Többen támogatják a kormányt, mint tavaly decemberben – derül ki a Századvég felméréséből. Az értékelésben kitérnek arra, hogy a Fidesz egyszázalékos „erősödése” viszont elhanyagolható, inkább stabilizálódásként lehet értelmezni.

A Századvég-csoport legfrissebb elemzésében ismertette, az ellenzéki pártok támogatottsága sem változott a választások óta, az aprózódás viszont tovább folytatódott. Még az esetleges baloldali koalíciót feltételezve is magabiztos a kormánypárt első helye – tették hozzá a január 15-20. között készült kutatás eredményeit összegezve.

A Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül a tavaly decemberi 29 százalékról 30 százalékra nőtt, a Jobbiké 14-ről 15-re, az MSZP-é 11 százalékon maradt. Az előző hónaphoz képest nem változott az LMP és a DK támogatottsága sem, előbbi 4 százalékon, utóbbi 3 százalékon áll. Az Együtt támogatottsága a teljes népességen belül 3-ról 2 százalékra csökkent.

A bizonytalan szavazók aránya 34-ről 33 százalékra csökkent – írja a Századvég. A felmérés szerint a Fidesz a 2014-es országgyűlési választást hozzávetőleg 2,3 millió leadott szavazattal nyerte meg. A januári adatok azt mutatják, hogy a szavazókorú népességből hozzávetőleg 2,4 millió választópolgár szimpatizál a kormányzópárttal. A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz támogatottsága a decemberi 44-ről 45 százalékra nőtt, a Jobbiké 22-ről 24 százalékra, az MSZP-é pedig 17-ről 18 százalékra. Az LMP támogatottsága 6-ról 5 százalékra csökkent, a DK-é változatlanul 4 százalék, az Együtt két százalékot veszített, így 2 százalékos a támogatottsága ebben a körben.

A Századvég az elemzésben megjegyzi: a baloldali pártok csak a Jobbikkal együtt lennének képesek megelőzni a kormányzópártot, ám a Jobbik és a baloldal nem koalícióképes egymással. "Röviden a centrális erőtér továbbra is hermetikusan elzárja egymástól a radikális jobboldali és a baloldali szavazókat" – fogalmaznak.

2015 januárjában az emberek mintegy 43 százaléka ítéli jónak a kormány munkáját, a válaszadók negyede gondolja úgy, hogy kritikákkal ugyan, de elfogadható munkát végez a kabinet (25 százalék), és csak 30 százalék azok aránya, akik szerint gyengén teljesít a kormány. Ez jelentős elmozdulás 2011-hez képest, mert akkor a kormány teljesítményét a válaszadók mindössze 30 százaléka ítélte meg pozitívan, 41 százalékuk viszont elégedetlen volt a kormány munkájával.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
G.Fodor Gábor (Századvég )" kisasszony "...
próbáltad már egyszer ( !! ) Növel ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Próbáltak volna mást kihozni a felméréseikből!
Strong
Ezt hozták ki az adatok, mert a "főnök" ezt rendelte.
Viszont mindenki másnál azt hozta a mérés, hogy:
ZUHAN A FIDESZ...
NEM KICSIT - NAGYON

illetve ez látszik onnan is, hogy pont a fidesz kezdte el megvalósítani a jobbik populista programját...
volvós
G.Fodor Gábor (Századvég )" kisasszony "...
próbáltad már egyszer ( !! ) Növel ???
köhögő bolha
Az obersovszky-díj ,és egy pöttyös használt Vitya alsógatya kijár a századvégnek!
volvós
@nemkati: -...elhiszem...még pénzért sem !!!
Január
"2015 januárjában az emberek mintegy 43 százaléka ítéli jónak a kormány munkáját, ..."
- ez lehet, de csak azért , mert a vizsgált sokaság összetételéből hiányoztak a kritikus egyedek Pl. a Propi látogatói
freemanpetya
Én pedig reális veszélynek látom, hogy a baloldalnak nevezett valami formáció összeáll a szélsőjobbos csürhésekkel a hatalomért. Mert náluk a hatalom részegsége a minden, gerincük meg az ablakban maradt. Emlékezzünk csak, hogy dobálták ki az embereket a házaikból, hányan lettek hajléktalanok, a végrehajtók meg úgy basáskodtak a szegényeken mint egykoron a német főurak a magyar végházak lakóin. Pár tízezrekért autókat, házakat, életeket tettek tönkre az embereik. Ami most van az sem ideális, közel sem az. Sőt! De amikor nosztalgiáztok, gondoljatok erre is. A hatelemis doktor végrehajtókat kik szabadították ránk.
F_Viktor
Századvég: Csúcson a fityesz bagázs...
F_Viktor
@freemanpetya: Úgy tűnik az árokparton felejtett devizahiteleseket siratod...

