Figyelemre méltó kijelentést tett Mellár Tamás, a Századvég volt vezetõje az ATV stúdiójában, . Mellár Tamás hosszú évekig volt a hazai konzervatív oldal meghatározó közgazdásza, ennek ellenére az ATV honlapja szerint a csatorna hétfő este sugárzásra kerülő Húzós című műsorában nagyon keményen szembefordul jelenlegi kormány irányvonalával, mivel elmondása szerint Orbán Viktor nagyon sokat változott első kormányzati ciklusa óta.
Forrás:
sztarklikk.hu
Feltöltő: Mézike
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
61 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezért is élek most nyugaton nyugodtan.
Kádár alatt nem disszidáltam,
Gyurcsány alatt nem léptem le.
Első Orbán alatt megpattabtan, majd - én baromállat- visszajöttem, hogy második Orbán alatt rájöjjek, hogy nem akarom a NER-Maffiát táplálni.
És felemelő érzés, hogy ez a hazardőr nem az én adómból csinál hülyét a zemberekből.
És fantasztikus f
De ha más szóba került, most nem kölcsönből, hanem az EU-s pénzekből élünk, ami nélkül már nem léteznénk. Ami itt pozitív és látványos, az ezeknek a pénzeknek köszönhető, ami még látványosabb javulást hozna, ha nem hazahordanák.
Neki egy összetettebb mondat meghaladja az értelmezési képességét.
Egy idő után nem mond mást "orbánfóbia"!
Igy ezt is hiába írnám neki: Dollármilliárdokat vettek fel évente 7-8 %-os kamatra!! Ugyanis az évente piacra dobott dollár és euroalapú magyar államkötvény is HITEL, méghozzá a javából, ráadásul egyszerre kell majd az egy időben kibocsátott, eladott hitelt visszafizetni (5-10-15-30 éve futamidejűek a kötvények általában)! Bezzeg az IMF hitel a maga 2-3 %-os kamatával, az csak nyilván a képzetlen közgazdászok szerint kedvezőbb.
Államadósság Kezelő Központ tájékoztatói szerint:
2012. novemberében 2 milliárd dollár értékben 10 éves lejáratú dollárkötvényt,
2013. februárjában 3,25 milliárd dollár névértékű 5 és 10 éves kötvényt adtak el.
2014-re 4,6 milliárd dollár értékben tervezett devizakötvény-kibocsátást az ÁKK (nem tudom végül összesen mennyit adtak el).
2015. március 6-án a központi költségvetés adóssága 24 444 milliárd forint volt, ami 562,9 milliárd forintos növekedés 2014 utolsó napjához mérve - olvasható az Államadósság Kezelő központ (ÁKK) Zrt. eheti közleményéből.
Persze az IMF hitel nem költhető akármire, hiszen a futamidő alatt, félévente ellenőrzik a felhasználást, plusz azért szokás kérni, hogy reformok idején az átmeneti forráshiányt átvészelje egy-egy ország, vagyis semmiképpen sem olyan kiadásokra kell fordítani, ami csak tovább növeli az államháztartási hiányt.
"... azt mondta, hogy az Orbán-kormány gazdasági teljesítményénél még a Kádár-korszaké is jobb volt," Pont !
Mert a "reformok működnek" - csak nem mindenkinek ! A lopás és osztogatás legújabb elnevezése a "reform" !
Nyomod a süket nyalogány dumát, olvad el inkáb a HVG gazdaságelemzését, amely szerint hazugság a működő reform !
Csak úgy, indulásként !
Amúgy hova lett a manyup-pénz ? Az IMF mellőzéséhez kellett, mert ha van IMF hitel, akkor diktálhattak volna a felcsúti csökevénynek ! Mi a lószarért nem él jobban a dolgozó átlagmagyar, ha annyira fasza itt Gecisztánban minden rezsimtrükk ?
A csürhe naggyűlésen szónokolj - Gázsi !
2002 előtt nem voltak EU-s pénzek, s az ország mégis fejlődött.Pl. minimálnyugdíj és a minimálbér kétszeresére emelkedett.
A 2007-14-s EU-s pénz, mely Gyurcsányék által lett tervezve 16%-s gazdasági fejlesztésre szánt pénzt, szemben az O.V által 2014-20 közöttire 60%-t.Ha tudja, hogy mi a kettő közötti különbség, írja már meg nekem.
