Ha van ember, aki ezért a 25 évért felelős, az akár tetszik, akár nem, első helyen és döntően Orbán Viktor – mondta a tapolcai választás eredményét elemezve Tölgyessy Péter az InfoRádió műsorában.

A politikai elemző szerint hosszú idő után megdőlt a mítosz, hogy a Fidesz legyőzhetetlen, hiszen sorra bukja el a választásokat.

A tapolcai választásra hatott a kormány rossz teljesítménye, a korrupciós ügyek és az, hogy "nincs remény" se fiatalnak, se idősnek. Márpedig a pártok a reménnyel házalnak.

"Orbánt terheli a felelősség az elmúlt 25 évért"

Az elemző szerint a Fidesz-kormány mérlege szerény. A környező országok elléptek mellőlünk, a Jobbik pedig hihetetlen erővel fejezi ki a magyarok frusztráltságát, dühét, haragját.

Tölgyessy úgy véli, a Jobbik sikeresebb a Fidesznél, nem terheli a múlt. A Fidesznek ebből a szempontból Orbán Viktor tehertétel,

"ha van ember, aki ezért a 25 évért felelős, az akár tetszik, akár nem, első helyen és döntően Orbán Viktor".

Ráadásul a Jobbik csaknem ugyanazt mondja, mint a Fidesz, csak keményebben, határozottabban és korrupció nélkül.

A magyar közvélemény legaktívabb része nagyjából azt gondolja,

"bárki, csak ne a Fidesz!".

A rendszerváltás idején még racionális érvelés kellett, egy párttól például elvárták az emberek, hogy megmondja, mit akar az egészségüggyel.

"Ma már hitek, mítoszok, rágalmak, gyalázkodások, hazugságok vannak."

