Az elmúlt hónapokban gőzerőre kapcsolt kormányzati kommunikáció minden erejével azon van, hogy a bevándorlással tematizálja a közbeszédet – írja az Index.

A Vasárnapi Hírek és a Publicus Intézet közös felméréséből az derült ki, hogy

a hazai lakosságot nem az foglalkoztatja, hogy kik menekülnek Magyarországra, hanem hogy kik menekülnek el innen.

A megkérdezettek 57 százaléka tartja problémának a kivándorlást, 23 százalék a bevándorlást. A bevándorlás témája leginkább a Fidesz-szavazóknak jött át, de még ha csak kevéssel, közülük is többen tartják égetőbb problémának a kivándorlást, mint a bevándorlást.

A jobbikosok között nem sokkal kevesebben tekintenek nagy gondként a bevándorlásra, mint a fideszesek, viszont a kormánypártiakhoz képest jelentősen, 20 százalékkal többen gondolják problémának, hogy fogy a magyar Magyarországról.

A közvélemény-kutatás arra is rákérdezett, miért mennek el a magyarok. 36 százalék politikai okokat említett, 62 pedig gazdaságiakat, azaz, hogy nem tudnak megélni a fizetésükből.

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Anna Mária
Magyarországról tömegesen menekülnek az emberek, igyekeznek külföldön biztos egzisztenciát teremteni maguknak, szerencsére a legtöbbjüknek sikerül is.
Nagyon ritka madár az a külföldi, aki éppen Magyarországon szeretné megvetni a lábát.
A kormány tombolva hazudik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Anna Mária
Magyarországról tömegesen menekülnek az emberek, igyekeznek külföldön biztos egzisztenciát teremteni maguknak, szerencsére a legtöbbjüknek sikerül is.
Nagyon ritka madár az a külföldi, aki éppen Magyarországon szeretné megvetni a lábát.
A kormány tombolva hazudik.
szandokan
@Anna Mária: A rendszerváltás óta elkezdődött már ez a kivándorlás a jobb élet reményében, hiszen onnantól már nem volt ennek akadálya. Az akkori generációból kevesebben mentek ki, ez igaz, de azóta nagyon sok gyerek nőtt fel, és most azért is ugrott meg jobban a kivándorlók száma. A több mint két évtized eredménye ma az, hogy többen mennek ki külföldre. Természetesen a másik nem elhanyagolható tény az az, hogy sokkal magasabb az átlagkereset is nyugaton.
soljanka
@Anna Mária: Csak hát nagyon sokan nem tehetik meg, hogy meneküljenek, és ők szívják a sok barom nagymagyar, bálványimádó szavazók miatt is.
Aztán, hogy megmaradjon a megélhetés, inkább hallgatnak, megalkusznak, a másik oldal meg ezt látva még hangosabb, és a kör lassan bezárul.
Már évek óta pesszimista vagyok az ország jövőjét tekintve. Pedig én alapvetően optimista, vidám ember vagyok. De nem látok esélyt arra, hogy megváltozzon bármi is.
Nálunk a familíában én vagyok az egyetlen mozgatható pont. :)
Gondolom máshol is úgy van, hogy az lép elsőnek, aki tud.
stirliitz
A kivándorlás csak addig lesz nagyobb gond, amíg jóval kevesebb az idegen gazdasági bevándorló, mint hazai kivándorló.
Anna Mária
@soljanka: Hála a magasságosnak, az én családomban mindenki mobil, beleértve minket, az öregeket is.
Nagyon sok családot ismerek, akiknek egyes tagjai kénytelenek otthon maradni vagy egészségügyi okokból, vagy azért, mert nincs nyelvtudásuk és hasznosítható szakmájuk. Ők azok a szerencsések, akiket legalább a külföldön élő rokonaik támogatni tudnak.
Magam is igen optimista és hajlott korom ellenére még mindig vállalkozó kedvű lény vagyok, de Magyarországgal kapcsolatban egyetlen pozitív gondolatot sem tudok önmagamból kicsikarni, pedig nagyon szeretnék.
szandokan
@Anna Mária: "mert nincs nyelvtudásuk és hasznosítható szakmájuk"
Na ez az. Ha volna, itthon is tudnának dolgozni. Rengeteg az alulképzett ember az országban, és ezért is találták ki a közmunkát, amivel a fő baj az, hogy nagyon kevés a bérezés, és idénymunka csak. Én rendes foglalkoztatottságra változtatnám, és minimálbért adnék érte.
soljanka
@szandokan: Nincs hasznosítható munkájuk...hmmm.
