Egyre népszerűbb az interneten keresztül bonyolított használtcikk-kereskedelem, mind többen adnak-vesznek ingóságokat – például használt gyerekruhákat, elektronikai eszközöket, háztartási kisgépeket – a világhálón, ennek azonban adóvonzata is lehet – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban ismerteti: ha a magánszemély ingóságait nem gazdasági tevékenység keretében értékesíti, akkor ebből származó jövedelmét az ingó átruházásból származó szabályok szerint kell megállapítania, és megfizetnie a 16 százalékos mértékű személyi jövedelemadót (szja). Nem kell ugyanakkor megfizetni az adóévben 200 ezer forintot meg nem haladó ingó vagyontárgy értékesítéséből származó jövedelem után az adót. Ha az ebből származó bevétel az adóév elejétől összesítve nem haladja meg a 600 ezer forintot, nem keletkezik adóköteles jövedelem és szja-fizetési kötelezettség. Számla-, nyugtaadási és áfa-fizetési kötelezettség sem terheli.

Ha a magánszemély az ingóságait nem egyéni vállalkozóként ugyan, de gazdasági tevékenység keretében értékesíti, akkor az ingó átruházásából származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések szerint megállapított jövedelme önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül, 16 százalékos mértékű szja-t és 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást (eho) is fizetnie kell. Nem alkalmazhatja a 200 ezer forintos szabályt, ugyanakkor, ha az ingó értékesítésből származó bevétele az adóév elejétől összesítve nem haladja meg a 600 ezer forintot, akkor nem keletkezik adóköteles jövedelme. A gazdasági tevékenység áfaalanyiságot eredményez, így a magánszemélynek adószámmal kell rendelkeznie, számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség terheli, és amennyiben nem választott alanyi adómentességet, akkor áfafizetési, bevallási kötelezettsége van.

Ha egyéni vállalkozó végez ingó értékesítési tevékenységet, akkor az ebből származó jövedelmét nem az ingó vagyontárgy átruházásának szabályai alapján kell kiszámítania, hanem az általa egyéni vállalkozóként választott adózási módra irányadó rendelkezések szerint kell megállapítania, és ennek megfelelően kell teljesítenie az adókötelezettségeket. Az egyéni vállalkozó áfa-adóalanynak minősül és a tevékenysége keretében végzett ingó értékesítéshez kapcsolódóan számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség terheli, és amennyiben nem választott alanyi adómentességet, akkor áfafizetési, bevallási kötelezettsége van.

A tájékoztatóból kiderül: ha például a magánszemély szükségleteinek kielégítése céljából ruhákat vásárol, majd a megunt, kinőtt ruhákat interneten keresztül értékesíti, akkor ez nem tekinthető gazdasági tevékenységnek, mert az ingóságok beszerzése nem továbbértékesítési, haszonszerzési céllal történt.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha egy magánszemély a régi, feleslegessé vált könyveit értékesíti, vagy ha egy kismama a gyermekei feleslegessé vált, kinőtt ruháit adja el.

Abban az esetben azonban, ha egy magánszemély kifejezetten abból a célból vásárol gyermekruhákat, hogy azokat utóbb rendszeresen – például az interneten közzétett hirdetések révén – értékesítse, akkor az így megszerzett jövedelme önálló tevékenységből származó jövedelemnek tekintendő.

Amennyiben egy kismama értékesíti az interneten a gyermeke kinőtt ruháit, megunt játékait és az ebből, valamint az adóév során más ingó vagyontárgy értékesítéséből származó összes bevétele nem haladja meg a 600 ezer forintot, akkor nem keletkezik adóköteles jövedelme. Nem kell jövedelmet megállapítani a bevételből akkor sem, ha a magánszemély gazdasági tevékenység keretében értékesít ruhákat, egyéb ingóságokat, és az így megszerzett bevétele nem haladja meg éves szinten a 600 ezer forintot.