Ha már a HVG-re hivatkozik, miért élünk így, ahogy? Ausztria egy főre jutó GDP-e 38.500 euró, a mienk meg 10.600.Tudja, hogy ez mit jelent, mert a differenciával ellentétben nem olyan a magyar fizetés.
Önre is vonatkozik amit már korábban írtam, hogy elsőként ismerni kellene az IMF feltételeit. Mit gondol miért hozta Bajnai törvénybe a 10%-s nyugdíj csökkentési törvényt, melyet O.V első ténykedésével semmisitette meg.
Ha ennyire nagyra van magával , sorolja fel Ön, hogy mit követelt az IMF. S ezután írja meg véleményét, ha van mersze.
Ettől függetlenül a HVG táblázatai a valóságot tükrözik, csak a hozzá írt szöveg sikerült félre. Úgy látszik Ön csak olvasni tud, de egy táblázatot már nem tud értelmezni. Önnek is csak azt tudom írni, hogy tanulja meg értelmezni a Horn Gyulai manyupot, az Önkéntes nyugdíj pénztárral szemben. De nem ártana tanulmányozni a korábbi nyugdíj törvényt.
Pillantsál rá, hogy mennyi volt és most mennyi az államadósság.(+rájön még a paksi) ..megvan?, akkor jó..és most nyugodtan köpj egyet felfelé és fuss alá...
Csak 2%-al emelte az áfát, amit minden után fizetünk? Ha tud számolni, ez még mindig adóemelés.
Az IMF-nek milyen feltételei voltak? Hivatkozás van?
Aki gazda az nem szorul támogatásra. Ez elég egyértelmű.
Mitől van az, hogy a "magyar emberek" és a "keményen dolgozó kisemeberek" jobban éltek 5-8 éve, mint az eltelt 5 év alatt ?
Létbiztonságban, ami a jelenlegi rezsim alatt nem mondható el ! Jelenleg csak a narancsos párttagkönyv ad létbiztonsgot, semmi más !
Mert mi lett volna, ha a szocik megadóztatják a nyugdíjat, ergó "bruttósítanak" ahogy az megtörtént 23-24 éve ?
Semmi ! Ugyanis a bruttósított növekményből vontk vlna az adót, amint azt a fizetéseknél korábban.
Tele van szarral a szátok, manipulált KSH adatok, hasmese, hantagolyó, no és "működő semmi" !
A HVG-s adatok melletti szöveg, pontosan azt tartalmazta, ami látható volt a grafikonokon !
Amúgy meg, ne testáld másra az alapvető jellemhiábidat - kiskalács !
Ha valaki valamit nem tud, az még nem baj, de , hogy dicsekedjen is vele, ehhez már sajnos primitívség is kevés.
A 3.000 milliárd megtakarítás 2011-ben már 3.250 milliárdba került az országnak. Tudnilik a megtakarítást hitelből kellett fedezni. Ideje lenne már, hogy mit jelentett a Horn Gyulai manyup és az Önkéntes nyugdíj pénztár létezése.
Ha nem ismeri az IMF feltételeit, akkor miért hivatkozik rá Ettől függetlenül érdemes lenne elolvasnia, mert akkor rájönne, hogy miért tette azt a kormány amit, s Ön is okosabb lesz tőle..
Különben nem vagyok gazda.
Most már a szájmosás mellé a Listerine-t is ajánlom.
magyarhirlap.hu/cikk/36813/A_forint_gyengulese_miatt_nott_az_allamadossag
Már jó volna látni egy-két korrupciós feljelentést, már mint konkrétat. Mert ez a liberális- kommunista szövegelés már unalmas, s már lassan még azok sem hisznek benne, akik szeretnék, hogy létezne.Van bőven korrupció, de nem úgy ahogy Önök képzelik.
4 éven keresztül Simicska volt a korrupció pápája, kapott elég sok ellenőrzést, főleg EU-at, s mikor O.V nem engedett a média témában, onnantól kezdve Önöknél már a szegény Lajos kategóriájába került. S ugyan így véleményezhető a Fideszből kiválók zöme.Van baj elég a párt háza táján, de nem az amit Önök mondanak, s remélnek. Ha olvasnák a külföldi lapokat, akkor látnák, hogy miként fordult meg az O.V ellenes tábor úgy a migráns, mint a gazdasági teljesítmények esetében.