A társadalom meg dühös és inkább elfogad egy radikális pártot, amelyről azt gondolja, az kimondja azt, amit ő is gondol.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Az emberek elhitték a Fidesznek, hogy lesz elszámoltatás (még Hagyót sem ítélték el), most el akarják hinni a Jobbiknak ugyanezt. Elszámoltatás soha nem lesz (a politikai elit mind érintett) de Bajnai aki előrenézett legalább véget vetett volna a 25 éve tartó, de egyre fokozódó korrupciónak. Normális gazdaság és társadalompolitikával, a 7 éves felzárkóztató uniós pénzekkel felzárkóztunk volna a térség országaihoz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pistapapa
Először értek egyet ezzel az ingyenélővel.
Aki Én
És meddig lehet ezt büntetlenül csinálni???
coni
Az emberek elhitték a Fidesznek, hogy lesz elszámoltatás (még Hagyót sem ítélték el), most el akarják hinni a Jobbiknak ugyanezt. Elszámoltatás soha nem lesz (a politikai elit mind érintett) de Bajnai aki előrenézett legalább véget vetett volna a 25 éve tartó, de egyre fokozódó korrupciónak. Normális gazdaság és társadalompolitikával, a 7 éves felzárkóztató uniós pénzekkel felzárkóztunk volna a térség országaihoz.
Január
Végül is Orbán 25 éve ott van a politika csinálók között. Hiszen a Fidesz nem újult meg egyáltalán. A régi iskolatársak vezetik a mai napig. Mindaz ami ma van nekik köszönhető főleg. Az SzDSz, MDF, Kisgazdapárt eltünt, az MSZP-ben voltak változások, de ez sem olt áttörő és sikeres.
A Fidesz áll és ígér - csak ki hiszi még el. Nagyon elkötelezettnek kell lenni, s azok pedig a rendszer haszonélvezőivel egyenlőek.
Az LMP és a Jobbik amelyik még nem süllyedt el a korrupció mocsarában, mivel több pártrendszer van abból választ az állampolgár, ami a rendelkezésére áll.
Anna Mária
Kivételesen igaza van Tölgyessynek.
A helyzetért legfőképpen magát Orbánt terheli a felelősség és azokat, akik hittek és hisznek neki.
palika
Jól mondja, mindegy hogy ki nyer a következő választáson, csak a Jobbik legyen!
bohóc
"Egy ember rókázik Orbán óriásplakát tövénél.Egy járókelő odaszól neki.
-Miért nézi,ha nem bírja!"
tökölődő
Nem Orbán tehet erről a 25 éve tartó gyalázatról, hanem azok, akik kétszer is megválasztották kétharmaddal, meg azok, akik hittek ennek a hazanyomorítónak akkor is amikor pl.: kiscsikó korában dörgölőzött mindenkihez, akitől remélte, hogy hatalomra juttathatja, amikor 2002-ben leblokálta a pesti hidakat, amikor őrjöngő faszkalapokkal szétverette a tv székházat, felgyújtatta pribékjeivel a fél Budapestet , amikor minden áron ellehetetlenítette a regnáló hatalmat, amikor népszavazásra hergelte a népet a 300 forintos vizitdíj ellen, amikor a TV vitában Gyurcsány nevetségessé tette és még holnap reggelig tudnám sorolni a gaztetteit és ennek ellenére kétszer megválasztotta a nép kétharmaddal. Most lehet tűrni, nyomorogni szidni utálni őt, de teljesen felesleges. Szétlopja a haverjaival az országot és még a pofátokba is röhög sunyin, undorító módon.
verőce21
"Mindig az, aki mondja!" - most különösen igaz ez Tölgyessyre és volt pártjára.
Captain Blood
Tölgyessy Péter! Azért ebben a TE 4 éved is benne van!
JAJMÁR
Mindenki felelős az elmúlt 25 évért, aki átélte! (Sőt, a jelenért és a jövőért is!)
Persze, az ország első emberei sokkal jobban! Lássuk, ki volt leghosszabb ideig mini.elnök? Az övé a legnagyobb felelősség! Na, ki lehet az?
Elárulom: Orbán Viktor!
Jelenleg is Ő! Ez van.
Desischado
Az igazi felelős a nép, amiért hagyja a hatalomban garázdálkodni ezt a hazaáruló rablót és a bandáját!
tökölődő
@JAJMÁR: Szerinted az a megvezetett melós ember , aki csak a munkáját végezte és négyévente a saját belátása szerint még szavazott is mennyire tehet erről a 25 évről? Viszont ő ( meg esetleg az asszonya, kölykei...stb) a legnagyobb vesztese ennek az orbán féle újdemokráciának.
pistapapa
Meg azok is,akik kiötlötték az 1990-es módszer váltást. Pl. Soros György és társai.
Másik
@JAJMÁR: A kollektív felelősséget én határozottan tagadom.

Jó találmány volt a II VH után a győztesek részéről, az igazságtalan intézkedéseik igazolására.
Így mindjárt törvényessé váltak a német deportálások mintájára végrehajtott kitelepítések, de vajon miben volt bűnös az akit így tönkretettek?
Ez csak egy történelmi megj.

Komolyan gondolod, hogy felelős az az állampolgár, aki élt a szavazati jogával!
Vagy az, aki tudatosan nem élt vele, mert nem tetszett neki a választék?

