és már semminek nincs jelentősége ami vele kapcsolatos. Egy a lényeg, hogy ő és hívei jól szórakozzanak.
hattorihanna
Még sokkal keményebb bírálatot vártam tőle.Ne szépítsük,akkora szarban van az ország,mint még soha.A fidesz,minden bizonnyal utolsó 4 éve végleg beteszi a kaput.De nekünk az már nem lesz vigasz egy szétlopott,tönkretett országban hogy a fidesz nem kerül többé parlamentbe,mert mi itt állunk majd üres zsebbel,munka nélkül,ők meg annyi ingatlant és ingóságot elloptak,hogy még Ráhelka kölkeinek sem lesz gondja egy életen át.Mármint ha nem lesz felelősségre vonás,vagy egy igazi vagyonosodási vizsgálat.De erre nem sok esélyt látok sajnos.
miazavalami
@papa.49: Ne legyen igazam, de a mostani helyzet a jobbik malmára hajtja a vizet.
Ellenzék most kezd ébredni, de nem igazán vannak nyeregben.
Ezzel szemben a jobbik ezerrel hajt, hogy kihasználja azt hogy az emberek csalódtak mindkét nagy pártban.
Muszáj keresni valakit a bal oldalon.
iteo
@oncogito: Peti bácsi csak azt nem mondja meg mit csináljunk. Minden szar amit csinálunk. Ebből él.
tivoli
@miazavalami: ma, 12:32
Én úgy értelmeztem, hogy ő meg a családja, mert mások nevében nem beszélhet! :-))
miazavalami
@tivoli: Jaj Te ! Együtt érez az éhezőkkel...
tivoli
@miazavalami: ma, 12:56
Az nem kunszt, a jó meleg szobából. :-))
wagabund
@Tekla: Így ismeretlenül is büszke vagyok rád!
(rád illik a bölcs latin megjegyzés: ecce homo!)
miazavalami
@tivoli: Hát na! :-) De azír már ébredezik a bal oldal.
tivoli
@miazavalami: ma, 13:04
Szerintem álmodozás ez, még mindig.
Nem furcsa egy kicsit, hogy olyan embertől várnánk a megváltást, aki már egyszer leszerepelt? Akit az ország szinte egy emberként küldött a francba, mint Gyurcsányt?
Amikor 2002-ben Orbán után megváltásként élte meg az ország a baloldal győzelmét, majd 8 év múlva újra ő kellett?
Ha 25 éve szinte ugyanazok az emberek vagy ugyanolyanok vannak a törvényhozásban és mindegyikben csalódtunk már, akkor vajon kikért érdemes tüntetni?
miazavalami
@tivoli: Akik a rendszerváltás óta regnáltak már mind leszerepeltek egy cseppet. legcseppebbet Bajnai...
Katalina62
Most miért kell ezt az egy mondatot szándékosan félreérteni? Aki nem akar az élőfába is belekötni, ha Gyurcsány Ferencről van szó az pontosan érti, hogy ezt hogy értette! Ehhez még Gyurcsány szimpatizánsnak kell lenni!
tivoli
@miazavalami: ma, 13:39
Na igen, mind leszerepeltek. Mikor nincs tétje, milyen jól tudják, hogy mik a problémák és mit kellene tenni. Lehet, hogy nekünk is importálni kellene külföldről egyet, mint a románoknak?
verőce21
@papa.49: (21:40) Tévedsz, ha azt hiszed a Petőfi verset idézted, mert azt pontosan kellene. Így nem a Petőfi verset gúnyoltam ki, hanem téged frissítettelek. :)
Vágod papa?
tivoli
@miazavalami: ma, 14:49
Merkelre, vagy Putyinra. Vagy egy valamelyikük által kinevezettre.
Lenne itt rend! :-))
miazavalami
@tivoli: Nekem Putyin nem kell. Merkel pedig nem vállalná...
tivoli
@miazavalami: ma, 14:55
Más meg fordítva gondolná.
Egy a lényeg, hogy bármelyikük igen hatékonyan le tudná rendezni az itthoni tesze-tosza megélhetési társaságot..
miazavalami
@tivoli: Na látod! Hiába beszél nekem kisherceg a tökös csajokról...
Ide tökös legények is kellenének.
Csizmás Kond
@Horizont: Szóval ne nézzünk vissza...és gondolom oldalra se csak arra amerre mutatnak...:)
Szerintem hiteles volna ha nem pont Ferenc mondja...
rugacs
@wagabund: Akkor én megteszem, jó?!
Már mint a köpködést!
"Gyurcsány, mint tudjuk, a cége osztalékából él, nem is rosszul...ahhoz, hogy szép osztalékot kapjanak a részvényesek, annak a cégnek baromijónak kell lenni... az is."

