Lehet, hogy újraalapítják az Európai Uniót (EU) – jelentette ki Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Az egyetemi tanár erről Martin Schulznak egy keddi német lapinterjújával kapcsolatban beszélt, amelyben az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott: "az EU veszélyben van", mert a közösségen belül működnek bizonyos erők, amelyek szét akarják verni.

Kiss J. László a nyilatkozatot egy személyes vonatkozásoktól sem mentes kritikának nevezte, amelynek megjelenése időszerű a francia regionális választások után. Véleménye szerint Európa "politikai tájképe" változóban van: teret nyertek az euroszkeptikus nézetek, a francia-német együttműködés pedig megakadt.

Úgy véli, hogy Martin Schulz "diagnózisa" többé-kevésbé helytálló, az EU-ban most egyidejűleg vannak jelen az integráció irányába tett erőfeszítések és a "nemzeti szétfejlődés" tendenciái.

Kiss J. László hangsúlyozta, hogy az unió egy normaközösség, az euroválság és a menekültválság azonban a szabályok megsértéséről szól – a németek például felfüggesztették a schengeni előírások alkalmazását –, ami jól tükrözi a kialakult válságot.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Ha Magyarországot kizárják az EU-ból nem lesz aki megállíthatná Orbán ámokfutását. Nagy kéjjel fogja bevégezni beteges, cezaromániás terveit.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dömdödöm
visza 76 -ba ? kékutlevél ,pirosútlevél vízum ,osztrák határőr baxtat ? Valutakeret ? Forintot világ xarának nézik ?
Yoda69
Akkor abba mi mar nem fogunk bekerulni, ugyhogy johet ujra a vasfuggony.
Erre jatszik a tahogeci is. Akkor aztan lesz itt orbanisztan, mar ha marad valaki az orszagban a fideSSen kivul.
solidedge
Ha Magyarországot kizárják az EU-ból nem lesz aki megállíthatná Orbán ámokfutását. Nagy kéjjel fogja bevégezni beteges, cezaromániás terveit.
emerencia
@dömdödöm: Akkor én kérem vissza a régi munkahelyemet, szakmámat és végül de nem utolsó sorban az életkoromat is!
silber13
@solidedge: Dehogynem állítják meg! Megteszi ő saját maga is! Ha elkopik az EU pénzfolyam, szerintem itt fog hagyni mindent és felhúzza a nyúlcipőket, mert annál beszaribb, majrésabb alak, semhogy maradjon. Meg fogja tenni, de előtte még lenyúlja a társaival együtt az országot!
wagabund
nem az EU-t kellene újraalapítani, hanem a vezetők százait lecserélni... nagyon elzsírosodott az agyuk, szürkeállomány már alig van...és ez látszik is a káoszon.
dömdödöm
@emerencia: Vissza ? Mit ? Eladtak vagy felszámoltak mindent miközben 10 millió embert hitegettek hogy majd holnap jobb lesz . Már 89 -ben eldőlt .! Nincs semmi ,
sem előre sem vissza .:-(
emerencia
@dömdödöm: B@sszus, most vettem észre, hogy elfelejtettem molyjelet tenni. Csak viccnek szántam, bocsi :-)))))))))))))))))
Szókrakész
Az euroszkeptikusok a tisztán- és jövőbelátó diktatúra ellenes emberek.
Lepényleső
Voltam kelet európai,lettem nyugat európai,leszek megint kelet európai? A tanyámról meg ki nem tettem a lábamat. Ez nem a Szelmenc szindróma?
rugacs
Jó ötlet az újra alapítás! Más feltételekkel, más irányelvekkel, más vezetőkkel, más szereplőkkel, más célokkal...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.