Másképp kell kezelni, ha a magánszemély a saját maga által előállított ingóságokat értékesíti, például könyvet ír, vagy festményeket, szobrokat, ékszereket készít, és azokat árusítja. Ezeknek a vagyontárgyaknak a létrehozására irányuló tevékenység önálló tevékenységnek minősül, így nem az ingó átruházásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, hanem az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések szerint kell megállapítani a magánszemély jövedelmét, és ennek megfelelően kell teljesíteni az adókötelezettségeket is – derül ki a tájékoztatóból.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Erre van apparátusa a NAV-nak, ha elad valaki a " lengyel piacon "
egy csavarhúzót pl. 100.- Forintért...Ez már súrolja a tüneti határokat !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Erre van apparátusa a NAV-nak, ha elad valaki a " lengyel piacon "
egy csavarhúzót pl. 100.- Forintért...Ez már súrolja a tüneti határokat !
nyanya001
A korrupcióval nem akarnak foglalkozni ?
Ja, persze, hogy nem ... miért is ? ...Kik a kitiltottak az USA - ból ?
Pálinkafőző Rézüst
@nyanya001: @volvós: pitlák egy tolvaj társaság ez a valami...
Toby
Láttam Vidát, amint gagyi, kínai, használt, "keményen dolgozó" kis gumi-navosokat akart eladni a kapu alatt, azt hazudva, hogy talpukba van ütve a "CE" és egyéb uniós normáknak is megfelelnek a termékek !

Amúgy meg az unió szégyene ez az ország, miközben milliárdok vándorolnak zsebekbe, az elpirulás és szégyenérzet legcsekélyebb jele nélkül, aközben szir-szar használt cuccokra vadásznak a közpénzen jól eltartott "keményen dolgozó kis vidák !"
Túl sokan vannak és egymásba ér a f*szuk, vagy unatkoznak, esetleg nem ismerik fel a korrupciót ?
kkalman
Magyarországon már minden rendben van. Nincs áfacsalás, korrupció, és egyéb hasonló bűncselekmények, így a NAV ráér a kisembereket buzerálni akár 100 Ft-ért is.
kamazuka
Momentán az érdekelne,hogy adófizetők pénzét megforgató xy brókercég az e tevékenységi körből származó extraprofit kamat%-okat hogyan vezette vissza a költségvetésbe.Ha erre egyáltalán sorkerűlt.
Adótételből, adózó tétel alakítása,egy, nem gazdasági tevékenységet folytató állami szervnél.
Az így keletkező bevételek,lassú évtizedes története alatt keletkező 100 milliók merre vándorolhattak?ez szerintem a fapapucsnál kicsit sarkallatosabb kérdés.
De hát kinek a pap,kinek a paplan.
Amikor a kormány elfelejti,hogy a nagynak akkor megy,ha a kicsinek,na olyankor köszönt be a szarevés!
Fradigege
Ha majd az üvegzsebű navocska kiteregeti, amit dugdos, akkor majd megfontolom, hogy mennyit kérjek vissza, amit elmutyiztak.
Desischado
De jó a kisemberek sovány zsebecskéjét túrni, bezzeg a milliárdos lopások nem zavarják őket! Pfujj!
ferii
Elnézést kérek mindenkitől,de most csúnya szavakat fogok használni,ami amúgy nem szokásom.
Elmhetnek a jó büdös picsába,milliárdos csalások,lopások nem számítanak,a mi pár forintunkra vadásznak,ami már úgy is meg van adóztatva.Hogy nem ég le a pofájukról a bőr...
eszegfu
@volvós: A cim alapján én naiv, elhittem!! Nagyon jó a video!
eszegfu
@volvós: 100 %-ban egyetértek! Valóban van internet "figyelő" apparátusa a Nav-nak, bogarásszák a hirdetéseket és a "potenciális" eladókat, majd telefonon többször felhivják a hirdetőt és házhoz is mennek. Ezt tudom, tapasztaltam, nemcsak "ugy" hallottam. Nem hiszem, hogy a sok kicsi, sokra megy elven müködő birságok elegendő fedezetet adnak az apparátusuk fenntartásához. Pitiánerek! A nagyokat bezzeg nem tudják megvezetni!
Equilibrium
Gondolják jó magyar közmondás szerint, hogy "Sok kicsi sokra megy".
Inkább b@sztatják a szerencsétlen kisembereket, akiket meg tudnak fogni, mert a Vatera kiadja az adataikat, hogyha kéri tőle a "szerv". A név, lakcím, számlaszám alapján pedig eljutnak a kisemberhez, aki bár csak 1 forinttal, de túllépi a 600 ezres limitet.
eszegfu
@Equilibrium: Nem is igazán "életszerü" használt holmik eladásából 600 eFt bevételhez jutni. Unokáimnak rendszeresen a Vaterán veszünk farmert, dzsekit 500-1000 Ft értékben darabonként. De olyan is előfordult, hogy 1 Ft-ért!! Ne legyen igazam, de itt is látszik, mekkora lyuk van a költségvetésben az egykulcsos SZJA miatt, minden apróságra rá kell hajtaniuk.
Levendula
@eszegfu: Az attól függ, hogy milyen használt holmikat szeretne eladni a Vaterán. Most láttam egy TÖBB SZÁZ MILLIÓS házat. El tudom képzelni, mennyit fog adózni a tulaj az eladás után...