Akiknél én lakom: asztalos - szakma ill. főiskolai végzettség, mert itthon még oktatott is. Feleség: ápolónő - diplomával. Két elég hasznos munka. Csak 100 ezer alatt kaptak fizetést.
Szomszéd lépcsőház: villanyszerelő. Feleség: szociális munkás. De van itt könyvelő, ápolónő, ács, lakatos, hegesztő, mezőgazdasági gépszerelő, gyógypedagógus, tanárok, gáz és vízvezeték szerelő, kertész. Gazdasági végzettségű, régen önkormányzatnál dolgozó. Szintén onnan államigazgatásit végzett. Szóval rengeteg jó szakember.
( a szállodai személyzetet nem említem, hisz ott a végzett pincérek mellett rengetegen dolgoznak mindenféle szakmából)
Persze, hogy mennek sokan szakma nélkül is. Nyelvtudás nélkül is. Aztán betanított munkásként is emberként élhetnek.
A hazatelepültek- vagy hamarosan visszamenni szándékozók- között viszont többen vannak a szakma és nyelvtudás nélküliek. Mert a gyors meggazdagodás ugye külföldön sem megy. És kell bizonyos értelmi-érzelmi intelligencia ahhoz, hogy gyökeret verjen az ember valahol. Akinek nem megy, az megy közmunkázni. Legfeljebb néha-néha egy-egy idénymunkára visszamegy, aztán abból tengődik megint.
kakaósbögre
ebből a szarból ami az elmúlt öt évben termelődött csak menekülni érdemes.mert ha most lenne egy 180 fokos fordulat és elkezdhetnénk lapátolni,minimum 30-40 évig tartana a lapátolás.
vadsanca
@szandokan: Szerintem megint hülyeséget írtál. Tudnod kéne vezető beosztásod létedre, hogy a magyar szakmunkásképzés kb. a német felsőoktatásnak felel meg. A német szakmunkás sokszor a felét nem tudja a magyaréhoz képest. Ezért szeretik a magyarokat.
Nem kell ezen annyira csodálkozni! Már a '80-as években az okosabb magyarok kint dolgoztak. Annak ellenére, hogy akkor talán még volt M.-on létbiztonság.
Toby
Itt a bizonyítéka annak, hogy semmilyen 1 mllliárd nem kell a parasztvakító "nemzeti konzultáció" című felesleges bohózatra, amikor egy lap és egy intézet simán belőtte, mit akarnak a "magyar emberek" !

T. "nemzeti konzulensek" ! El lehet húzni a halál vérvörös péniszére a sok süket dumával és a közpénz lenyúlási szándékával !
miazavalami
@Toby: ...a halál vérvörös pénisze...
meseszép! :-)
miazavalami
@szandokan: kabírbedi! Már egy párszor el lett magyarázva, be lett linkelve a közmunkások nem hülye 6 általánossal rendelkező emberek!
Vannak diplomások, vannak sokan vannak.
Már megbocsáss , de egy diplomáért havi alig hatvanezer kicsit kevéske!
A legtöbben akik elmennek nagyon jó szakemberek!!!
Anna Mária
@vadsanca: Sajnos már rég nem jó a magyar szakmunkásképzés, sikerült tönkretenni. A nyolcvanas években még valóban igen keresettek voltak a magyar szakmunkások.
Az állam a közmunkásokat egyre inkább a közalkalmazottak kiváltására használja, embereket mélynyomorba taszítva és igyekszik fenntartani azt a látszatot, hogy a közmunka az ő részéről egy kegy a képzetlenek számára.
