Hétfőn indul az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, de a miniszterelnök – a szokásoktól eltérően – nem szeretné megosztani gondolatait másokkal.

Orbán Viktor miniszterelnök ma nem szólal fel a parlament ülésén – közölte a hvg.hu-val a Miniszterelnökség sajtóirodája. Az ülés délután egykor kezdődik, először a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő fideszes országgyűlési képviselőről emlékeznek meg, ezután napirend előtti felszólalások következnek, majd döntenek a tavaszi ülésszak munkarendjéről.

A hétfői ülésen az interpellációk, az azonnali kérdések és kérdések után négy javaslat általános vitájára kezdődhet. Ma tárgyalják például a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János és parlamenti államtitkára, L. Simon László előterjesztését az alkoholok jövedéki biztosítékának húszmillió forintra csökkentéséről.

Megvitathatják azt a szintén kormánypárti indítványt is, amely alapján a kiskereskedelemben százszázalékos bérpótlék illetné meg a munkavállalót, ha vasárnap dolgozik, illetve jogállási tárgyú törvények módosítása és egy nemzetközi megállapodás vitáját is lebonyolíthatják még ma.

Kövér László házelnök a házbizottság csütörtöki tanácskozásán tett javaslatot egy új munkarend kialakítására. Ez alapján az Országgyűlés két hétre fogadná el napirendjét. Az egyik héten hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön lennének plenáris ülések, míg a másik héten csak a hét első napján. Az Országgyűlés oldalán elérhető munkarendjavaslat szerint márciustól indulna az új ülésezési rend, és – kisebb, például ünnepek miatti eltérésekkel – e szisztéma szerint zajlana a tavaszi rendes ülésszak, amely június 15-én érhet véget.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Ülne már és, hallgatna jó sokáig.
Mert unalmas a mondani valója.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Ülne már és, hallgatna jó sokáig.
Mert unalmas a mondani valója.
eszegfu
@magyarbakancs: Neki nincs már mondanivalója, inkább a "mondókáját" ismétli, de erre sincs igényem.
magyarbakancs
@eszegfu: Orbán a mondókáját úgy variálja ahogy a szél járás fúj.
Biróm mikkor a nézeteit 3-4 havonta változtatja.
És akad olyan újság író,politológus,politikus aki ezt meg magyarázza.
A kaka evést propagálná Viktorunk azt is meg magyaráznák ezek a nemzeti segg nyalók.
Senara
" a miniszterelnök – a szokásoktól eltérően – nem szeretné megosztani gondolatait másokkal." A legutóbbi Simicska teregetési kérdés után "erejét" Putyin látogatására tartogatja . Nem maradna idő "regenerálódni ".
abacs62
@magyarbakancs: Sopronkőhidára gondoltál a leüléssel kapcsolatban, ott jóízűeket tudna hallgatni,,
magyarbakancs
@abacs62: Szeged, Veszprém van választék.
karma1
Elfogyott a harcaszati celpont, egyenlore a zabszem-effektus vett rajta erot, keszul a holnapi s@ggnyalasra,... Vagy mostanra vilagosodott ki annyira az agya, hogy felmerte: ha holnap megerositi Paks II-t, azzal a mi es meg az unokaink eletet is egyenesen putyin ala rendeli, magyarul: holnap keszul vegleg elarulni a hazajat,...

