A hamarosan 80 éves Nemzet Színésznője tüdeje nemrég vérben ázott, orvosa szerint „tulajdonképpen alig van” – írja a Bors.

Kritikus állapotban van Törőcsik Mari tüdeje

Törőcsik Mari nemrég két hetet töltött kórházban, a tüdejével voltak gondok . A színésznő kijelentette: „ebben a korban az ember már szenved a fájdalomtól. Most jól vagyok, az agyamban van egy elhalt rész, ami miatt görcsöl és fáj a kezem”.

Azt is hozzátette, a sok egészségügyi baj miatt ma már nem tud kedvenc elfoglaltságának, az utazásnak hódolni, a tüdeje ugyanis kritikus állapotban van. „Vérben ázott a tüdőm, egy professzor elmondta, tulajdonképpen alig van. A születésnapi fellépésemet, az Öreg és a tengert is azért kellett lemondani, mert nem beszélhetek egyfolytában másfél órát, mert a tüdőm nem bírja.”

Bár soha nem törődött az idővel, mostanában érzi, hogy az idő véges. „De ez nem azt jelenti, hogy a halálra gondolok, csak arra készülök, hogy méltósággal legyek képes szembenézni a halállal.”

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kanaka
A szakmáján kívül nem volt sok öröme.Van egy örökbefogadott fia,meg egy alkoholista lánya.
Feraj49
Ahhoz képest,hogy dohányzik "elég jól bírja " magát. Mások a cigi nélkül sem élik meg a 60 évet.
Eriksson
Kívánom a Művésznőnek, hogy a hátralévő idejét töltse úgy, ahogy szeretné, a lehető legjobb egészségben. Vannak emberek, akik utolsó percig teszik a dolgukat, mert szerintük leállni olyan, mint ha feladnák az életet.
Eriksson
@Horizont: Van akiknek a munka az élet. Lásd Czeizel Endrét. Ő is az utolsó percéig dolgozott.
Eriksson
@Horizont: Nem tudjuk, kiben mi munkál. Lehet, hogy úgy érzik, van még dolguk ezen a világon. Engedjük meg nekik.
Szerintem viszont az se hosszabbítja meg senki életét, vagy legalábbis nem javít a minőségén, ha naphosszat egy nyugágyban haldoklik.
mariaberta
@Kanaka: Ha elolvassa a Művésznő az irományodat, biztosan boldog lesz, és honnan tudod hogy a lánya alkoholista, és ha az, mi közöd hozzá? Tapintatos őrmester!!!
karma1
@Horizont: Igazad van, Ami nem megy azt nem kellene eroltetni, az eletmuve igy is oriasi, az 50- es eveltol kezdve beirta magat a magyar szinjatszas tortenetebe. Annyi Minden van, aminek meg orulhetne igy, betegen is. Egy setanak, egy Jo konyvnek. Czeizel rossz pelda, mert o kutato volt, Minden pillanatban talalhatott uj osszefuggeseket, kovetkezteteseket, es ezt meg tudta oldani meg a betegagyabol is. A szinedzet teljesen mas, mikor szinpadra kell allni, mert a nagyerdemu befizetett a latvanyossagra, azt nem lehet egykonnyen lemondani. Azzal egyutt Czeizel is rettenetese sajnalta a vegen, hogy nem volt eleget a csaladja(i)val. Anyagilag pedig vegleg nem lenne raszorulva.
Desischado
Egyetértek Horizonttal és Karmával. Pihennie kéne. Jobbulást kívánok neki!
Eriksson
Szegény Töröcsik. A nagy mindent jobban tudó megmondók még őt is kioktatják helyes életvitelből. Nincs elég baja.
Eriksson
Mert vigyáz ő magára, hogyne vigyázna,

" A születésnapi fellépésemet, az Öreg és a tengert is azért kellett lemondani, mert nem beszélhetek egyfolytában másfél órát, mert a tüdőm nem bírja.”

de nehogy eltemessék már idő előtt.
Eriksson
@Horizont: Nem egészen. Magánban én vagyok a világ legtürelmesebb, legmegértőbb, legudvariasabb embere, bárki megmondhatja, aki ismer. Soha nem szoktam senkit kioktatni, nem személyeskedek és főleg nem pletykálkodok.
Ti viszont nem tudtok senkit toleránsan kezelni, soha nem fogadtok semmit a maga valóságában, mindenben a hibát keresitek, véleményeteket igen durván hozzátok mindenki tudomására. Én szívesen elhinném, hogy ti néhányan a világ legjobb szándékú emberei volnátok, de nekem nem úgy jön le. Például azt sem értem, hogy miért nem értesz egyet a művésznővel a terveivel kapcsolatosan? Ha ő dolgozni akar, akkor dolgozzon, senkinek semmi köze hozzá az orvosán kívül, s pláne nem vitatéma. Sajnálom, hogy nem egyformán gondolkodunk.
kutyahűség
Nagyon-nagyon sajnálom, de azért azt tudni kell, hogy már nem fiatal ember. Nagyszerű színész, számomra mindig is az marad. A teste ugyan megöregedett, de a filmekben örökké élni fog, örökké fiatalon.

Jobbulást kívánok!
pagoda
Huszti Péter mondta valahogy így: sajnálatos, hogy sok színész nem veszi észre, mikor kell abbahagyni. Hát igen, ez nagyon sajnálatos. Senki nem meri megmondani nekik, hogy vége, itt már nem kellene mutogatni magát, erőltetni a dolgot.
mariaberta
@pagoda: Ebben tökéletesen igazad van. Miért kell, egy ifjúságában gyönyörű leányt, nőt megmutatni ennyire szánalmasan megtört, koránál is öregebb arccal -nem kímélve magánéletét sem .
Talán Törőcsik Mari sem örül ennek a nyilvánosságnak, különösen nem, ha gyermekeit is felhasználják az újság nagyobb forgalma érdekében.
Több tiszteletet kérnénk a művésznő helyett is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.