A lehető legundorítóbb dolog, amit egy állam megtehet.
trenszmen
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
KERKA
A kivándorlás a nagyobb gond. Mert a tudás, az értelem hagyja el az országot. Legyen az orvos, vagy szakképzett ápoló, netalán egy jó szakmunkás. Ezekre az emberekre itthon is nagy szükség lenne, nem beszélve arról, hogy ez mennyi pénzébe került eddig az államnak. A szaktudásukat külföldön hasznosítják.
zoró
Hazádból rendületlenül menekülj ó Magyar ,,"Mert itt halnod kell !! Élni nincs esély !!
vadsanca
@Anna Mária: Én a '80-as években tanultam a szakmám. Azóta már végeztem különbözeti tanulmányokat is és mégis csak szakmunkás vagyok. De ezen a téren felveszem a "kesztyűt" az "értelnmiségi" réteggel. Én azt tudom ami a szakmámhoz kell! Lehet, hogy nem tudok különböző matematikai összefüggéseket, -de ha elmagyaráznák biztos megérteném-, a humán ismereteim sem a tankönyvekből merítettem, -hanem sokat olvastam-.(Ezt a szüleimtől örököltem.) Szakmai gyakorlatot az évek során szereztem. Ennek ellenére még mindig csak gyakorlom a szakmán. Mindig jönnek új-és újabb érdekességek amivel lépést kell tartani!
De szerintem ez így van rendjén!
Én nem azok közé tartozom akik, egy munkahelyen töltötték le az életüket. Persze az is egyfajta büszkeség. Ők megelégedtek annyival amit az adott munkahely biztosított.
Anna Mária
@vadsanca: "Értelmiséginek" lenni szerintem nem végzettségtől függ, az egyetemi-főiskolai végzettség nem tesz senkit automatikusan értelmiségivé. Az értelmiségi lét arról szól, hogy az embernek széles körű az érdeklődése, gondolkodik a világ dolgain, folyamatosan tanul és igen!, sokat olvas, a szakmáját pedig kiválóan műveli és folyamatosan továbbképzi magát, esetleg más szakterületen is szerez ismereteket. Szerintem az értelmiségnek fontos feladata a tanítás, a szakmai ismeretek továbbadása, a fiatalok segítése.
KERKA
@vadsanca: A te szakmunkádra ugyan olyan szükség van, mint az orvos gyógyító munkájára.
Te tudd azt, ami a szakmádhoz kell. Fölösleges lenne tudnod az integrált egyenletek megoldását, ha a fürdőszoba csempézését kérjük tőled. Igazad van, mindíg jönnek új és újabb érdekességek, na ezekkel kell lépést tartanod. Akkor biztos, hogy jól végzed a munkád:)
Alzheimer Fauna
A Gorbáni három részre szakadt Magyarország: akik már elmentek, akik behódoltak és akik még hezitálnak...
bakegya
Igen 100km arrébb tízszer annyiért.aztán még arrébb mégtöbbet fizetnek-mégsem ez a fő probléma-hanem az,hogy ha falat kell rakni, azt kell kitanulnom,ha vizet kell szerelni,villanyt kapcsolni azt is ki kell tanulni,mert nőgyógyászati órabérért se lehet rendes munkást kapni.
Elmentek-és még igazuk is van.
KERKA
@Alzheimer Fauna: a negyedik réteg, akik már kinyúltak, mint a kihúzott rágógumi.
bakegya
TEHETSÉGES-SIKERES MI MAGYAROK-RASIKA HAZAJÖN ÉS A SVÁJCBAN TANULTAKAT -TOVÁBBADJA A BORIVÁS ELEGANCIÁJÁT A SAJÁT LÁBON ÁLLÓJÁBAN A PINCÉRNŐKÉPZÓBEN ÉS RENGETEG TUROSTÁT FOG HOZZÁNK CSALOGATNI A FÉNYES KELETI PARTNEREITŐL.
Reméljük az EURÓPAI UNIÓ 1300 MILLIÁRDJA ELÉG LESZ NEKI ÉS A PEREPUTTYNAK A FELZÁRKÓZÁSRA.
Lackó50
Orbán úr legnagyobb problémája ezzel kapcsolatban, hogy az EU kinyitotta a határokat. Ő annak örülne, ha másokat is a bevándorlók ellen lehetne hangolni és a sok kivándorolt magyart hazatoloncolnák. Itt ugyan senki nem tudna munkát adni nekik, de legalább be lennének zárva a határokon belül. Esetleg közmunkásként rabszolgának jók lennének.