Gyurcsány egyik nap még senki volt, aztán másnapra milliomossá lett.
Van ilyen. Mindössze lottózni kell hozzá és várni a szerencsére.
Ebben a történetben azonban az a furcsa, hogy a Kisz vagyon meg egyik nap még volt, aztán másnapra meg nem volt!
És a kettő esemény pont egyidőre esett... A gyengébbek kedvéért:
Egyik nap a Gyurcsány még egy senki, de még meg van a Kisz vagyon. Aztán másnapra a Gyurcsány megjelenik, mint milliomos, miközben eltűnt, elpárolgott a Kisz vagyon...
Azt én nem vitatom, hogy ha az embernek az ölébe hullik mannaként egy kisebb vagyon és azt a továbbiakban ügyesen, jól megforgatja és hatalmasat profitál belőle, ahhoz ész és tudás is kell. Főleg mert a tévéből sokszor ennek az ellenkezőjét látni: valóvilág meg bb győztesek, akik milliókat kapnak a semmiért, aztán hol diliházban kötnek ki, hol más módon nullázzák le magukat.
Szóval pénzt pénzből lehet leginkább csinálni. Ehhez is kunszt kell.
De hogy egy whiszkis kategóriájú csibész szélhámost ezért dicsőítsek...!!
A másik:
"a tájékozatlan gyűlölködők szerint Gyurcsány felelős a bedőlt hitelekért...(is) Lengyelországban is?...Horvátországban is? Ausztriában is?(ott a legnagyobb a bukta) és még néhány országban, ahol lázadásközeli a hangulat."
Eddig ezért leginkább a Fideszt okolták! Akkor talán húzzuk le őket is a listáról, hiszen elég valószínűtlen, hogy a környező országokban bekövetkezettekről is ők tegyenek.
Szóval a devizahitelek bedőléséről azért tehet "leginkább" a Fletó, mert őt figyelmeztették még 2006-ban vagy 2007-ben az Unió vezetői ennek lehetőségéről. Nem fogok idetenni linket, mert régebben már megtettem ezt, ha valakit érdekel, keressen utána.
A Fletó leállíthatta volna a deviza hitelezés folyamatát, de esze ágában sem volt. Hogy miért? Mert...
verőce21
@papa.49: Örülök, hogy felfogtad a helyzetet.
rugacs
@JAJMÁR: Jaj, már megint ez a szűklátókörűség!!
Egyes szám első személy?
Ugyan mi a jó b... francból tudhatná, mi az az éhség, ha még az életben nem volt része benne?
Szóval szerinted a milliomos jól ismeri, ebből kifolyólag jól tudja ábrázolni és orvosolni az éhezők, a szegények gondjait?
Honnét vetted ezt a marhaságot?
Tudod miért találták ki a szakszervezetet eredetileg? Mert a különböző szakmákon belül az értett és az látta a dolgozók problémáit, aki közéjük tartozott.
A különböző kasztok nem ismerik, és nem is tudják egymás problémáit, érdekeit védeni!
Azon egyszerű okból, mert nem egyforma az érdekük!! Egy milliomosnak nem az a problémája, mint egy éhezőnek! Sőt, a kettő között antagonisztikus ellentét van! A milliomosnak a hatalom kell, a szegény meg a milliomos vagyona.
Ha a milliomos a szegényeket akarja vezetni, az megvezetés!!!
Nekem a Gyurcsány NE mondja meg, mit hogyan kéne csinálni, mert a mostani vezetésnek ő mutatott példát szélhámosságból, csalásból, lopásból, kisemmizésből, eladósításból, stb.
Ha a Gyurcsány segíteni akarna a szegényeken, megtehetné: adja vissza nekik azokat a milliárdokat, amiket tőlü(n)k vett el, és most a sajátjaként bitorol!!!
A hülye olcsó meséjét meg tartogassa a csemetéjének...
rugacs
@rugacs: "Egyes szám első személy?" helyesen: többes szám egyes személy... a többi oké...
rugacs
@Tekla: Bizony, ez így működött!
Aztán az Unió kitalálta, hogyan kell a jószágot tartani, mivel kell etetni, stb. És meggyőzte a vezetőket, ilyen háztájikra nincs is szükség, mert a multikban minden kapható, csak meg kell venni készen. Amit persze nyugaton ilyen általad említett háztájikban állítanak elő...
Na most már csak az a kérdés mi kell nekünk: a multik vagy a háztáji?