A felelős az, akit megbíztak, akit azért fizetünk nem is rosszul, hogy az ország, a polgárok érdekében hozzon felelős döntéseket. Az elmúlt 25 év képviselői a felelősek, illetve köztük azok, akik egyszer sem szólaltak fel, akik be sem jártak, akik aludtak, olvastak, személyeskedtek a másikkal, uszítottak, sumákoltak, stb. Nem az az egyszerű halandó, akinek a lefizetett, hamis médiától megvezetve esélye sincs tisztán látni a dolgokat, vágyaitól, értelmétől megvezetve racionálisan értékelni. Hogy a napi munka gond mellett erre mennyi energiája marad, az megint más kérdés.
Kb ezért tartanánk azokat, akik magasról tojnak a fejünkre, és csak 4 évenként jutunk eszükbe, amikor közelednek a választások.
magyarbakancs
"Orbánt terheli a felelősség az elmúlt 25 évért"
Részben igaz annyi kiegészítéssel,hogy felelős a politikai szemét értelmiség is.
Akik elherdálták,lerabolták,kifosztották az országot.
Ebben benne van az MSZP,SZDSZ,FIDESZ?MDF,KISGAZDA PÁRT.
JAJMÁR
@tökölődő: @Másik: Annyira felelősek az emberek az elmúlt 25 évért, mint a jelenért. Nem kollektív felelősség van, hanem egyéni, nyilván mindenki másképpen, attól függően, hogy egy "megvezetett gyári munkás", vagy az ország megválasztott vezetője, de ha dönt, akkor döntési felelőssége van.
A demokráciák pedig erre épülnek. Minden egyes szavazáson döntés születik, egy "közös" döntés. Nem akarom felnagyítani, de semmibe venni se, hiszen éppen az a baj, hogy vagy nem érzik ennek a jelentőségét az otthon maradottak, vagy nem akarják vállalni, pedig azzal, hogy otthon maradnak szintén döntést hoznak.
Minden joggal felelősség is jár, erre utaltam. Persze, vannak, akik azt mondják: én jól döntöttem, nem én vagyok a felelős, hanem a másik... - lehet is ezt mondani, de ha az egészet nézzük, a "közös" döntés eredményét, akkor az született, ami!
(Nem büntetőjogi felelősségre, hanem állampolgári felelősségre utaltam.)
Az, hogy esetleg büntetőjogi felelősség terhel-e valakit, nem tudom eldönteni.
A szavazó állampolgárokat biztos, hogy nem!
rugacs
Ugyan mitől lenne a Jobbik korrupt? Hiszen még nincs abban a helyzetben, hogy korrupt lehessen.
De ez a szerencsétlen még azt is mondja: "Ráadásul a Jobbik csaknem ugyanazt mondja, mint a Fidesz, csak keményebben, határozottabban és korrupció nélkül."
Tehát szerinte ugyanaz, csak még nincs lehetősége korrupcióra.
És ha hatalomra kerül?
A Fidesz sem volt korrupt, míg hatalomra nem került volna!!! Tisztelt ostoba elemző úr!!
2010-ben mindenki azt mondta, bárki csak az mszp ne!
Most "állítólag": bárki, csak a Fidesz ne!
Ha jön a Jobbik, majd azt mondják: bárki, csak a Jobbik ne!!
A főcímet meg inkább hagyom is, ez az ember pontosan olyan sötét, mint amilyennek kinéz!
perfekt
Egy volt Fideszes--ki most ,a népszerűség rohamos csökkenéséből ,is pénzt csinál.Megélhetési politikus.
világlátó
Lehet hogy Tölgyessy megélhetési politikus, bár ő a hazai 25 éves politikát az egyik legjobban ismerő politikai elemző és nem politikus. A jobbik politikai pályafutása eddig is riasztó volt, most hiába igyekszik középre húzódni a vezérkara, a népe azért ugyanaz maradt.Megkérdeztem a helyi elnököt, mi lesz az első feladat, ha hatalomra kerülnek? A válasz egyszerű és félreérthetetlen volt. Elszámoltatás, visszamenőleg a rendszerváltás előtti utolsó évtizedig. Naponta látom tagjaikat. Egyáltalán nem vagyok nyugodt és optimista.
Azok, akik most őket látják a jövő vezető erejének, nem tudom sem egyetértésemről, sem elhatárolódásomról meggyőzni.. Csak a közelmúlt történelméből tudnék tudást, tapasztalatot meríteni, amikor azt állítom, újra ismétlődnek történelmi korszakok, még ha kissé modernebb formában. Az emberi természet sok azonos jellemzője csoportosítja az embereket sajátos érdek közösségekbe. Nem szeretném itt ezeket a sajátos jellemzőket, jellembeli devianciákat és erényeket felsorolni. Idősebbek ismerik mind a korai fasiszták, később nyilasok de ugyanígy ismerik a korai kommunisták, későbbi mszmp.-sek sajátos jellemzőit.