Desischado
Így van, a kivándorlás a nagy gond. De aki csak teheti, meneküljön ebből az élhetetlen országból, ha emberi módon akar élni!
szandokan
@trenszmen: Ezzel az alpári stílussal mit dolgozol odakint? Mosogatsz egy konyhán? Ne rohadékozz itt, mert bajok lesznek.
szandokan
@miazavalami: Persze, nem minden közmunkás az, de én általában csak őket látom nap mint nap.
trenszmen
@szandokan: Mit fenyegetsz??? Bajok azóta vannak mióta a "sok" hozzád hasonló agytröszt kétszer egymás után megszavazta ezeket a rohadékokat. Alpári az egész fidesz a szavazóival együtt. Rajtatok röhög az egész világ. (lásd Juncker pofon)
mate03
@szandokan: Megint nem tudok igazat adni!Nagyon sok ötven év körüli kiváló szakember ismerek,akit azzal az indokkal küldtek el a munkahelyéről,hogy megöregedett!Állítom hogy a rutinjával tapasztalatával ,többet érnek mint a kezdő technikusok,vagy szakmunkások!Ki fogja a szakmát megtanítani, a kezdő fiataloknak?Mert az iskola csak az alapokat adja! A szakmát a gyakorlatban tudja megtanulni! Ezt neked kellene legjobban tudni!
Toby
@Lackó50: Már bocsi, de orbáncot úgy minősíteni, hogy "úr" meglehetősen morbid és rendkívül sértő a valódi urak számára !
(szeretek kötekedni, mint nagymami, vagy esetleg kötögetni ? )
stirliitz
@miazavalami: Ahogy írtam, gondold végig.
KERKA
@stirliitz: Ha jönnek a bevándorlók, lehet, hogy kérnek letelepedési engedélyt és itt maradnak, lehet, hogy van közöttük olyan képzett, aki munkát tud vállalni, ( pl. egy szír orvos) de éhbérért ő sem fog ittmaradni. Legfeljebb kényszerből ideig-óráig.
De hidd el, akármit magyaráz az Orbán, ezek az emberek tovább mennek nyugatra, mert ők is ott akarnak dolgozni és nem éhbérért.
A nagyobb baj, amiket már többen leírtunk, hogy a képzett magyar származású értelmiségi vagy szakmunkás hagyja el az országot. És örökre.
miazavalami
@stirliitz: Ők pótolják a kimenekülő szakembereket?
miazavalami
@szandokan: Mennyé ollan helyre ahol nem ilyen közmunkásokat látsz nap mint nap!
brutus
@szandokan: Most en kerdezem: Miert kell neked mindig sertegetned a kommentelöket ???!!
stirliitz
@KERKA: Jól írod, mi többnyire tranzitország vagyunk a számukra, de ez a modern sáskajárás, akkor is elfogadhatatlan.
36
Ezek a bevándorlók, vagy átvándorlók, miért nem kelet felé menekülnek?!
Én nem tudom elképzelni, hogy mit fognak kezdeni a több tíz vagy száz ezer bevándorlóval nyugaton. Jó lenne ha az USA-ba is indítana az EU egy pár, menekültel megrakott hajót.
Pár hónapja még az ebolától kellett rettegni. Most arról csend van, parancsra. Van helyette, fogadjuk be a menekülteket. A menekültek nem hozzák magukkal a betegségeket???
szandokan
@trenszmen: A hozzám hasonló emberek értéket adtak a világnak, embereknek munkát. Én soha nem mondtam azt, hogy ez meg ez a kormány miatt most rosszul élek, meg hasonlók. Nekem mindegy volt, ki kormányoz, mert az emberi tudást senki nem veheti el (legalábbis a Kádár rendszer óta).
szandokan
@brutus: Csak azoknak szólok vissza, akik engem sértegetnek.
brutus
@szandokan: Az utolso mondat hive vagyok en is...de csak ha kizarolag törvenyes kereten belül törtenik, es ez manapsag (sajat tapasztalatam szerint !) eleg ritka MOn...enyhen kifejezve...szoval egy picit lejebb az agarokkal...nem artana...
