Csak álom marad a nyugati bér

Mintegy harmadát keressük az ausztriainak, nem véletlen, hogy egyre több dolgozó és szakszervezet már a sztrájkon töri a fejét. Évtizedek óta csak ígéret a jóléti államokéhoz hasonló kereset, ám a szakemberek szerint még az sem biztos, hogy 20-30, vagy akár 50 év alatt felzárkózunk ezen a téren a legfejlettebb országokhoz – írja a vg.hu.

Akár sztrájkhullám is végigsöpörhet tavasszal az országon, szakszervezetek tucatjai, illetve dolgozók százezrei elégedetlenek az idei évre szóló béremeléssel.

A legnagyobb a tanárok tiltakozásának visszhangja, de a MÁV és a Volán-társaságok dolgozói is keveslik a többletet. Ezenkívül természetesen az egészségügyben dolgozók megalázóan alacsony bére is örök elégedetlenség forrása. Több szakszervezet már a sztrájk lehetőségét is felvetette, s az alacsony bérek kérdését a kormány sem bagatellizálhatja. Hiszen a ciklus legfontosabb feladatának éppen azt tartja, hogy a magyar bérek végre érezhetően közel kerüljenek a rég áhított európai fizetések szintjéhez.

Hogy a közszférában dolgozók miért nem kapnak nagyobb bért, annak két oka is van

– magyarázta Samu János , a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

Egyrészt ahhoz a kormánynak másra – nyugdíjakra, vagy építkezésekre – kellene kevesebbet költenie, amit nem akar. Másrészt pedig szem előtt kell tartani, hogy csak annyit lehet elosztogatni, amennyi adó befolyik. Ez pedig lényegesen kevesebb, mint a gazdag országokban

A jól működő cégek sem biztosítanak osztrák, német vagy francia fizetést a magyar munkavállalóknak. Pedig gyakorlatilag hasonló autógyárban, hasonló gépekkel, hasonló munkát végeznek a német autógyárban a dolgozók, és az éppen onnan idetelepült üzemekben a magyarok. A különbség azonban a fizetésben szembeötlő. Míg egy autóipari szakmunkás itthon mintegy nettó 170 ezer forintot vihet haza a pótlékoktól függően, ez a bér Németországban átszámítva a 600 ezer forintot is elérheti. Ennek pedig nem az az oka, hogy egy német munkás háromszor gyorsabban hegeszt, vagy a szalagsor pörög sebesebben.

A kormányok kész győzelmi himnuszt zengenek arról, ha egy-egy nagyobb cég hazánkba települ, ám ők korántsem azért jönnek, mert feltétlenül a politikusok „csábították” ide őket. Számukra eleve az a fontos, hogy a magyarok jóval olcsóbban dolgoznak, kevesebb bért kell fizetniük.

Magyarország egy furcsa kelepcében van, ami nem egyedi. A jelenségnek még külön neve is van: »közepes jövedelmű országok csapdája« . Ennek az a lényege, hogy egy szerényebb gazdaságú ország nagyon nehezen tud kitörni a helyzetéből. Az alacsonyabb szakképzettségű munkaerőt igénylő vállalkozások szívesen mennek az ilyen országokba, hiszen olcsón dolgoztathatnak. Sok gyárat, üzemet lehet így egy országba vonzani, ami persze hasznos, hiszen egyre többen kapnak munkát. Csakhogy amikor a dolgozók már nemcsak munkahelyet, de nagyobb bért is szeretnének, akkor az ilyen gyárak könnyen elköltözhetnek a világ olyan részébe, ahol megint csak olcsóbban termelhetnek. Vagyis egy bizonyos szint fölé így nem igazán lehet fejlődni.

