Egyszerű trükkel, átsorolással érheti el a kormány, hogy a jelenleg a központi államigazgatásban dolgozók kevesebbet keressenek. Ha ugyanis a minisztériumi háttérintézményeknél dolgozók a megyei, netán a járási kormányhivatalok szervezetébe kerülnek, akkor úgy csökkenhet az illetményük, hogy közben kormánytisztviselők maradnak – tudósít az MNO.hu

Több tízezer forintnyi, sőt vezető beosztásúak esetében akár százezres nagyságrendű is lehet az az illetménycsökkenés, amit a kormány elérhet háttérintézmények megszüntetésével. Mint arról beszámoltunk, a kabinet a tervek szerint február 10-én véglegesíti azt az intézményi „halállistát”, amelyen 73 állami, országos háttérintézmény, illetve költségvetési szerv szerepel.

Lázár János miniszter a múlt héten már utalt arra, hogy a beolvasztás után az eddigi költségkeretnél 20 százalékkal kevesebbet kapnak az intézmények. Ezt az eddigi hírek szerint jelentős létszámleépítéssel vagy a fizetések csökkentésével érik el, most azonban úgy tűnik, mind a kettőre számíthat az állomány.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
Ezt rögtön szembe is állítanám a tényekkel:

- rezsicsökkentés
- nincs mingráncs
- olcsóbb lett a csirkefarhát
- zeemútnyócév

Nnna. Mindjárt pozitív is a mérleg és megéri kevesebbet keresni.
Ezzel meg is vagyunk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
Ezt rögtön szembe is állítanám a tényekkel:

- rezsicsökkentés
- nincs mingráncs
- olcsóbb lett a csirkefarhát
- zeemútnyócév

Nnna. Mindjárt pozitív is a mérleg és megéri kevesebbet keresni.
Ezzel meg is vagyunk.
zöldszem
@pbalage: Kihagytad!
Szárnyal a gazdaság, a nyugatnál jobban teljesítünk, nő a minimálbér, csökken a munkanélküliek száma... na meg a lényeg!!! 47 ezerből meg lehet élni!
zöldszem
jaj én is lehagytam,,, nincs infláció!
pbalage
@zöldszem: a nemzetifocialista berendezkedés vívmányai tetszés szerint bővíthetők.
Ezt sajnos én is kihagytam, ott a pont.
Dr. Felipe
Most már a fideSS szavazókat is szívatják. Ennek kimondottan örülök.
zöldszem
@pbalage: "nemzetifocialista"
bameg a laptop úszik a vízben, visszaköptem!-:)))
nevemnick
Hajrá Magyarország, éljen a nincstelenség!
Toby
- Ugye, hogy mennyire hiányzk az adómentes csókosok adóztatásának milliárdos összege ?
- Ugye, hogy mindig nagy szopcsi a vége a mértéktelen és pofátlan osztogatásoknak ?
- Ugye, hogy nagy ára van egy stadionmániás elmebeteg hobbijának ?
- Ugye, hogy nagy ára van annak is, ha nem nálunk, hanem Szlovákiában fektet be a külfoldi tulaj ?

Na, ezeket akarja kompenzálni a gengszterrezsim a fizuk csökentésével ! Remélem, vak birkák is belecsúsznak !
nemkati
A közszférában, az államigazgatásban dolgozó kisemberek is borzasztóan kiszolgáltatottak. Úgy játszik a fizetésükkel, a munkahelyükkel a kormány, mint ... a nemtonmmi a nemtommivel. És ha nem tetszik a szerencsétleneknek, mehetnek az utcára, vagy közmunkásnak.
Clavigo
Gratula...Legalább most az egyik masszív szavazó bázisukat szop@tják..
nezelodo
Itt sincs semmi látnivaló, most a saját rezsijét csökkenti a kormány, bár kezdek ebben elbizonytalanodni, mert nincsenek vele tele az útmenti óriásplakátok, nem is értem, elfelejtették közzétenni?
nemkati
@nezelodo: Minek kidobni a pénzt óriásplakátokra, mikor növekszik a népszerűségük? Minél több disznóságot követnek el, az 1/3 annál jobban imádja.
nezelodo
@Mirabilis: Elharaptad a mondat második felét, pedig büszkék rá, hogy aszongya: "minket irigyel a rothadó nyugat". Hú de kellemes érzés egy pillanatra a negyven évvel ezelőtti érzést visszaidézni!
Desischado
Remélem, a szavazóik is közte vannak. Régen mondom már, hogy idővel mindenkire sort kerítenek! Hogy Toby-t idézzem, az érintetteknek ez nagy sopasch!
quo vadis
Hát, csak remélni tudom, hogy a nagy részük 2014-ben is a "folytatjuk"-ot választotta. Most legalább egy kicsit érzékelhetik, mit érez a pórnép, akik a "rezsicsökkentés" ellenére is kevesebből kell, hogy megéljenek.
Fradigege
Nem kötelező a közszférában dolgozni. Nem kötelező miniszterelnöknek sem lenni. Ott a pancsóaréna mellett a háza. Oda kell menni több tízezren és rágyújtani. Akkor meghátrálna. Hikomat banda! Én dolgoztam ott. Krv egyszerű a képlet.Hétfőtől nincs tanítás. Nem mennek be a pedagógusok például. Az egész ország összeomlana. Ha ezt nem lépik meg, akkor ne rinyáljanak.
Yoda69
Elobb csondben felemeltek 5 milliora a fizut egyeseknel, majd most latvanyosan csokkentik nehany tizezerrel, esetleg szazezerrel. Az adofizeto meg neman tur es allja a cehhet.
Ugy latom megint a zemberek kerultek a fasz rossz oldalara.
Gyuri Géderről
"Ócska trükkel csökkentené a kormány a fizetéseket"
Nem kell ide trükk. Nincs munkahely nincs fizetés.
kkalman
Ne legyen igazam, de tartok tőle, megint a kisember kerül az utcára, neki csökken a fizetése. A vezetők maradnak, és jutalmat kapnak a sikeresen végrehajtott költségcsökkentésért.
kamazuka
@kkalman: Báttya!
Sose legyél kishitű!
Azért születtünk magyarnak,hogy kitaláljuk a megoldást!

Ezenel ,meghírdetem a magyar tavaszt!

A fejekben!

Új szemlélet!

Érted?

Új szemlélet!
Lepényleső
...de hatékony,mint ők maguk a kártevésben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.