kamazuka
Érthető a para!de érthetetlen is!Ha a sokat ecsetelgetett bírka magyar mellé érkezik egy nagyobb lélekszámú náció,mely nem tűri az eszetlen adószopatást és odavág akkor ezeknek sanyi!
szandokan
@brutus: Pedig nem én vagyok az egyetlen ilyen ember, lehet, hogy te is.
sziha
Nem kozmunkat, hanem normalisat kene a Zembereknek adni, kicsit jobb fizut es talan nemi megvecsulest. Csupan ennyi hianyzik. Nekem sem veletlenul kellett otthagynom a hazamat. Most meg az ilyen szandokan felek irogatjak itt a baromsagaikat, mondvan kene szakma is. Tudod, futyiszeknel az egeszsegugyi vegzettseg losz@rt sem er. Kivanom, hogy csak olyan egeszsegugyes vallaljon rajtuk surgossegi beavatkozast, akinek elobb a repulore fel kell szallni Los Angelesben. Es akkor szandokan is megtanulja, hogy nem beszel hulyesegeket.
brutus
@szandokan: Konkretabban, ha ez lehetseges (??!) En pedig Ausztiaban elek mar
2006 ota...
brutus
Nemet közmondas: Aki üveghazban ül, nem dobalozik kövekkel...
szandokan
@sziha: Azt sem tudod, miféle vagyok, mit csinálok, szóval felesleges látatlanból sértegetned.
szandokan
@brutus: Konkrétabban max. priviben, mert sajna már kiadtam itt magam anno, és nagy hiba volt.
sziha
@szandokan: "Na ez az. Ha volna, itthon is tudnának dolgozni." - Ezzel te nagyon sok embert sertegetsz anelkul, hogy eszrevenned. Peldaul engem is. Aki tanult, kuzdott azert, hogy a hivatasanak tudjon elni, de az altalatok (es NEM A TOBBSEG ALTAL) megvalasztott kormany ellehetetlenitett. Ezzel is megsertettetek. Es meg sorolhatnam.
Az, hogy itt eloadod a kormanyod vedougyved szerepet, kicsit sem all jol. En sem fogok fieSSes oldalakon trollkodni. De meg mindig nem ertem, hogy ha tudod, hogy itt nem a szad ize szerint irnak, miert jarsz ide... De tenyleg... Vagy mazochista vagy, vagy siman csak az elet resze a feszko. Es nehogy eloadd, hogy azert, hogy fenyt gyujts az ejszakaban. Mert nem. Szerintem a YouTube videok alatt is irogatod, hogy ez meg az mekkora szar, de naponta 100szor visszajarsz adott videohoz.
szandokan
@sziha: Nem szokásom semmit írni a youtube videók alá. A másik meg az, hogy ez se nem baloldali, se nem jobboldali oldal, ide bárki írhat, még a gazdag is, a sikeres is, a szegény is, a munkanélküli is, stb. Ez az egy oldal van, ahová írok, valamiért így alakult. Az elején megtetszett a stílus, hogy nem esik a másik az ember torkának, hanem lehet szépen vitatkozni. A gondok később kezdődtek, amikor az olyanok is mint te megjelentetek. Jöttek a sértegetések, az anyázások, az alpáriság hatalmas méreteket öltött. Tudod, azok az emberek, aki valóban tehetségesek, abszolút jól élhetnek az országban, de persze a kisembereknek sokkal nehezebb a helyzetük. Én nem ma kezdtem, hanem már a rendszerváltás előtt, de igazából utána jött el a Kánaán, ahogy még nagyon sokaknak (és itt nem kell jó magyar szokás szerint a privatizációkra, meg a lopásokra gondolni egyből). Most a saját munkámra nem térnék ki, de például testvérem meg a felesége Pécsen immunológusok, egyetemi tanárok, sógornőm például saját labort kapott, olyan komoly szinten áll a tüdőrák gyógyításának a kutatásában. Több neves gyógyszergyár is szeretné magának megszerezni, mindez ebben az országban. Legutóbb egy havi egymilliós ajánlatot kapott, de sokat kellene utazni hozzá, és közel ennyit keres most is. A tehetséges emberek előtt itthon sincs lehetetlen.
