Nem is olyan rég derült ki és keltett nagy visszhangot, hogy a Szegedi Gyermekklinikán vészmegoldásként fertőtlenített bevásárlókocsikban szállítják és tolják a műtőbe a gyermekkorú betegeket. Most az Index írt terjedelmes cikket egy hasonlóan meghökkentő jelenségről, amely a magyar kórházakat érinti.

Az oldal forrása szerint van olyan neves egészségügyi intézmény, ahol barkácsoláshoz használatos fúrót használnak a speciális orvosi szerszám helyett (egy orvos szerint a fúrót már a nyolcvanas években is alkalmazták). Több kórházban dolgozó orvos pénzhiány miatt néhány kórház mezőgazdasági boltokban vásárolt műanyagcsöveket alkalmaz a katéterezéshez. A belső szerveket természetesen speciális, felszívódó, antigénmentes varróanyaggal varrják össze, viszont ez annyira drága, hogy a bőrre már horgász damilt kénytelenek használni és vannak olyan esetek, amikor a franciakulcs is előkerül. Az eszközöket természetesen az előírásoknak megfelelően fertőtlenítik használat előtt.

Ennek ellenére az orvosok szerint még így is veszélyes ezen megoldások alkalmazása, mivel a nem gyógyászati célra kifejlesztett eszközökről nem lehet tudni, hogy reagálnak többek közt a gyakori fertőtlenítésre. Ezek a módszerek a kórházak részéről csupán kényszermegoldások annak érdekében, hogy el tudják látni az arra rászorulókat és, hogy egyáltalán működni tudjanak. Több egészségügyi intézménynek például a kézmosó flakonokba sem futja fertőtlenítőre, ezért százforintos boltokban kell megvenniük a folyékony szappant.

Az Indexnek egy orvos azt is elmondta, a kórházakban már jó ideje úgy érzik:

szinte buzdítják a népet, hogy legyen kreatív.

Ezt tükrözi többek közt az is, hogy Kovácsy Zsombor ügyvéd, egészségügyi szakjogász szerint az orvostanhallgatóknak már tanulmányaik korai szakaszában megtanítják, hogyan kell bicskával és golyóstollal végrehajtani a gégemetszést. Annak ellenére, hogy nehéz pénzügyi helyzetben kifejezetten szükséges az efféle "kreativitás", kockázatosak is lehetnek a hasonló kreatív kényszermegoldások. Ha megtörténik a baj, komoly polgári jogi, sőt büntetőjogi következményei lehetnek. Az ügyvéd szerint ez az állapot addig tartható, amíg az első komolyabb probléma fel nem üti a fejét.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
"orvostanhallgatóknak már tanulmányaik korai szakaszában megtanítják, hogyan kell bicskával és golyóstollal végrehajtani a gégemetszést"
Ez az ami nem baj, hiszen bármikor adódhat olyan helyzet amikor életet menthet pl. az utcán amikor minden perc számít !.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr plágium
"orvostanhallgatóknak már tanulmányaik korai szakaszában megtanítják, hogyan kell bicskával és golyóstollal végrehajtani a gégemetszést"
Ez az ami nem baj, hiszen bármikor adódhat olyan helyzet amikor életet menthet pl. az utcán amikor minden perc számít !.
lampa laz
@Dr plágium: eddig oké a dolog, de az én testem nem szabadidő központ, hogy barács eszközökkel fúrjanak, faragjanak. Hímezzék ki damillal ezt az idióta stadion őrültet.
human
A kormány tagjait raknám ki egy lakatlan szigetre egyetlen késsel és mondanám nekik: "Legyetek kreatívak!"
levi
Újraélesztéshez meg auto-akkut használnak? Röhej az egész...
adrenalink
"bicskával és golyóstollal végrehajtani a gégemetszést" Ennek azért van egy kis MacGyver filingje...
www.atv.hu/videok/video-20150320-havas-szofia-eb
karma1
Igen, a regi szep idokben letezett Oveges professzor ismeretterjeszto musora, amit nagyon aranyosan parodizaltak, "Hogyan csinaljunk barackmagbol atommagot?" cimmel, de sajna, erre is ugyanazt tudom mondani, mint a bevasarlokocsis otletre: ha lehetseges, a jo edesanyjukon kiserletezzenek, de ne az en csaladtagjaimon, barataimon.
Az rendben van, hogy az orvosoknak fel kell talalniuk magukat mondjuk az utcan, egy
balesetnel, hiszen nem hordozhatnak maguknal egy komplett felszerelt mutot. De a cikk egy NEVES korhaz sebeszetevel kapcsolatban emliti ezeket a kenyszermegoldasokat, na, akkor vajon milyen lehet a helyzet egy atlagos, NEM NEVES korhazban? Bele sem merek gondolni!
Dr plágium
@lampa laz: Azt nem is mondtam, de bizony volt már olyan amikor jó lett volna ha valaki megtud csinálni egy gégemetszést, mert mire a mentő kiért meghalt a beteg...
Csizmás Kond
...elhiszem hogy szegénység van de aki ekkora butaságot ír le, hogy horgászzsineggel varrják össze a beteget az tényleg buta.
Azt mindenki tudja, hogy egy belső szervet csak olyan anyaggal lehet összevarrni amit a szervezet képes feldolgozni, vagyis a varrócérna felszívódik a szervezetben.
A damil egy olyan műanyag amit bárhogy fertőtlenítenek hosszabb ideig a szervezetben maradva fertőzést okoz. A belső varratokra még ma is nagy százalékban állati eredetű bélből gyártott szálakat használnak.
varirmag
"néhány kórház mezőgazdasági boltokban vásárolt műanyagcsöveket alkalmaz a katéterezéshez, horgász damilt a bőr összevarrásához és vannak olyan esetek, amikor a franciakulcs is előkerül."