A végén azt érik el a nav-osok, hogy inkább az OLX-en vagy a Jófogás-on vagy... bárhol fogják árulni portékáikat az emberek, mindenesetre nem ott, ahol a xart is kipréselik az emberekből...
eszegfu
@Levendula: Nem akarlak elkeseriteni, de az OLX-t és a többit is nézik a Nav-sok, gyüjtögetik az adatokat. Köztudott, hogy a magyar ember igen találékony! Hacsak a cigerattát nézed: mennyivel kevesebb a jövedéki adója ebből a kincstárnak, mert nagyon lecsökkent a forgalma, viszont a "fekete" kereskedelem meg ujra "virágzik".
ilos
@volvós: Ha nem lenne szövegértelmezési problémád, akkor látnád, hogy 600 eFt-ig nem téma! Milyen 100 Ft.-os csavarhúzóról hablatyolsz?
Pálinkafőző Rézüst
@eszegfu: ez nem találékonyság! Erre rákényszerítették őket!
eszegfu
@Pálinkafőző Rézüst: Nincs mit hozzátennem: igazad van!
eszegfu
@ilos: Tudom, hogy nem nekem irtad... de ha nem követi a 100 Ft-os csavarhuzó után mondjuk a 200 Ft-os kalapácsot és igy tovább, akkor fogalma sincs mikor éri el a 600 eFt-os határt... "hasraütni" ez esetben sem illik, ezért mindent fel kell irnod, ha tudni szeretnéd: elérted a tárgyévben az összeget, vagy sem.
volvós
@ilos: Hozzád meg kijaf@sz szólt ??? Bunkócska !!
miazavalami
@ilos: Ez olyasmi funfurmány lehet mint a kis családi őstermelők adómentessége 600 ezer forintig.
KERKA
Azért hasznos is tud lenni a vatera. Volt rá példa, hogy valaki, a tőle ellopott szerszámait felismerte.
Persze, ha valakinek van milliókat érő festménye, és csak áron alul bagóért , éppen 600 ezer forintért tudja eladni, akkor még adózzon is belőle?
A műtárgykereskedők nagyon szemetek, filléreket ajánlanak föl valódi értékekért.
nyanya001
Volt példa arra, hogy NAV Kiemelt Ügyek Igazgatóságán 40 milliárd forint adóhiányt – bírságokkal együtt 64 milliárd forint megállapítást – tartalmazó ellenőrzést nulláztak le 2011 elején, vagyis az eljárást leállították. Erről a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜIG) volt igazgatója, Hegedűs-Deme Zsolt számolt be azon a sajtóperen, amelyet Dávida Marianna, a NAV ellenőrzési főosztályvezetője indított lapunk ellen.
nol.hu/belfold/negyvenmilliardos-ugy-is-eltunt-a-nav-nal-1525761
Mattheus
Kéne alapítani egy hirdetőportált ahova csak NAV érdekeltségtől mentes emberek regisztrálhatnak, illetve az általuk meghívottak. A tagoknak NAV-tól különböző munkáltatói igazolást kellene leadni, hogy tagok maradhassanak :D
Ahogy a zárt torrentoldalakon cserélgetik a fájlokat a népek, lehetne venni/eladni is így a dolgokat. Mindent ami vörös posztó az adóellenőröknek.
eszegfu
@nyanya001: Pontosan ez a bajom nekem is a Nav-val! Ellenőrizze akár a Vaterán megjelenő embereket is, mert ez a dolga! De ez minden magyar emberre egyformán legyen érvényes, ne mentesülhessenek egyesek a következményektől! Csak azt látjuk: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisördögnek. Bizonyára mindenki számára már unalmas ennek emlegetése, de ez is egy igazi "kettős mérce" szerintem.
nyanya001
@eszegfu: Éppen ez ebben a bicskanyitogató !