JAJMÁR
@rugacs: Vicces vagy . Engem tartasz szűklátókörűnek, és nem látsz a Gyurcsánynál tovább? Nézz már körül ebben az országban, hogy mi zajlik. Nem 20 éve, hanem ma mi zajlik ! Én nem nyomozok a Gyurcsány vagyonának eredete után, mert fölösleges. Ha lenne bizonyíték, ha egy pici igazság is lenne az állításodban, azt azok, akik ma hatalmon vannak, már kijátszották volna ellene. Gondolkodj, Rugacs ! A vádaskodásod mellé semmilyen indokot nem tudsz felmutatni, pusztán érzelmi alapon rágalmazol.
A nyelvtani rövidítéseket tanulmányozd inkább !

Tévedsz, nem kell ahhoz szegénynek lenni, hogy valaki megértse, hogy melyik intézkedés milyen folyamatokat indít el egy társadalomban, és hogy értse azt is, hogy egy ország nem lehet sikeres, ha a nép széles rétege nélkülöz. Nem szegénynek kell ehhez lenni, hanem államférfinak, vagy '-nőnek' ! Azt elfogadni, hogy a hatalom képviselői csak saját maguk boldogulását, és a saját köreik, a felső réteg boldogulását tartják szemelőtt a nagy többség kárára, behódolás ! Legyen sok örömed benne !
JAJMÁR
@Tekla: 10:24 Hm, nem akarom most megosztani a tapasztalataimat a "tyúkokról", mert hosszú lenne, és a konyhakertről is írtam már sokszor.
A mosáshoz: én mosógélt főzök, - környezetkímélő, mosógépkímélő, és főleg bőrbarát ! Olcsó is, és nem szürkül a ruha. (Az összetétel arányokat azért ki kell tapasztalni.)
Szappan, mosószóda, szódabikarbóna, víz, a szennyezettebb ruhákhoz folteltávolító só - recept a neten ! A foltokra marhaepe szappan. Az öblítő ecet, víz és mosóparfüm - pl. tavaszi szellő - ! Felmosáshoz, lemosáshoz citromsav, szódabikarbóna, ecet ! (Erős tisztító hatása van, környezetkímélő, egészségre nem ártalmas, mint a kemikáliák, és nagyon kellemes, könnyű, citromillat marad utána! ) A mosóparfüm ide is jöhet, de légfrissítő, és szekrényillatosítóként is használható, ha valaki szereti. (A mosóparfüm kicsit drága, de én szeretem) Tényleg sokkal olcsóbb, mint a drága és nem lebomló, egészségre ártalmas vegyszerek, és ami lényeg, az egészségnek és a környezetnek is jobb.
rugacs
@JAJMÁR 17:53-ra: Na látod, ebben lehetsz szakértő!!
De a politikához tök hülye vagy...
miazavalami
@rugacs: nem lehet mindenki fatökű mint Merkel...
JAJMÁR
@rugacs: 19:28 Hm, biztos ez? hiszen nincs válaszod :)
(Nincs, mert igazam van.)
Ja, igen, nő vagyok... és nem hülye !
kkalman
@tivoli: ma 11:19 Nem vagyok fanatikus gyurcsányista, de az azért érdekes, hogy fitymaszéknál, ha csak böffent egyet a Fletó, máris összehívják a válságstábot. Ha meg még mond is valamit, harmadfokú riadókészültséget rendelnek el.
1magyar
Na és??? Vannak stadionok. Nem elég?
rugacs
@JAJMÁR: 17:19-re: Jaj már megint egyszerű vagy.
Szóval széles látókörödet bizonyítja, hogy már 20 évre visszamenőleg sem látsz. Hogy ma mi zajlik, annak oka van. 20 évnyi oka.
Neked nem kell Gyurcsány múltja után nyomoznod. Azt ismerni elég volt idejében odafigyelni és gondolkodni. Persze ettől nem lesz bizonyítékod. De tudni azért lehet.
Ha nyomozni akarsz, próbáld meg kinyomozni hol hagytad az eszedet?! Azt megtalálni sem lesz kis művészet!
Szóval a társadalom egy rétegének megismeréséhez elég államférfinak lenni? És ha van ilyen, akkor az már érdemben képviselni tud?
Amilyen egyszerű vagy téged az orrodnál fogva bárki vezetni tud, de azért a tömeg érdekei mást kívánnak.
És ha a mánál egy kicsit régebbre is visszalátnál, tudhatnád, hogy éppen a Gyurcsány az, aki miatt itt tartunk.
JAJMÁR
@rugacs: 20:29 Egy picit hiányolom a Bajnait ! A Gyurcsány-Bajnai az oka mindennek nem? Na mindegy, a fő, hogy megtaláltad minden bajok az okozóját ! Akkor most már vár minket a ... juj.. Szebb jövő? !
