A Fidelitas azt várja az Európai Bizottságtól, hogy bontsa fel a szerződését a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tulajdonát képező Altus Zrt.-vel, és fizettesse vissza a céggel az eddig felhasznált összeget – mondta Böröcz László elnök vasárnapi fővárosi sajtótájékoztatóján.

Böröcz László a cég Szalay utcai irodája előtt tartott tájékoztatón hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy az Altus vezette konzorcium által elnyert 1,5 milliárd forintos pályázati összeggel közvetetten a volt miniszterelnök pártját finanszírozzák. Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc korábban is „trükkök százaival élt”, és valószínűleg „ilyen ügyeskedéssel szerezte meg ezt a pénzt is, és át is tudja folyatni a Demokratikus Koalíció kasszájába”. Kérdés, hogy ez „leesett-e” az Európai Bizottságnak – vetette fel, hozzátéve: ha nem, az szomorú, ha igen, az még szomorúbb.

Az ifjúsági szervezet vezetője ismét felhívta a figyelmet Szergej Sztanisev, az Európai Szocialisták Pártja elnökének, korábbi bolgár miniszterelnöknek az esetére, aki elmondása szerint hasonló ügybe keveredett, amikor a felesége cége nyert el egy uniós megbízást. Neki vissza kellett fizetnie a teljes összeget – emelte ki.

Böröcz László eg,y a Fidelitas által az Új Széchenyi Terv-projektek tábláinak mintájára készített molinó előtt tartotta tájékoztatóját. A táblán az Új Gyurcsány Terv felirat és „A Gyurcsány párt finanszírozása” projektcím szerepelt, a kivitelezés ideje mellett pedig a 2014-2016-os időszak állt.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,fürtöske,, stílusában ,,kijafaszom ez böröc???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mézike
Mikor unja már meg az unio illetve az eb hogy ilyen "inyencek" követelőznek?
papa.49
A ,,fürtöske,, stílusában ,,kijafaszom ez böröc???
wagabund
Mint rendesen, most is az adófizetők pénzéről van szó...tehát a zunijó ennek megfelelő alapossággal hoz (hozott) döntést erről a projektről is... mert ha mégsem, akkor bizony sokba fog kerülni (szintén az adófizetőknek)... és szarvai nőnek a bizottságnak is...
Sajnos a Dobrev féle interjút nem mutatták meg a fiataloknak, ezért gereblézik oly átéléssel a vizet... ( mi másért? vagy van valami más oka is?)
Jó, rendben, értem én... ...itt a szünidő, a forgatókönyv szerint a "nagyok" hadd pihenjenek szeptemberig, addig a szünidősök átveszik az ekézést...