Egyet azért ne felejtsünk ki. Azok akik sem ide sem oda nem tartoztak, azok akik most is sem a fideszhez, sem az mszp.-hez nem tartoznak, ők hol vannak? Mit gondolnak az országról? Legyen a jobbik az új vezető politikai garnitúra? Más alternatíva fel sem merül?
Miféle vezetettségre alkalmas nép vagyunk mi? Nincs más útunk mint a legtörekvőbb, legdörzsöltebb, legmegtévesztőbb politikai agresszorok mögött menetelni?
Fel sem merül, hogy talán azok, akik nem akarnak kompromittálódni egyik politikai csoportosulás disznóságai miatt sem, talán azok között kell megtalálnunk a demokratikus vezetői képességekkel megáldott vezetőket? Okos , felkészült, nagy szakmai tekintéllyel bíró professzoraink, közgazdászaink, mérnökeink, világot járt pénzügyi, ipari, agrár, energiaügyi szakemberek hallgatnak, mert nem engedi őket szóhoz jutni a mai hitvány hatalom.
spu00
Az, hogy egy sértődött, a hatalomból nagyon korán kiesett ember úgy mond véleményt, hogy semmilyen tartalmi dologra nem hivatkozik, tényekkel nem támasztja alá, az ugyan olyan, mint az itteni korrupciós ügyek emlegetése tények nélkül, de jól hangzik. Minden ellenzéki párt mantrázza, hogy korrupció van, de sehol egy feljelentés, állandóan csak pitiáner témák felturbósítása folyik, mely az egyszerű emberek gondolkodás képességét nullára reagálja, s már meg van a várt választási eredmény.Ha Önök is így gondolják, akkor írják le O.V 98-ban mit vett át, mit adott le 2002-ben , ugyan ez vonatkozik 2010-2015-re vonatkozóan. Egyszerű tényekkel alá tudják támasztani, ha van ismeret anyaguk a folyamatosan megjelenő írásaikon kívül. Goodfried úr is csak úgy hirtelen eltávozott, itt hagyva kijelentéseit tartalom nélkül. Az emberek annyit hallják a médiákból a kormány ellenes dolgokat az ellenzéktől, hogy már azt hiszik, hogy igaz lehet.Csak egy példa. A 250.000 hektár felosztása,mely kb. 4.000 családot érint állandó ellenzéki kereszttűzben van. jelenlegi vizsgálat szerint 11-17 vitatott, visszahívásra kerülő eset van.Azzal senki sem foglalkozik, foglalkozott, hogy ezt a területet 2010 előtt 250 név jelezte. S főleg azzal sem foglalkoznak, hogy még 350.000 hektár állami tulajdonú föld van, melyet jelenleg 350 név alatt termeli nekik a profitot. Talán el kellene gondolkodniuk, hogy tényleg mi a helyzet, s mitől, s mióta vagyunk a jelenlegi helyzetünkre utalva. Nem 1989-ben kezdődött, hanem 1948-ban, s a 45 év fejlődésének elmaradásának behozatala még 25-30 év szükséges, ha az emberek normálisan gondolkodnak. Még egy-két 94, 2002-s választás, s vissza mehetünk 89-re.
Anna Mária
@spu00: Ezt te tényleg mind el is hiszed?!
Nem hiszem el! :D
spu00
@Anna Mária: Győzzön meg, mutassa a feljelentéseket, tényeket.A példaként leírtakkal m i a problémája, talán csak nem az, hogy igaz, vagy talán az Ön inflációja 10%, vagy a Baumax, Globex, Lupus stb. eljárását hiányolja a jelenlegi kormánytól? Egyszerű dolgot kértem, mutassanak rá az O.V által átvett helyzetekre, s azt követő állapotokra, ez olyan nehéz? vagy ilyen írányú információik nincsenek? mert ha ez így igaz, akkor tényleg nincs miről beszélni, írni.
Anna Mária
@spu00: A valóságról beszélj, az igazat mondd, ne pedig azt hajtogasd, amit Orbán sajtója meg az idétlen szóvivői.
Honnan a bánatból tudjam én, mi a helyzet Horváth András zöld dossziés feljelentésével?
Mesélj a következőkről: Miért erősödik a Jobbik? Hol vannak a régesrég beígért munkahelyek? Hogyan képzeli a fidesz, hogy embereket az éhenhalástól éppencsak megóvó közmunkára kényszerít? Mi van a fogyatékosok ellátásaival? Hogy lehet az, hogy Orbán veje mindent megnyer? - csak így kapásból néhány kérdés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.