Az a cél, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban saját lakáshoz jusson, ezért várhatóan már a jövő héten megjelenik az otthonteremtési program használt lakásokra vonatkozó rendelete – jelentette ki Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten.

Közölte: eltörlik a regionális különbségeket a rendszerben, egységessé teszik a gyerekek után járó támogatást, amely így nem függ az otthon alapterületétől, ugyanakkor az igénybevételhez meghatároznak egy minimális lakásméretet.

Hozzátette, hogy használt lakás vásárlásához a közfoglalkoztatottak is igénybe tudják venni a támogatást.

Tuzson Bence megjegyezte, hogy a korábbi igénylők másik lakásba költözve igénybe vehetik a támogatás azon részét, amelyet korábban nem tudtak lehívni.

Mint mondta, egy gyereknél 40, kettőnél 50, háromnál 60, négynél pedig 70 négyzetméteresnek kell lennie legalább az ingatlannak. A támogatás egységesen egy gyermeknél 600 ezer, kettőnél 1 millió 430 ezer, háromnál 2,2, négynél pedig 2,75 millió forint lesz.

Tuzson Bence hangsúlyozta, hogy ezek a döntések visszamenőleges hatállyal, a már benyújtott kérelmekre is érvényesek lesznek és megszűnik a négyzetméterenkénti 350 ezer forintos értékplafon is.

Hozzátette: mindezt az teremtette meg, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, az ország fejlődni tud, a magyar reformok működnek.

A sajtótájékoztatón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte, hogy egyszerűsödnek a használt lakásokra vonatkozó feltételek, számos esetben növekednek a támogatási összegek, így még többen igényelhetik az otthonteremtési kedvezményt.

Az államtitkár megjegyezte: a kormány álláspontja az, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt is önrésznek kell tekinteni, ez összhangban van a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásával is, ezért az igénylőknek érdemes tájékozódniuk, mely pénzintézetek járnak el így.

A kormány számára készített friss felmérés eredményeire hivatkozva Dömötör Csaba megemlítette: a magyarok 90 százaléka támogatja, hogy a három gyermeket nevelő családok tízmillió forintos támogatást kapjanak otthonteremtésre új lakás esetén, a megkérdezettek négyötöde szerint pedig a program a fiataloknak lehetőséget ad lakhatási körülményeik javítására.

A nem hivatalos januári adatok alapján az államtitkár megemlítette: a várakozásoknak megfelelően több az új lakásra vonatkozó igénylés. Kiemelte: az elmúlt időben Lengyelországban arányaiban négyszer, Csehországban háromszor annyi lakás épült, mint Magyarországon.

Hangsúlyozta: a program időszerű, mert lezárulhat vele a devizahitelezés korszaka, "amely új lakásokat alig, de eladósodást annál inkább hozott a magyar családoknak".