elkondi
@szandokan: 23 munkahelyből 21 az én döntésem volt,a többi a cégeké.A jószakinak is
nyalni kell különben kikezdenek meggyanusítanak... Beleverhetem a tudásomba ha nem
kapsz lehetőséget. Normális fizetést sosem kaptam 40.év alatt. Fasza gyerek vagyok
csak˝"magyar". Ennyi!
brutus
@szandokan: Maradjunk abban: Aki ebben az orszagban per pillanat nem LOP; CSAL es HAZUDIK nem sokra tudja vinni...en speciel kb. 15 eve meg egyetlenegy (!) ember se talakoztam aki nem "varialni" valamit valahogyan !!! Az egyik többet, a masik kevesebbet...EZ ITT A PROBLEMA ! EZT MEG KELL SZÜNTETNI !
brutus
@brutus: ...meg TENYLEGES lehetöseget adni MINDEN embereknek, hogy nem igy kelljen megelni...de szerintem ez sajnos nagyon el van baltazva ! Ez a "generacio" mar nem fogja
betartani...sajnos az elmult 25 ev tul durva volt ehhez...szerintem többet artott mint az azt elözö 40 ev. , es ezt komolyan gondolom !!
brutus
@brutus: ...bocsi az hibakert az irasban...tulhevültem...
szandokan
@brutus: Az én munkám nem a csalásról szólt soha sem, de azt hiszem, neked is kár volna ezt elmagyarázni. Sajnos ma az emberek zöme ha meglátja, hogy valakinek jól megy, szarik arra, hogy legalább megkérdezze, hogyan sikerült erre a szintre eljutnia, egyből utálja, mert biztosan egy csaló, tolvaj. Amíg ez a mentalitás, nincs is miről beszélni.
eszegfu
@szandokan: Szerintem meg a fejétől büzlik a hal! Először is a Nav áll igy hozzá: ha vállalkozó vagy, biztos egy rohadt, szemét csaló vagy. Tisztelet a kivételnek, de eleve ugy állnak hozzá! A másik pedig -- akármilyen hülyén is hangzik -- megkérdezném a leggazdagabb 100 magyar embert, köztük mondjuk Mészáros Lőrincet: kedves bátyám hogy csinálta?! Ő nyilván egy jó gázszerelő volt a rendszerváltás előtt, sőt utána is, majd Simicska "kikopott" és hogy-hogy nem hirtelen tehetséges lett és jól is él. Végül az a véleményem, ez nem mentalitás kérdése, hogy igenis azt gondolom: nem éppen egyenes uton jutott oda, ahol most van.
brutus
@szandokan: Kivetel lehetsz, de elhiszem. Csak a legtöbb embernek ez nem adodik...masreszt te is pontosan tudod, hogyan zajlanak a dolgok az orszagban, vagy nem ???!!! Nem hinnem !
Azt meg hogy hogyan lehet (meg reszben is) egy FideSSt partolni meg vegkepp nem ertem.
Ertelmes ember ilyet NEM TEHET...KIZART DOLOG. LOPNAK, CSALNAK es HAZUDNAK
brutus
@szandokan: A te munkad lehet, hogy nem a csalasrol szol, de a FIDESS "munkaja" meg csakis arrol !! TEJHAT: Te se partolhatnad !!
szandokan
@eszegfu: @brutus: Nem mondtam soha, hogy nincsenek a Fideszben olyan emberek, akiket nem tennék ki onnan. Ott van például Mészáros, Habony, az egész KDNP, stb. Én már évtizedek óta végzem a munkámat, fejlesztek, újítok (félve említem meg ismét a két szabadalmaztatott technológiámat), szóval ezek a 2010 óta történt meggazdagodások bizonyos embereknél valóban felháborítóak. Viszont én látom a Fidesznek egy másik oldalát is, és éppen ezért tartom őket alkalmasnak az ország vezetésére, kivéve ha nem jön egy olyan párt, amelyik alkalmasabb lenne erre a feladatra. Egyelőre nincs ilyen.
eszegfu
@szandokan: 22:14 Nem kötekedésből, pusztán kiváncsiságból...irjál légyszives a Fidesz "másik oldaláról" legalább 1 témát! Kösz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.