Tegnap lattam egy fotot rola, itt a Propin, az arckifejezese, a semmibe revedese, a gondolatok nelkuli szeme nagyon rosszat sejtet velem.
sentinel216
A köpcös futballista bevágta a durcit. Majd megnézhetik magukat a zemberek, ha megvonja tőlük bölcsességének bőségszaruját. Majd megtudják ezek a hálátlan kutyák, hogy nélküle még a dakota ló sem megy sehová. Elsötétül az ég, dörgés és villámlás, földrengés, sáskajárás, hét szűk esztendő következik. Nem fog majd életeket menteni márciusi hóviharban, nem parancsolja vissza az áradó folyókat. Talán még sötét napfogyatkozást is bocsájt népére, akik nem becsülik meg az ő mérhetetlen bölcs odaadását. Jaj nekünk, mivé leszünk, ha nem fog felszólalni a vezérünk?!
perfekt
A csend--néha beszédesebb-mint bármilyen szavak, s mondatok.-főleg a politikusoké.
papa.49
Véleményem szerint a tekintetét azért emeli az égre hogy mikor foglalhatja el a jó Isten helyét, hiszem már megüzente hogy rossz helyen ül...
papa.49
@nyanya001: A ,,fazékvas,, is megérdemelné az 500 évet harmadolás után...
Főlökött
Mivel amit mondana, már 1/2 óra múlva sem lenne igaz, így hallgatásával nem sokat vesztettünk!
/1/2 órát erősnek érzem, lehet, hogy 5 perc se.../
eszegfu
@magyarbakancs: Arra azért ügyelnie kellene: ha megváltozik a széljárás, akkor a kaka iránya is...nehogy az arcába csapódjon!
36
5 év ismét kidobva az életünkből.
Cicamama55
@magyarbakancs: Mint tette azt ellenzékben oly sokáig...Emlékezem rá, hogy a Fidesz frakció hiányzott, ő meg ült szép csendben. Ő szerintem már nem emlékezik erre az időszakra.
karma1
@papa.49: Szerintem meg csak a Var fele nezeget, meg a sajat fejire, ahova majd a korona kerul...:o)))) Vagy nem?
karma1
@36: Meg + minimum 50 a gyerekeink, unokaink eletebol is, ha holnap Paksra szavaz, es - ohajanak megfeleloen - meg jobban eltitkositja ezt az egesz gyalazatos buntenyt, amit szerzodesnek becez putyinnal...
eszegfu
@karma1: De az is lehet: fentről vár segitséget a holnapi látogatáshoz... mert már a csatornafedeleket is lehegesztették, igy lentről, Lucifertől már nem várhat segitséget.
bakegya
GÁZ -DE,már nincs szüksége senkire,csakkk a NAGY-ÉS KŐ GAZDAG PUTYINRA!!!
Hellcat
Lehet elfelejtettek neki előre szöveget írni...magától általában hülyeségeket beszél.
papa.49
@karma1: Azt már felpróbálta, vállban szorított neki!!!
papa.49
@karma1: Az biztos ez a elmúlt 25 év legpiszkosabb átverése, amit most készül elkövetni a hazugovics...
eszegfu
@papa.49: Vizuális lelkemmel láttam is a "próbát"! Hasonlithat arra,amikor szegény Horn Gyulának valami támasz-félét csináltak a fejére és a vállára...
papa.49
@eszegfu: A szomorú ebben csak az hogy sajna ez a valóságban is megtörtént...
bakegya
Orbánnak ha vannak gondolatai -azt igen drágán adja-és ha a kutyának se kell ,ELVESZI...MÁR SAJÁTBANKOL,és ha jól sejtem azt a valamilyen szerződést amit aláír a NaGY PUTYINNAK TITKOSÍTVA-ki tudhatja mit ír alá -ű, ez a marha nép pedig hagyja???
S HA JÓL SEJTEM ÉPPEN LÖVIK TOVÁBB UKRAJNÁT!-gAZDASÁGI EMBARGÓ NINCS MÉG FELOLDVA ,ÉS ORBÁN ALÁÍR EGY GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉST AZ AGRESSZORRAL?
bakegya
Ha EGYÜTTMŰKÖDÉSIT DEKLARÁL-AZ MÉG NAGYOBB GÁZ RÁNK NÉZVE!!!
A hétfői nagybeszélőkéjét pedig azért nem tartotta,mert az a vépleménye nem szennyezi a Putyinhoz fűződő barátságát azzal, hogy össze vissza beszél rá a sok szerinte"marha" AZ ÁLTALA NEM TISZTELT HÁZBAN-csakkk azt felejti el hohy ő nem egyenlő MAGYARORSZÁGGAL,MÁRPEDIG NEM HISZEM HOGY MAGYARORSZÁGNAK MOST ÉPPEN PUTYINRA VAN SZÜKSÉGE!!!