Írod:
"Emlékezzünk csak, hogy dobálták ki az embereket a házaikból..."

Abban a bizonyos elmútnyócévben egyszer, pár nap erejéig kukucskált a CHF 200 forint fölé. Igen, megnyugtatlak, a fityesz éra idején 4 hónapig volt a CHF 200 forint alatt, igen, a fityesznek köszönhetően dőlt be az a 300 ezer devizahiteles, igen, a fityesznek köszönik szépen a devizában eladósodott autóhitelesek és személyi kölcsönt felvevők, hogy kilátástalan helyzetbe kerültek!

Írod:
"A hatelemis doktor végrehajtókat kik szabadították ránk."

Arra gondolsz aki 2011. júliusában kormányzott?

"Növelheti az újraindult kilakoltatások számát, hogy július 1-től a jelenlegi 90 napról 60 napra csökken az a türelmi idő, amíg az áram- és gázszolgáltatók a szolgáltatás felfüggesztése nélkül várják a lejárt tartozások kifizetését - írja a pénteki Népszabadság.

A védendő fogyasztók, a szociálisan rászorulóknál ez és fogyatékkal élők számára a türelmi idő négyről három hónapra csökken. Eddig a szolgáltató a számlatartozás lejárta után három - védendő fogyasztó esetében négy - felszólító levelet küldött. Július elsejétől a levelek száma kettőre, illetve háromra csökken. Ezalatt a cég részletfizetési és egyéb támogatási lehetőségeket ajánl fel. Sikertelenség esetén azonban kikapcsolják a szolgáltatást - írja a lap."
www.mfor.hu/cikkek/Csokken_a_turelmi_ido___hatvan_nap_a_szamlak_rendezesere.html
hetöndöe
Millen snájdig legény a Fletó ebben az önjelölt rendcsinálók egyenruhájában.:-))))
moiszikf
LOL! Hiába, a "példányszám"-ért mindent!
freemanpetya
@F_Viktor: a bedőlt hitelek a bankoknak köszönhetőek azoknak, akik a kockázatokat nem megosztják hanem az ügyfeleikkel nyeletik le egészben. Nem kell elterelni a dolgokat. Az egyik kormány nagyon kegyetlen módon elkezdte a másik pedig folytatta ugyan – ez kétségtelen - de ez utóbbi ki is talált pár megoldást arra, hogy ne ugráljanak ki az ablakon az emberek mert elveszítik a fejük felül a fedelet. Én azt tapasztalom, hogy évek óta csökken a végrehajtások száma. míg táncoslábú idején szépen pakolták ki nyomorékokat, féllábúakat, öregeket, családosokat, kisgyerekeseket...bárkit, ha kinézték az ingatlanát. A hatelemis doktorok most olyan nagy mellénnyel járnak mint annak idején? Én nem ezt látom. Nagyon kussban vannak és már nem fordulhat elő, hogy úgy árverez el ingatlant a végrehajtó pár százezres tartozás miatt , hogy közben neki az akkori adóhatóság felé 30 milliós tartozása áll fent. Manapság nincs ilyen, sőt ahogy hallom a hatelemis doktorok között rend lett vágva és még ezután jön a sarok-összekötözés. A közüzemi díjhátralék és a banki kölcsön díjhátraléka között azért van különbség. A bank kegyetlenül behajtja a tartozást háromszoros áron, egyezkedés és alku nélkül – a közjegyző előtt tett nyilatkozatokra hivatkozással - a közüzemi szolgáltatóval viszont lehet egyezkedni vagy lehet az önkormányzat segítségét kérni az egyezkedéshez. Szóval két külön világ, nem összekeverendő, szerintem. Nem védem a Fideszt mert nekem senkijeim, sőt még csak nem is tartozom hozzájuk – megjegyzem egyik formációhoz sem - de az igazságért – vagy legalábbis amit annak gondolok - kötelességemnek érzem kiállni.
F_Viktor
@freemanpetya: 1) Igazad van a bankokkal kapcsolatban, viszont a devizahitelesek problémája (és a bankok magatartása) a forint árfolyamával van összefüggésben, ami 2011 év elejére datálható.
Ezért nem látom az elmútnyócév kormányainak oly mértékű felelősségét, mint azt a jobboldalon hangoztatják.
2) Itt egy érdekes táblázat (kár, hogy csak 2012-ig tartalmazza az adatokat), érdemes átnézni.
m.privatbankar.hu/cikk/miert-viszik-a-hazat-itt-vannak-a-szamok-268174
Ebből láthatod, hogy:
a) a végrehajtások száma nem csökken, hanem folyamatosan, évről évre emelkedik.
2007-2013 között 194 482-ről 495 226-ra emelkedett!
b) állítod, hogy "a bank kegyetlenül behajtja a tartozást". Tény viszont az, hogy a kitűzött ingatlan árveréseknek 10 százaléka sincs azok ingatlanok száma amit ténylegesen értékesítenének.
3) A "hatelemis doktorok" magatartásához nem tudok hozzászólni, persze rémhíreket én is hallottam már.
4) Megyémben rálátásom van az önkormányzati lakásbérletek szerződéseire, nem osztom azt a véleményedet, hogy "...a közüzemi szolgáltatóval viszont lehet egyezkedni vagy lehet az önkormányzat segítségét kérni az egyezkedéshez. Szóval két külön világ...".