Talán ha leírná a kórház nevét is ...talán ha leírná az orvos nevét is...
talán ha nem írna ilyen marhaságokat.
Tény hogy nagyon nagy bajok vannak az eü-be ( na, ezért tüntetni kellene ! ) de ilyen
hatalmas baromságokat mégsem szabadna leírni.
Porozinkó
ha figyelmesen elolvastad volna, láthattad volna, hogy a horgászdamilt a bőrön lévő, felületi sebek összevarrására használják, ahogy egyébkén régen is hasonló zsineggel varrták a sebeket. ..
bakegya
Igen van több féle nagyon praktikus és egyszerű megoldás-van olyan helyzet amikor egy egész szekrény összeállítására elegendő csavarra van szükség,pl egy darabos csonttörés rögzítésére,és bizony fúrni faragni is kell-ezek az esetek több felvonásban de megoldhatók-ha csakkk valami közbe nem jön-márpedig,hát igen ezaz üzem veszélyes és nem is olcsó-
GONDOLOM MÉSZÁROS IS ERRE GYÚR A MILLIÁRDJAIVAL ,MERT BIZONY ŐT IS ÉRHETI MÉG BALESET-MEG A HAVEROKAT IS...AJ-JAJ---
KERKA
Nagyo nagy bajban van az egészségügy ezt nem kétlem. De aki ezt a cikket írta a fúrógépről, és a horgász zsinegről az nagyon buta ember.
100 %-ban egyetértek a Csizmás Kond beírásával. 9.00
A horgász zsinór, vagyis a damil nem alkalmas az emberi bőr varrására. 10 kilós csukára, vagy pontyra oké,
Ugyan már hogyan lehet egy fúrót, vagy bármilyen barkácsgépet, ami elektromos, kifőzni fertőtleníteni???
Marhasággal ne akarjanak beetetni .
csa-csa
@varirmag: .."ilyen
hatalmas baromságokat mégsem szabadna leírni. "
már csak azért sem, mert a szegény (szó szerint) magyarja így is frászt kap a kórházainktól, de ha ezt elolvassa, be sem mer menni!
lampa laz
@Dr plágium: ezzel egyet is értettem, csak a barkácsaszközökkel nem, mint fúró meg damil stb.
miazavalami
Most mi bajotok?
Lehet kérni matyó hímzést! nem kell drága pénzen tetkót varratni...
szolmekkoj
Azért nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy az ember ezt ne tudja elhinni. Csak a fúrófejet kell használniuk a műtétnél, ezért azt fertőtlenítik. A fúrógép szerkezetét meg védőfóliával elszeparálják a betegtől. Szerintem simán elképzelhető. Egyébként ha a fúrószár rendesen van fertőtlenítve akkor sok gond nem lehet. A fúrófejek speciális anyagból vannak nem rossz minőségűek. Vékony, fertőtlenített damillal ugyanígy elhiszem, hogy összevarrnak felületi vágott sebeket, ahol a damilt egyébként is el kell távolítani egy idő után, a varratszedésnél. Régen fertőtlenített lósörénynek a szőrével varrtak sebet. Szerintem inkább az a lényeg, hogy milyen technikával varr a sebész. A vékony damil könnyen kiszedhető. Azt nem tudom megmondani, hogy ez így jól van-e, de ez van.
jancsipapa
Csoda ,hogy a herék külön kórházat tartanak fenn maguknak ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.