Az új otthonteremtési programtól a kormány azt várja, hogy jóval több lakás és ház épüljön, jóval több gyermek szülessen. Éppen ezért nem túlzás azt állítani, hogy az otthonteremtés pártokon átívelő nemzeti ügy – fogalmazott Dömötör Csaba.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Felnöttek a csókosok gyerekei, kell nekik a lakás
A többieket majd kilakoltatja a bank
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
Maga a cím hazug és teljesíthetetlen...
Toby
Választás előtti percekben imngyen is odaadják a lakásokat...majd utána visszaveszik !
John J. Dunbar
A menekültek helyzetének rendezése kapcsán ajánlom kitartóan mindenki figyelmébe az alábbi lehetőséget. Nagyon helyesen (!) számon kérik rajtam, miért ne oldhatnánk meg a "bennszülött" honfitársaink problémáit is! Márpedig az alábbi ötlet legalább annyira hasznos lehetne a hazai felhasználás tekintetében is!
www.youtube.com/watch?v=Xj5NO32ahB0
www.youtube.com/watch?v=GbqkbLkXW78
www.youtube.com/watch?v=mW9rnE6LzAM
.
Talán egyre többen hallottak már hazánkban is az EARTHSHIP projektről. Amerikai hippi építészek a '70-es évektől nekivágtak önfenntartó épületek fejlesztésébe. Tekintsék meg az alábbi filmeket, magukért beszélnek!
www.youtube.com/watch?v=aaZXtCtitqw
www.youtube.com/watch?v=N2so9hyNWxc
www.youtube.com/watch?v=i2F1YSP2f_U
Önfenntartó épületek, mert:
- nincsenek számlák;
- nem igényelnek közművesítést;
- élelem termesztésére (pl.: zöldségek) is alkalmasak.
Vagyis a felépítésüket követően - mely szintén jóval kevesebbe kerül - szinte nincs utólagos költségük. Roppant egyszerűen, hatékonyan, gyorsan (4-5 hét) lehetne rendezni a lakhatási kérdést! A hulladékok újrahasznosításával, ezért még olcsóbban. A "zöld energia avatatlan bajnoka" - Káder János - pedig felszabadultan lelkendezhetne!
Egy épület (mely már tartós megoldást kínálna egy 5 fős családnak) kerülne kb.: 3 millió forintba - felhasználna kb.: 750 autógumit.
Számoljunk:
1 épület ~ 3 millió Ft ~ 5 fő -> 750 autógumi
500 épület ~ 1500 millió Ft ~ 2500 fő -> 375 000 autógumi
20 000 épület ~ 60 milliárd Ft (Orbán kerítésesdije) ~ 100 000 fő! -> 15 millió autógumi
.
Megannyi társadalmi réteg alapvető problémáját orvosolnák ezek az épületek: nagycsaládosok; alacsonyabb jövedelműek; fiatal családok; pályakezdő munkavállalók; közszféra hírhedten alulfizetett alkalmazottai; hajléktalanok...
.
A fiatal házasok NE másod-, harmad- és negyedállás után rohangásszanak, hanem a saját otthonukban hancúrozzanak! Ebből lesz a gyermekáldás - nem a gólya hozza!
John J. Dunbar
Kanada - Alberta www.youtube.com/watch?v=N8coiIA60fI
USA - Montana (Big Sky hegység): www.youtube.com/watch?v=i3im1bbDBeE
www.youtube.com/watch?v=Ew5LRV5WIMc
USA - Georgia: www.youtube.com/watch?v=AD62rT-bH5I
USA - Új-Mexikó (Taos-hegység - Reach community): www.youtube.com/watch?v=z1Uaod9PO_4
USA - Új-Mexikó (Grand Canyon): www.youtube.com/watch?v=DeOJ3kRCKi8
www.youtube.com/watch?v=_x5l2eKeRTQ
Haiti (Karibi szigetek - Nagy Antillák): www.youtube.com/watch?v=h7jAkwhTq4c
Sierra Leone (Afrika): www.youtube.com/watch?v=Wx9w7hM0SkE
Új-Zéland - Christchurch: www.youtube.com/watch?v=sAgk8qmvyQU
Anglia: www.youtube.com/watch?v=mkh7hh-U5Ok
Hollandia: www.youtube.com/watch?v=7WDM4GzudjM
Lengyelország: www.youtube.com/watch?v=fMmGHQp04DM
.
Ezek friss videók - Németországból:
www.youtube.com/watch?v=L2oP1F-uPiw
www.youtube.com/watch?v=bTfLWqfy0Qs
Már javában a megoldáson dolgoznak, az acsarkodás helyett!
.
Ja, és több tiszteletet a normandiai banántermesztőknek!
www.youtube.com/watch?v=6odaW0qlVj8
John J. Dunbar
Magyar kóbolyok! Hang vagytok ilyenben lakni, maradjatok szolgák!
www.youtube.com/watch?v=Xj5NO32ahB0
.
X@rból várat - működik!
www.youtube.com/watch?v=Ew5LRV5WIMc
.
Több tiszteletet a Hulladék Harcosnak!
www.youtube.com/watch?v=E_y8XWgRECE
.
Mindenkinek ajánlom: egy 60m2-es panellyuk árán építhetnénk egy ilyen házat:
www.youtube.com/watch?v=N2so9hyNWxc
+
veszel mellé plusz napelemeket
+
és otthon tankhatjuk INGYEN
+
az elektromos autónkat:
www.youtube.com/watch?v=vNQO8A8lkas
.
Pest környékén és szerte az országban kitűnő lehetőségek vannak, megfizethető telkek, gyönyörű tájak (települések környékén is).
Bejárás:
- kerékpár;
- tömegközlekedés;
- elektromos autó (mondjuk ez: www.youtube.com/watch?v=IFOo3x9uZoA )
.
Az elektromos autóval - mondjuk ezzel: www.youtube.com/watch?v=y4IsaMMuLY8 )
- ingyen közlekedhetünk;
- még szmogriadó idején is autózhatunk;
- ingyen parkolunk;
- ingyen töltünk ...
.
Otthon nem kell fizetni:
- fűtésért;
- légkondícionálásért;
- vízért;
- csatornáért;
- élelmünk jelentős részéért (zöldségek, gyümölcsök, ...);
- parkolóért...
Rumcájsz
Nagy mondások ezek...
Mindig akad egy megmondó ember a csapatban, mindig akad egy megbízott katona.