Ennek ellenére a multikra, külföldi tulajdonú vállalkozásokra is nagy szükség van, és jelentősen javíthatják egy ország gazdasági helyzetét. Erre jó példa az autógyártók paradicsomának számító Szlovákia, ahol tavaly a havi nettó átlagbér átszámítva elérte a 210 ezer forintot. Ezzel szemben a magyar átlagbér akkor 159 150 forint volt havonta, vagyis a szlovák fizetés csaknem 30 százalékkal magasabb. Ezt a szintet hazánk is el tudná ezen az úton érni belátható időn belül. Hiszen ha többen dolgoznának, akkor nem kellene százmilliárdokat költeni közmunkaprogramokra. Sőt, még a versenyszférában munkába álló egykori közfoglalkoztatottak is gazdagítanák az államkasszát, ezzel alapot teremtve a tanárok, ápolók béremeléséhez.

Mi a megoldás arra, hogy kitörjünk az előbb említett csapdából?

A magyar munkások sajnos többnyire az olcsóbb, kevesebb értéket képviselő munkát végzik. Vagyis egy autó esetében összeszerelnek, alkatrészeket gyártanak, de a végtermék nem ezek miatt drága. A márka igazi értékét az jelenti, hogy azt kitűnően alakították ki a fejlesztőmérnökök, vagy olyan formába öntötték a tervezők, amivel meg tudják nyerni a fogyasztókat, illetve ügyesen adták el a marketingesek. Tehát a pénz nem azoknál csapódik le, akik a kétkezi munkát végzik, hanem akik a termék úgynevezett hozzáadott értékéhez többet adnak.

Vagyis Magyarországnak is olyan márkákra lenne szüksége, amelyek sikeresek, s ahhoz nem csak a bérmunkát, hanem az értékesebb fejlesztést is biztosítani tudjuk.

Mezőgazdaságilag fejlettebb ország lévén azzal a példával is élhetnénk, hogy a boraink nemcsak jók kellene legyenek, hanem világmárkák is. Vagyis a fogyasztó ne csak a költségeket és a kis hasznot fizesse meg, amikor egy palackot levesz az polcról, hanem az egyedi szakértelmet, tudást, amit nagyon drágán lehet mérni.

Ehhez ki kellene törni a bérmunkás szerepkörből, fejleszteni és újítani kell az egyetemek, oktatási központok bevonásával. Kezdetnek olyan környezetre lenne szükség, ahol jó és könnyű vállalkozást indítani, ám ennek egyelőre nem nagyon látszanak a körvonalai.

Az alapjai hiányoznak ahhoz, hogy idővel felzárkózzunk a nyugati államok szintjéhez. Élen a politikusok járnak, akik kormányra kerülve egyből rózsásnak látják a helyzetet, s ilyenkor szerintük 20 év elég lenne ehhez. Csakhogy ezt már 25 éve hallgatjuk.

Ám ha mégis el akarunk játszani a számokkal, akkor ahhoz alapul kell vennünk a mostani bérnövekedést, és szembesülni kell az óriási különbséggel is. Miközben a magyar átlagbér tavaly az említett 160 ezer forint körül mozgott, ugyanez Ausztriában az osztrák statisztikai hivatal szerint – karácsonyi jutalommal, kiegészítő pótlékokkal együtt – 1839 euró, vagyis 570 090 forint volt. Tehát a magyar bér az osztráknak még a harmada sincs.

A szociológusok szerint nemcsak a közgazdászok által emlegetett csapda fenyegeti az országot. A fejlődés ellen mutat, hogy a külföldre település miatt egyre kevesebb a fiatal, hosszú távon is képezhető munkaerő, márpedig ez azt jelenti, hogy az országnak éppen a legígéretesebb dolgozókat kell nélkülöznie. Az általuk fizetett adó elmaradásával viszont demográfiai kelepcébe is kerülünk. Egyre kevesebb munkavállaló fog eltartani az ország elöregedése miatt egyre több nyugdíjast. Ez pedig önmagát gerjesztő kedvezőtlen folyamatokat indíthat el.

Az ellátás biztosításához mind több adót kell kivetni, ami újabb és újabb tömegeket kényszeríthet arra, hogy a sanyarúbb sorsú, kevésbé vállalkozásbarát Magyarország helyett inkább külföldön boldoguljanak, s így még kevesebb esély marad arra, hogy kitörjünk a közepes jövedelmű országok csapdájából.