eszegfu
@papa.49: Nem hittem el akkor ! Talán "kacsa" volt... gondoltam. De most már inkább hajlok arra a véleményre, hogy tényleg felpróbálta.
Desischado
Engem is érdekelne, miben állapodik meg holnap a két diktátor! És minek szólna, úgyis csak hazudni tud, na meg lopni! De ezt a kettőt kitünően!
eszegfu
Ha lesz megállapodás aláirás, akkor ennek tárgyát tudniuk kellene, sőt már irott formában is meg kellene lennie... Ha nem a beltartalmát nézem, akkor is "technológiailag" másképpen kivitelezhetetlen. 14-18:30 között lesz 4,5 órája, melyből eleve a reptéri utat oda vissza 20-20 percre saccolom, megy a Hősök terére, majd a temetőbe koszoruzni, Áderhez és ugy O.V.-hez (ha jól emlékszem). Jóindulattal számolva maradhat 3 órájuk, mely idő alatt megbeszélhetik azt a valamit, majd leirják és diszes mappában előkészitve alá is tudják irni. Mégha "keret" megállapodás is és majd a későbbiekben pontositanak, akkor is szerintem igen kevés ez az idő, ami esetleg M.o. életét további 10, vagy akárhány évre meghatározhatja, akár politikailag, akár gazdaságilag. Pl. O.V. pénteki rádióinterjujában valami olyasmit mondott, hogy a gázmegállapodást rugalmassá kell tenni, vagyis ha nem használjuk fel a szerz. szerintit, akkor ne kelljen átvenni. Összegezve nem hiszem el, hogy a mai találkozón a "frissen" tárgyalt ügyekről irnak alá megállapodást.
papa.49
@eszegfu: A hazugovics ma adja el az ország jövőjét a nyekernyikovnak, legalább 30-50 évre, ha nem végleg...
eszegfu
@papa.49: Igen, ma teszik az "i"-re a pontot! A többit szerintem már rég tudják!
papa.49
@eszegfu: Amit aztán nagy hamarjában titkosítanak is 80 évre, a ,,demokrácia,, nevében...
eszegfu
@papa.49: Ne ragozzad tovább, kérlek! Már most is tele van a "szervezetem" az állandó balfékes ügyeivel!
karma1
Gyerekek, en meg mindig keptelen vagyok elhinni, hogy mindehhez a disznosaghoz az Unio nem tehet semmilyen megjegyzest, semmilyen lepest, hiszen ez egy akkora hordereju gazdasagi dontes, ami nagyban befolyasolja a magyarok unios tagsagi reszvetelet, hiszen rendkivuli mertekben valtoznak az orszag gazdasagi mutatoi. Szerintem Merkel szuksegszeruen kellett, hogy mondjon valamit a latogatasa soran, es hogyha ennek orban megis ellene megy, akkor bizony az Uniobol megfarkalhatjak Ma.o.-t
eszegfu
@karma1: Tegnap az ATV Esti kommentárjában Nagy Csaba (168 óra online főszerk.) nagyon jól összefoglalta a lényeget: "a magyar külpolitika olyan szilárd, mint egy francia krémes", majd O.V. (nem tudom szó szerint idézni!) egy kis játékos, sulypontja alacsonyan van... akármit is mond és tesz, a következő lépése megint egy csel, amivel ki akarja játszani mindkét felet (Merkelre és Putyinra utalva)...egészen "szük" érdekei vannak. Ez utóbbival kimondatlanul ugyan, de utalt, hogy rohadtul nem érdekli M.o. érdeke, csak a sajátja! Tehát akár az EU büntetéseit is bevállalja, M.o-nak ne diktáljanak, mert nekünk a legfontosabb megőrizni függetlenségünket...ezzel máris leszerelte a "jónépet" és e közben csak a maga pecsenyéjét sütögeti. Az utolsó mondat már az én véleményem.
papa.49
@eszegfu: Jól foglaltad össze a palit...
eszegfu
@papa.49: Kösz.! Legalább már kettőnknek ez "jött le", már aki látta...
kukac50
Minek szólalt volna fel, hiszen értelmeset nem tud mondani,hazugságra meg nem vagyunk kíváncsiak.
dr. prédikátor
Persze hogy nem szólal fel a viktor szopkin!!!tovaris putyin lefárasztotta!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.