Az magáért beszél, hogy a baloldalinak nevezett szerveződések még csak véletlenül sem motyogják, hogy nem kellene magunkat leköpni Brüsszel előtt... hogy? ja... értem... Gyurcsányról van szó, tehát ő mehet a levesbe... szép kis baloldal. De sebaj, ők is a moslékosvályú felé tartanak...(a felmérések szerint)
justhpeter
Javaslom, hogy a fiatal, de a fejlődésben már régen megállt fidelitas egyesüljön a CÖF nevű bégető bandériummal és indítsanak békamenetet Brüsszelbe - gyalog. Mire visszaérnek mi szépen és békében letudjuk a nyarat. Az Unió meg úgyis visszahajtja őket arra a fára ahonnan Orbán támogatására lemásztak.
paolo006
@papa.49: hát ez a böröc egy fiatal geci. De azért már elég nagy geci.
bencemacska
Jó jelzőt talált ki rájuk Simicska, és talált is!!!
colibri
Szinte mindenki mindennel bepróbálkozik az Eb-nél a kormányoldalról, hogy az Altust kigolyózza a szerződésből. A kormány tagjai, ep képviselők, a cöfögők és most a párt ifjúsága is. Volt képük a civilektől aláírást gyüjteni, hogy nyomatékosítsák akaratukat. Azt nem gondolják, hogy sokan már csak azértis Gyurcsány mellé állnak? Remélem, az Eb nem változtat a már elbírált pályázaton és a döntés nem a fidess akarata szerint fog változni.
bence
Már alig várom , hogy a fidesznyik belesárguljon az irigységbe ! Bezzeg ha ők nyerték volna meg , most nem lenne ez a nagy futkosás ! Hát így jártatok ! Nem volt hozzá eszetek !!!
papa.49
@paolo006: Sajnos még növésben van tehát még nagyobb is lesz...
paolo006
@papa.49: ha megakadályozzuk, hogy kifejlődjön? Mielőtt (kerítés helyett) felépítjük a demokráciát beleszórjuk az alapba a többivel együtt?
papa.49
@paolo006: Úgy legyen, már nagyon tele van velük a zacskóm...
kkalman
@paolo006: ma, 22:21 Ezt a ß@rt a többivel együtt a demokrácia alapjaiba beszórni? Veszélyes mutatvány.
kkalman
Ezek a Böröczcel az élen épp annyira hülyék, hogy megfelelnek frissítésnek a cöfögők birkamenetébe.
human
Ó hát ne kell aggódni. Lesz itt a G utánpótlás, ha Orbán már megszedte magát és a felcsúti akadémia elnökeként trónol vénségére.
Desischado
Remélem, jól pofára estek! Mitől félnek ennyire? Nagyon gyanús ez a nagy futkosás!
bretagne
Hányan szólalnak még meg Gyurcsány-ügyben??? Miért nem tudják, megemészteni, hogy létezik egy Gy.F? Rengeteg a g-utánpótlás itt még!
simmering73
Most az orbánjugend az ügyeletes szűkölő.
mate03
@kkalman: ! Teljesen nyugodt lehet mindenki! Az EU-nem fog a szájából segget csinálni!Nem jellemző+!+ A CÖF-meg a Fideritász meg hagy röfögjön,ez van kiosztva rájuk!
human
@Desischado: Nem arról van szó, hogy most aztán hogy le fognak bukni a mocskos kis üzelmeikkel, hanem a gyurcsányozás a lényeg. Ők is látják, hogy jön fel a DK és Orbán fél Gyurcsánytól, mint ördög a tömjénfüsttől.
Az Altus feladata nem a korrupció felderítése lesz, hanem annak felmérése, hogy a tagállamok milyen hatékonyan tudták felhasználni az EU támogatásokat. Például megkérdezik a minisztériumokat, hogy mennyire volt átlátható az egyes EU források kiírása. Ráadásul az Altus éveket fog dolgozni azért a pénzért, amit egy Tiborcz vagy Mészáros pár hónap alatt bezsebel az állami megbízásokból.
Hofipisti
Ez a kis Orbán-jugend-elnök inkább a család tarfikjaival lenne elfoglalva:
444.hu/2015/04/22/a-fidelitas-elnoke-mar-kiheverte-hogy-a-testvere-ot-trafikot-nyert-szombathelyen/
Méltó csodálója és futtatottja (a)Rogán(s) Tóninak!
Azért ha a nyugati határszélen valaki nem tud boldogulni saját erejéből, s inkább a politikát, s annak is a mocskosabb változatát vállalja, az már sokat elmond a meglévő értékekről!
Hellcat
Na a modern KISZ is beszállt a játékba?
sentinel216
A kisdobosok mióta szólhatnak bele a nagyok dolgába? "Учиться, учиться и учиться!" Tanulni, tanulni és tanulni! (V.I.Lenin) Böröcz, a provokátor jelentése megy már?
kukac50
Nagyon félnek az Altus ZRT -től. A Fidesz is nagyon sok szerződést felbonthatna a trafik mutyi a föld mutyi dohány mutyi és a Fideszhez közeliek közbeszerzését. Utána már nem is lenne mitől félni Nekik.
human
@kukac50: És mi lesz a MET-el (évi 150 milliárdos haszon valakiknek)? Mi lesz a magyar állampolgárságot áruló offshore céges ügyletekkel? De legújabban az EU pénzeket is érintő beruházásoknál már látványosan a drágább kivitelezőket választják.
Van itt még bőven vaj a fülük mögött.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.