Remélem hamarosan csere lesz a focipályán és lesz elszámoltatás!

Lesz szerintetek?
John J. Dunbar
@Mirabilis: Értve a célzást (maximálisan igazad van), hadd mutassak valamit!
.
Nézd meg az alábbi hivatkozást (pár perc), utána, ha kedvet kaptál, a többi, linkelt kisvideót is!
www.youtube.com/watch?v=Xj5NO32ahB0
.
A legáltalánosabban elterjedt Earthship alapépület pár másodperces makettje:
www.youtube.com/watch?v=GbqkbLkXW78
(Ugyanezt láthattad az első filmben, mikor autóval a Waybee házhoz hajtottak.)
.
Egy ilyen alapház kijön pár millióból (kb. 3 millió, ha nem ragaszkodsz az arany szaniterhez és swarovsky csillárhoz). Ha meg lehet csípni egy rendes telket (akár a főváros környékén is - rengeteg gyönyörű panorámájú terület van, biztos található köztük olcsóbb is), akkor a saját napelemekről otthon lehetne tankolni az elektromos autót, kerékpárt, amikkel be lehet ingázni a szmogos központba.
Az átlagos elektromos autók (Nissan, Kia, Peugeot, VW, ...) már 9-10 millióért megvehetőek:
www.youtube.com/watch?v=vNQO8A8lkas
www.youtube.com/watch?v=JMioC5pCtLI
.
Összegezve. Kb. 15 millió forintból kijön:
- egy legalább 80m2 -es HÁZ, számlák, díjak, költségek nélkül, saját télikerttel, kerttel, napelemekkel;
- egy elektromos jármű;
- saját télikertben egész évben termő zöldségek;
- saját kert (zöldségek, gyümölcsök)
- anyagi függetlenség (számlák, költségek nélkül).
.
Remélem, tudtam segíteni, ha érdekel a téma, nézd végig a videókat.
Ez pedig Michael Reynoldsék honlapja: earthship.com/
John J. Dunbar
@Mirabilis: Tisztában voltam vele, hogy kicsi a valószínűsége annak, érintett lennél - de ettől is függetlenül is a hozzászólásaimban bemutatott projektek lennének az igazi megoldásai a hazai lakhatási problémákra.
Ráadásul számolj utána! Amennyivel kevesebb egy ilyen épület járulékos költsége (nincs albérleti díj, hiteltörlesztő díj, nincsenek fűtés, hűtés, légkondicionálás, közüzemi számlák, emellett saját zöldség és gyümölcs terem - akár egész évben) - az pont kiteszi egy ember minimálbérét!
Nil
Felnöttek a csókosok gyerekei, kell nekik a lakás
A többieket majd kilakoltatja a bank
John J. Dunbar
@Mirabilis: Próbáld megérteni, hogy ezzel az ellenkezéssel alig tudsz ártani Orbánnak, sőt, néha még épp ezzel toljuk őt!
Épp ezen van a lényeg, nem önmagában az ellenkezést artikuláld - ez kevés, nem lépi át sajnos a lakosság jelentős részének ingerküszöbét - hanem minden témánál add meg a racionálisabb, kedvező, "ínycsiklandó" alternatívát is! Különben te is csak beleszürkülsz a fröcsögésbe...
Szóba került a lakhatás problémája? Valós probléma? Meg kell oldani?
Akkor mire várunk? Elő a megoldással, ha már a kormány képtelen rá! Mutassuk meg, MUTASD MEG, hogy jobbat tudunk!
John J. Dunbar
@Mirabilis: Helyesen látod, minél szélesebb körben szükséges, minél hatékonyabban propagálni a megoldási javaslatot. Vissza kell adni az emberek önbizalmát (még a megvezetett fideszesekét is), a hitét, hogy tényleg léteznek megoldások a problémákra - ne dőljenek be a kormány agymosásának. Szerintem lassan értjük egymást.