Mindenre emlékszem Te Kossuth ivadék ! Képzeld, ehhez nem szükséges leírogatnom és papagáj módjára gyakorolnom minden egyes kommentemben, hogy az emútnyóc, öt, húsz, huszonöt év... stb., meg eladott gyárak , meg a zeu... panaszáradatot, és nem a sebeket nyalogatom. Kezdem érteni, miért a kutyus az avatarod :)
Nem a megismeréshez kell államférfinek lenni - tényleg nem érted? - Még nem magyarázom meg, gondolkodj... egy időre űzd ki a fejedből a Gyurcsány gazdagodását, és engedj be konstruktív gondolatokat is :)
Strassnoff Ignác
Esetleg lehet idézni a szövegéből, hogy mi nem igaz belőle!
Mondom én ezt úgy, hogy sosem kedveltem, mert az én ízlésemhez képest túl arrogáns.
Ami bizonyított tény a fasziról:
Politikusként nem lopott.
Időnként beismeri, ha hibázott.
Ha csak ez a 2 tulajdonság jellemző lenne a többire is,nem itt tartanánk.
A pénzéről meg annyit, hogy szerencsés módon benősült a vagyonba.
Gyurcsány bármelyik tulajdonságát össze lehet hasonlítani Orbánéval, aztán megnézni, hogy ki jön ki jobban belőle!
rugacs
@JAJMÁR: Az, hogy nő vagy, akár előny is lehetne. Én imádom a nőket, főleg azokat, akik keveset beszélnek, de annál többet mondanak. Te pont nem ilyen vagy...
Gondolom, olyan piszkafa, egyszálbél, vagy egyszerűen csak anorexiás? Csak mert hiányolod a Bajnait a Gyurcsány említése révén. Én utálok hányni.
Az egyszerűséget nem csak a jellemedre kell értelmezni, hanem a gondolkodásmódodra is: száll a repülő, aztán valamiért lezuhan. Jajmár adja is a magyarázatot: a kapitány a hibás, mert ő vezette a gépet.
Minek nyomozgatni mi hogyan történt, ki lehet még felelős az emberek haláláért, milyen okok vezettek a tragédiához, stb. Mert csak a jelent kell figyelembe venni, ott kell megnevezni a bűnöst.
Jaj már ilyen egyszerű vagy ... :-(
Téged biztos nem klónoztatnálak...!!
rugacs
@Strassnoff Ignác: Nem is értem, a whiszkist miért nem mentették fel anno...??!
JAJMÁR
@rugacs: 22:15 Rendben, tudomásul vettem, hogy "piszkafád" már van . Sebaj, ne okold a sorsot, az is jó valamire. :-D Bajnaitól hányingered támad, és csak a Fletó... hát, fura egy ízlésed van, de azon rugózol Rugacs, aki neked tetszik :)
és nyugi, én sem akarlak klónoztatni, mert kétszálbélű vagy -:DDD

A fentieket nem sértésnek, hanem "fizetségnek" szánom, azokért, amiket te adtál nekem. A lényeg, hogy "jól" elbeszélgettünk :-D
Na, szia :)
rugacs
@JAJMÁR: Időnként egész jól látod a dolgokat, de ez nem az a pillanat:
- már se kandallóm, se piszkafám sincs,
- nem csak a Bajnaitól van hányingerem, a Gyurcsánytól is, ha meg a kettő együtt szerepel ...
- én több szál bélű vagyok ... :-)) De minden bélnek egy a vége..
Nem kenyerem a "gyengébbik" nem sértegetése, téged sem állt szándékomban, a jelzőimet az általad emlegetett nevek váltották ki belőlem, no meg ez az átkozott influenzás időjárás...
Örülök, hogy van humorérzéked, ez itt különösen nagy presztízs előny... :-)
És részemről a szerencse... :-)
bakurasz
@Horizont: A döngölők 99%-a még nem hallgatta végig az öszödi beszédet, csak az Orbán-féle turbo változatot! Ha jól megy Gyurcsánynak az üzlet, hát gratulálok! A miniszterelnöki fizetését ellenben soha nem vette fel! Ez az egyik dolog, amiért a fidesznyalók nem pofázhatnak! A másik meg: mutasson valaki még egy olyan politikust Magyarországon, aki ha hazudott, azt ki is merte mondani! Már csak ezért is toronymagasan a leggerincesebb politikai szereplő ebben az országban! A presztizs-veszteségét annak köszönheti, hogy Orbán be van és mindig is be volt szarva tőle. Ennek okán iszonyú energiát fektetett abba, hogy félreállítsa maga elől a magyar politikában. Sajnos ehhez elég esze is volt...
www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI
brutus
@rugacs: Oszinte kerdes: A FIDESS HAZAARULO RABLOBANDATOL nincs hanyingered ???!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.