Sajnos a statisztikai adatok nem tartalmazzák, de bizony közüzemi számlatartozás miatt az önkormányzat felmondja a bérleti szerződést, s ha a bérlő nem költözik, akkor az önkormányzat küldi a "hatelemis doktorokat"...
kkalman
Századvég?! Ez el is mond mindent erről a statisztikáról. A fitymasz szájíze szerint való.
Knapp75
@freemanpetya: Ennyi baromságot hogy tudsz összehordani? Pont azért csökken a végrehajtások száma, mert a bankok is egyezkednek folyamatosan az ügyfeleikkel, hogy ne dőljenek be a hitelek.
(a bank nem az ingatlant akarja, azon nem fog keresni, neki egy végsőkig törlesztő adós kell)
Hja és ha a bankok akarnák, a hitelszerződésekre hivatkozva a jól fizető adósoktól is kérhetnének be pótfedezetet! Bizony. Sok olyan hitel is fedezetlen lett a megnövekedett hitelösszeg miatt, amelyet egyébként késedelem nélkül fizetnek.
Ezzel a kitétellel az adósok többsége sarokba szorítható lenne és jogszerűen lehetne nekik felmondani.

Szóval hiába lett divat a bankellenesség, ostobaságokat nem kéne írni! Köszi!
mate03
@Január: Kubatov listáról másolva! Én is tudnék ilyen közvélemény kutatást összehozni!Érdekes módon engem soha nem kérdezett senki! Pedig úgy érzem, én is szavazó állampolgár vagyok! Vagy nem !?
karaj
Tegnap Nézőpont , ma Századvég , ...holnap melyik fideszfüggő hazudja a FIDESZ népszerűségének stagnálását/javulását ?
kkalman
@mate03: ma, 9:37 Csak Te nem a fitymaszra szavazol, így a véleményed nem érdekli a statisztika készítőit.
kukac50
Azok az autót vásárolt devizahitelesek akik szerződés kötéskor nem írtak alá kockázat feltáró nyilatkozatot azok a bírósághoz fordulhatnak mert érvénytelen a szerződésük.
Vagy ha a szerződésben meg van határozva mennyit kell vissza fizetni.
pl 2,5 milliós autó vásárlása esetén nem csak a havi törlesztő részlet van meghatározva hanem 3,2 milliót kell vissza fizetni,akkor is érdemes bírósághoz fordulni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.