John J. Dunbar
@Mirabilis: Teljesen tévúton jársz. Engedd meg, hogy a figyelmedbe ajánljam Ady egyik közismert versét: mek.oszk.hu/00500/00588/html/vers0102.htm#57
Amíg az "arany" lebeg a szemeink előtt, addig a disznófejű nagyúr (aki nem személy, csupán emberi gyarlóságunk, a kapzsiságunk megtestesítője) szolgái maradunk - legyünk kivételezett gazdagok, vagy szegények. Ahhoz, hogy ebből a szétszakító lelki vívódásból tényleg szabadulhassunk, el kell dobnunk, el kell vetnünk a (néha szánt-szándékkal, csalogatásként) orrunk előtt húzogatott mézesmadzagot.
Ha Orbánt akarjuk legyőzni, akkor nem Orbánt kell támadni (hiszen a csúti görény már előre rákészült erre, s megvan minden eszköze a történet félresiklatására).
Ha Orbánt akarjuk legyőzni, akkor túl kell lépjünk rajta (s a rendszerén) - meg kell mutassuk, be kell bizonyítsuk, hogy nélküle is van élet. Ennél a rendszernél jobb megoldásokat, javaslatokat kell kínálnunk, propagálnunk, kampányolnunk értük - s erről kell meggyőznünk a narancsszektás hívőket is!
.
Tehát térjünk vissza az épp aktuális hírhez! Miről lötyög Tuzson pajtás? Amiről ők papolnak, az lenne a megoldás? Amennyiben nem, vajon mi lehetne a megoldás? Tudunk jobbat? Álljunk elő vele! Lássák a narancsosok, nem ugyanolyan fröcsögők vagyunk, mint ezek, és kezdje érdekelni őket a javaslatunk. Hiszem, hogy így lehet legyőzni Orbánt, és sötétlelkű rezsimjét.
.
Kérlek, nézd meg a videókat! Elhiheted, nem vagyok lakásügynök, hiszen ezeken a projekteken aligha lehetne hasznot realizálnom, viszont haladó szellemű, jövőbe mutató megoldást jelentenek! www.youtube.com/watch?v=Xj5NO32ahB0
nemjoezigy
te mocskos féreg, tuzson!
Ez megint a gazdagok további pénz kímélése, tehát a további gazdagodását célozza.
Aki rászoruló az nem érintett a több száz négyzetméteres és a 350 ezer Ft-nál magasabb négyzetméterárban!
Ezt mind magatoknak a gazdagoknak csináltátok, mint ahogy az összes többi látszat népjavát szolgáló intézkedéseket!
Rohadjatok meg!
Mikor eszmél már a több millió ember, hogy csak megvezet minket ez a korrupt, rabló banda!
Slade
A sóderképű nyomja megint a fideSS mantrát. Mert a gazdaság dübörög meg a magyar reformok működnek. Anyád. Mert kap vissza nem térítendőt meg hozzá még tízet, de miből fizeti a még tíz részleteit, miből él és neveli fel a három gyereket. Ja, hogy a képviselői fizetésekből meg a rablott vagyonból menni fog. Akkor kinek is vannak kitalálva ezek az okosságok? Szemétládák.
Desischado
@John J. Dunbar: Igazad van, John! Megoldások kellenek, és ezt kell minél szélesebb körben propaganálni! Ha folyamatosan bombázzuk az embereket azzal, hogy igenis van megoldás, igenis lehet másképpen, akkor talán világosság gyullad a fejekben! És van megoldás mindig! De annyit azért hadd tegyek hozzá, hogy mellékesen hadd szidjuk ezt a mocsok bandát, mert megérdemlik, és személy szerint nekem lelkileg is jót tesz. De ezzel nem érünk semmit, tehát folyamatosan kommunikálnunk kell egymással, és tudatni mindenkivel, hogy van élet, és van megoldás!