Évek óta mélyen hallgatnak a CBA 4 milliárdos ÁFA csalásáról
a kispénzű embereket meg b@sztatjákk pár ezer Forintért !
eszegfu
@nyanya001: Nem vagyok szakértő, de azért az is világos számomra, hogy egy esetleges per kapcsán nincs a biróság sem a helyzet magaslatán. Na nem jogilag, hanem nem igazán tudja a Nav felépitését, ellenőrzési rendszerét, igy "csak" az elétárt papirok és tanuvallomások alapján dönt. Pl. azt konkrétan tudom egy ellenőrzésem kapcsán: minden Nav-os dolgozó csak a munkakörének megfelelő "mélységig" használhatja a számitógéprendszert. Ez azt jelenti mondjuk, hogy az ÁFA ellenőr csak "betekinthet" a rendszerbe, de csak az ÁFA-t nézheti meg, az SZJA ellenőr csakis az ő területét. Beleirni a renszerbe mondjuk csak egy "rögzitő" kolléga tehet, jzk-t revizor irhat bele. Sőt egy ellenőrzéskor még azt is rögziteniük kell a rendszerbe, ha telefonon értesitettek. Az is látszik, hogy egy bizonyos ügyhöz ki irt hozzá és mikor (felh. nevek és jelszavak vannak). Ebből csak azt akarom kihozni, hogy az általad irt ügyben a Nav szerverét is meg kellene vizsgáltatni (még időszakonként mentést is kell végezniük!), hiszen az esetleges törlést is vissza tudják hozni a szakemberek.
Bercifiu
Én eladom a használt holmimat, hogy a jövedelmemet kiegészítsem, a másik meg éhbérért dolgoztatja a vendégmunkásokat, akik semmilyen járulékot nem fizetnek.
Ildikó ezzel is kellene foglalkozni, ehhez nem kell tolmács, mert csak magyarul beszélnek.
KERKA
@Bercifiu: Az a tisztességtelen benne, hogy amikor megvásárolunk bármely árucikket, akkor megfizetjük a 27% os áfát. De eladáskor már jóval érték csökkenéssel adjuk el. Ebből ne akarjon a NAV sem hasznot húzni. Egyébként erre van a Nav-nak megfizetett apparátusa? Foglalkozzanak a milliárdos csalásokkal. Szerintem
Bercifiu
@KERKA: Ja és a béremből levonják az összes járulékot, sőtt ha ki akarom venni a bankból a pénzem, még azután is fizethetek.
Én azt nem látom be, hogy a közvélemény kutatások szerint még 29 % - on álló Fidesz, hogy tudja így megetetni az embereket.
Azt megértem, hogy a közmunkások oda szavaznak, mert féltik a munkájukat, na meg a trafikosok, földbérlők, meg a rokonság, de azért ennyi ember közel 2 millió.
Az egész cirkuszért az ellenzék legalább fele arányban felelős, mert semmit nem tesznek.
Ott áll az üres kapu, s a labdát nem tudják berúgni.
KERKA
@Bercifiu: Próbáld meg egyszer kiszámolni, hogy hányféle adót kell nekünk fizetni? Ránkverték a multikra kiszabott adókat is, lásd telefon-bank adó, kutya adó, és ezt mind mind az adózók fizetéséből. Miközben milliárdok tűnnek el.
Hol van az ellenzék? A jobbik csak papíron ellenzék.A valóságban nem. A baloldal meg szerte széjjel hullott. Bár néztem egy százalékos kimutatást, a DK megelőzte az MSZP-t.
member
Köpönyegforgatóként, elvtelen hulladékként agyonhasznált politikai nézeteit árulja a neten?
Hajrá!
Fideszesek, és/vagy jobboldalii náci fatyúk vételi előnyben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.