2/ Hülyéktől soha nem kértem tanácsot !
3/ Nyilvánvaló nyalogányoktól sem !
4/ A gazdasági helyzetértékelő önmagáért beszélt, nem rogán-göbbelsz állította össze !
5/ Nem a "működő reform" meséjéből kell PR konzekvenciákat levonni !
6/ Ne a szádat, az agyadat mosasd meg, mert erősen elkoszosodott a rezsim iránt !
7/ Úgy tűnik, nem ugyanarról az értékelőről beszélünk, az enyémet nem a Lendvayban ragasztották össze !
8/ Bármekkora nyalogány vagy, hazudozni akkor sem illik egy vén, nyikorgó csatalónak !
Még egyéb más ?
Ühmmm, év végére lecsökken az államadósság a 2005, esetleg a 2010 évire?
Paks! Az unokáink is el vannak adósítva 30 évre! Nem beszélve arról, ha egy üzlet tiszta, azt nem kell 80 évre titkosítani!
Úgy döntöttem felhagyok a káros szenvedélyeimmel :Veled kezdem!!
Gratulálok dedós szöveg szerkesztéséhez és annak tartalmához. Elemi első osztályában megbukna vele
Nekem játszd el a jól neveltet, melyből csöpög a mesterkéltség, neked ez sem megy !
Miért csak a nyalogányok élnek jobban, az adózók többsége miért nem ?
Ismered ! Az még elmegy, ha az okos hülyéskedik, fordítva már nem !
www.napi.hu/magyar_gazdasag/hamis_a_brutalis_imf-kivansaglista.530319.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201510
2008 szept.-ben ismertét vált, hogy az ország dec.-re fizetésképtelen lesz, s ekkor rohantak az IMF-hez, s fogadták el a feltételeket.Ha olyan jól tudja, akkor mesélje el milyen moratóriumot kértek, s fogadtak el , milyen lépcsőzetes kamatozást adott az IMF. A feltételeket nem kell felsorolni, elég ránézni Romániára, Görögországra, Dél-Amerikai országokra, s mi ezeknél rosszabb feltételeket kaptunk.
Különben, ha Bajnai olyan jól csinálta, akkor miért vették fel, vagy miért nem fizette vissza még regnálása alatt. De ha megnézi pl, adott évek államháztartási hiányait, GDP alakulását, mert az országot közvetlen hatás nem érte, csak közvetett a válság miatt.
Bajnaiék hatása még 2011-ben is éreztette hatását, 5,49% -s államháztartási hiány, s 2012-től 3% alatt lett.Nézze egy kicsit összefüggéseiben. Pl. 2010-ben az adósság deviza tartalma 80% felett volt, most 36%. Tudja annak mi a különbsége? 2010-ben a CDS felár 700 felett volt, most 150. Micsoda különbségek. De ha Önöknek az kell, lelkük rajta.
Nekem ugy tunik, hogy spuduplanullat rendszeres idokozokben hazaengedik az apoldabol, es akkor jut gephez...Olyankor viszont dol a hulyeseg belole, a kulon irritalo magazasaval-onozesevel...
Repatrialt- aha, attelepult Erdelybol... Hmmmm...
Nem tudom, miert veri spuWC a nyalat, de engem elegge bosszant, es nem a mas velemenye miatt, hanem a loszemuvege miatt, amitol csak az orra elott levo dolgokat veszi eszre, azokat meg a fidesz logatja be neki, mint csacsinak a repat...:o))
Lehet, hogy azt hiszi, hogy kintről néz engem, pedig bentről ír.
Egy kicsit gyerekes, hogy csak hivatkozik, de egyetlen adatot nem tud a feltételekről. Pedig, ha csak az újságokat nézné, már abból is tudhatná, hogy a Román, Görög. Dél-Amerikai országok milyen megszorításokat kaptak. Románia: nyugdíj csökkentés, közszolgálati elbocsájtások, állami vagyon privatizálása, szociális kiadások csökkentése stb.
De ha nem néz utána,akkor soha sem tudja meg.
Tudja egyáltalán, hogy mi a különbség egy IMF hitel és az állampapír értékesítése között, főleg magyar vonatkozásban?
Új hozzászólás