John J. Dunbar
@Desischado: "De annyit azért hadd tegyek hozzá, hogy mellékesen hadd szidjuk ezt a mocsok bandát, mert megérdemlik, és személy szerint nekem lelkileg is jót tesz."
.
Épp ezzel hirdeted a legékesebben, hogy te sem vagy különb náluk. Vagyis pont Orbánéknak adod a muníciót, őket betonozod be még inkább.
Kritizálni szabad, sőt épp azt kell - de a kritika (ha megalapozott) mindig együtt jár az alternatív javaslattal.
Orbánnak épp az a célja (többek közt), hogy üresen fröcsögjünk - ő már előre berendezkedett, otthonosan érzi magát (a személyisége alapján épp itt érzi jól magát) a vályúharcban. A sárdobálás a lételeme, nem érdekli, mennyire lemaradunk eközben a világtól, mennyire kiszolgáltatottakká válunk. Ne menjünk bele a játékába, mert nem ez a megoldás, nem ez az út vezet előre!
nemjoezigy
@John J. Dunbar: ma, 07:08-ra
Lehet, hogy nem értetted, mert nem megy a 'madgyar', de@Desischado: éppen azt írja, hogy: " Igazad van, John! Megoldások kellenek, és ezt kell minél szélesebb körben propaganálni! Ha folyamatosan bombázzuk az embereket azzal, hogy igenis van megoldás, igenis lehet másképpen, akkor talán világosság gyullad a fejekben! És van megoldás mindig!"
tehát nem igaz az amit Te írsz: "Épp ezzel hirdeted a legékesebben, hogy te sem vagy különb náluk."
Egyébként visszatérve a javaslatodhoz: Jó ötletek én is megvalósítanám, de
1. erre sincs pénze a rászorulónak
2. se helye nincs
3. és még nem is beszélünk a hatóságról, nem kapnánk rá engedélyt, még az usában is gáncsoskodtak az első ilyen házaknál, pedig a sivatagban volt és senkit nem zavart.
4. pl az usaban egy házilag elektromossá alakított szgknál befizeti a 15 dollárt és megvan az engedély, nálunk meg,...jobb nem is beszélni róla.:-(
5. ja a legfontosabb: az állam ezt nem támogatja mert a csókosaiknak így nem jutna belőle pénz, nem tudnának lenyúlni belőle!
coni
A fejlett társadalmakban az emberek bérelik a lakásukat, ott ahol munkát kapnak. Persze ehhez fizetés kell, nem könyöradomány. Ha mindenkinek saját lakása van, akkor az emberek egy holt tőkén csücsülnek, ahelyett, hogy a gazdaságba fektetnék a pénzüket egy tőkehiányos országban.
John J. Dunbar
@nemjoezigy: @nemjoezigy: Tisztázzuk az elején, mert úgy érzem, fölösleges köröket kezdünk futni, alapvetően egyről beszéltünk, és egyet is értünk. Az általad felemlegetett mondatban ("Épp ezzel hirdeted a legékesebben, hogy te sem vagy különb náluk.") is arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy amennyiben átadjuk magunkat a "sárdobálós társasjátéknak", annak révén lényegében Orbánékkal válunk eggyé! Így pedig a külső, hezitáló szemlélőben óhatatlanul felmerül a gondolat: ezek miben különbek?
A véleményem tehát nem személyeskedő célú volt, általánosan fogalmaztam, és a lényegét továbbra is fenntartom. Önmagában az akármennyire furmányosan megfogalmazott élcelődéseinktől az alpári szitkozódásig, nem várhatjuk a sikert. Ezekkel ugyanis épp Orbánt erősítjük. Ha van kritika, akkor kell legyen alternatíva is! Azokat kellene erőltetni.
.
A pontjaidra térve pedig (ez a lényeg, erről írtam eddig is):
1. Remélem, az elejétől elolvastad a hozzászólásaimat, egy alapépület (ez itt: www.youtube.com/watch?v=GbqkbLkXW78 ) kerülne nagy tételben előállítva, kedvező, esetleg önkormányzatilag biztosított, államilag támogatott telekárak mellett nagyjából 3 millió forintba. Vagyis töredékéért, mint amit a kormány akár a jelenlegi kampányában fennen hirdet.
Ezek az épületek kvázi "alanyi jogon" járnának az egyes, kiemelt szakmáknak (ápolónő, rendőr, kezdő tanár, ...), mintegy kompenzálásképpen az alacsonyabb fizetésekért.
Ezáltal:
- SAJÁT otthont biztosíthatnánk már a legelső pillanattól kezdve számukra;
- ezekben az otthonokban biztonságban lehetne nekivágni a családalapításnak, a gyerekvállalásnak;
- ezek az otthonok képesek lehetnének megfelelő alternatívaként (épp, mert van saját otthona) itthon tartani - közreműködni benne - a nélkülözhetetlen polgárainkat;
- nem mellesleg fellendíthetnék a hazai ipart: gondoljunk a megújuló energiaforrások kiaknázásának kiépülésére is!
.
[Folytatom]
John J. Dunbar
@John J. Dunbar: [Folytatás]
1. (folytatása): Tehát, alapvetően a kiemeltebb rétegek esetében ez állami támogatáson alapulna (egyébként még az EU is támogatná), vagyis ingyenes lehetne - de minden érdeklődő számára elérhetővé válna (főként, ha beindulna a tömeges felhasználás), hiszen jóval kedvezőbb árú, mint bármely silány betonlyuk!
.
Ráadásul sokkal könnyebben, eredményesebben lennének ezen honfitársaink is bevonhatóak a szemünk előtt zajló technológiai váltásba - márpedig ez megkerülhetetlen kérdés!
Amennyiben egy eü/pedagógus/... házaspár nincs anyagilag ellehetetlenítve, hiteleivel megbéklyózva, sokkal könnyebben tud felkészülni (pl. előtakarékoskodni) a későbbi álmai megvalósítására, de még inkább az új technológiákra!
Az átlagos elektromos autók (Nissan, Kia, Peugeot, VW, ...) már 9-10 millióért megvehetőek:
www.youtube.com/watch?v=vNQO8A8lkas
www.youtube.com/watch?v=JMioC5pCtLI
(Értelmesebb helyeken ráadásul komolyan támogatják is ezt!)
.
2. Erre tényleg nem tudok mit válaszolni. Kérlek, gondold át újra!
www.youtube.com/watch?v=6odaW0qlVj8
.
3. Eleinte gáncsoskodtak (ez a világ rendje), aztán meg beadták a derekukat. Mert belátták az értelmét, a megvalósíthatóságát. A hazai szabályozás pedig épp most enyhült, ráadásul nem az emberek vannak a törvényekért, hanem fordítva...
(Kérlek nézd végig a filmeket, egy rakás nemzetközi példát linkeltem. Szerinted Németországban engednék, ha nem lehet?)
.
4. Erre egyrészt korábban már válaszoltam, másrészt, általánosan, a felhasznált technológiák kapcsán: szinte mindet gyárthatnánk idehaza! Mennyi munkahely, adó, jövedelem... saját termék.
.
5. Ezért kell kiállni ezekért a projektekért! Ezzel az utolsó ponttal épp visszajutottunk a kezdetekhez, talán neked is feltűnik. Nem "g...orbán, monnyonle, mocskosakárki" (ő épp erre vár, csak ezzel tud mit kezdeni), hanem ITT A PROGRAM! Az alternatíva, előremutató terv, megvalósítható projekt, hasznos megoldás. EZ KÖVETELJÜK!
S Orbán eltűnése...
John J. Dunbar
@John J. Dunbar: S ekként Orbán eltűnése már (hangozzék bármennyire is bizarrul) mellékes ... csupán "járulékos kísérőjelensége" a fejlődésünknek.
nemjoezigy
@John J. Dunbar: Még egyszer: igazat adok Neked!
A véleményem nekem is az, ha kritizálunk, akkor adjunk alternatívát is. (ezt hiányolom a nagypolitikában is)
Sajnos nem adottak a lehetőségek, és sokáig nem is lesznek, mert a kormány mindent megtesz, hogy ne is legyen az igazán rászorulóknak esélyük!
Nézd ezt a csokot is: szinte nincsen mérte és pénz korlát. Tehát akinek van plusz pénze (most ne nézzük, hogy honnan) az tud felelősen élni a lehetőséggel!
Aki csak az állami pénzre számít, az ugyanúgy fog járni mint a devizások jártak.
Csak az én esetemet mutatom: a bank kért kereseti kimutatást, az alapján mondták, hogy ne annyit, amennyi kell, hanem többet, mert a fizetésemből és a befektetési részből előbb és jobban kijövök az egészből, mintha az otp-nél maradtam volna!
John J. Dunbar
"Sajnos nem adottak a lehetőségek..."
.
Ha nem adják, ragadd meg! Kinek az élete, kinek a jövője? Te kinek vagy a szolgája?
.
Kell a racionális alternatíva, amennyiben nem értünk egyet a felkínált megoldással - majd meg is kell küzdenünk érte!
Kutyuska
A gyerekeket fel is kell ám nevelni. Ahhoz viszont munkahely (NEM KÖZMUNKA!!!) kell, ahol ki is fizetik a béreket. Meg olyan kormány is kell, amely visszamenőlegesen nem változtatja meg a feltételeket.
Kutyuska
@Mirabilis: Azt szajkózza a Tuzson meg a többi díszpinty, hogy majd a vállalkozói szféra felszívja őket. Tehát már megvan a következő ellenség. Azok a volt közalkalmazottak lesznek az ország ellenségei (de csak addig, míg újabbat nem keres a fidesz), akik nem tudnak vagy nem akarnak vállalkozóként dolgozni. Még plakát kampány is lesz ellenük.
simmering73
Hörcsög tv: a fővállalkozó megizente a könnyűszerkezetes (!) házra ácsingózóknak. 25milla+telek+közmű. Ha nem tudnak ennyit virítani fel(iscs)út le is út. Tényleg a legolcsóbb.
Desischado
@John J. Dunbar: Egyetértek, de én arra gondoltam, hogy a javaslatok mellett szidjuk őket! Így belefér nem? Abban tökéletesen igazad van, hogy ha csak puffogunk, és semmi más nem történik, és nem lesznek ésszerű javaslatok, akkor tényleg orbánnak segítünk. Nem mondom, hogy mivel kéne rajta segíteni! Gumiszoba, börtön, kötél, remélem, elnyeri a tetszésed!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.