A Fidesz szerint a balliberálisok zsigerből támadnak mindent, ami nemzeti érték, legyen az szellemi, gazdasági, kulturális vagy építészeti.

A nagyobbik a kormánypárt a budai Várban újjáépülő Lovardával kapcsolatos ellenzéki nyilatkozatokra reagált így pénteken.

A Lovarda alapkövét pénteken tették le a Várban, a beruházást L. Simon László az elmúlt fél évszázad legnagyobb budapesti műemléki felújításának nevezte. Az újjáépítést közleményben bírálta a Párbeszéd Magyarországért és az Együtt, feleslegesnek és drágának tartva a beruházást, míg az MSZP elnöke, Tóbiás József sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy kommentált, a kormány csak saját kiváltságosait akarja helyzetbe hozni.

A Fidesz-frakció közleményében azt írta: míg a balliberálisok kormányzásuk alatt is megpróbálták lerombolni a nemzeti értékeket és hagyták lepusztulni az építészeti és kulturális örökségeket, addig a polgári kormány épít, megment és felújít. A nagyobbik kormánypárt szerint a nemzeti örökségek felújítása és újjáépítése Magyarországot erősebbé és vonzóbbá teszi, hozzájárul a nemzeti kultúra, a turizmus, a gazdaság fejlesztéséhez valamint a munkahelyteremtéshez.

Hozzátették: a kormányzati beruházásoknak köszönhetően Budapest ma az egyik legvonzóbb turisztikai célpont, ahol évről-évre rekordokat dönt a turizmus. A főváros szívében a fél évszázad legnagyobb műemléki felújítása kezdődik meg, amelyet a budavári palotanegyed felújítása követ – tette hozzá a Fidesz.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Az új fideSS szótár szerint a lopkodásnak az építkezés a szinonimája.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
pontosítok: nem(zeti)-érték, az szellemi, gazdasági, kulturális vagy építészeti zagyvaság amit a lopás leplezésére hablatyolnak! =))
human
Az urizálás az ami itt gond. Ráhelke kastélya a gond. Habony ingyen lagzija a Szépművészetiben a gond. Lázár titkosított luxushétvégéje a gond. Mészáros világon nem látott gazdagodása a gond, míg másokat az út szélén hagynak. Hogy 260 milliárdnyi közpénzt akarnak eltüntetni, az itt a gond. Az oktatás átalakítása minden szakmaiságot nélkülöz, az itt a gond. Hogy titkolják a kórházi fertőzések számát, az is gond.
Ha ezeket a gondok megoldódtak, akkor ráérünk simogatni egónkat szimbólumokkal, hagyományokkal, nemzeti értékekkel.
Toby
Köszönjük az óvónéninek és óvóbácsinak a szép, nemzethy mesét, aludjatok jól, álmodjatok szépeket, sőt, merjetek nagyot álmodni!
sziha
@Toby: nono! Nem hazudnak ezek, csak nem mondanak igazat. Lattad mar a Zorban rezidenciat? Esetleg MeSzaros vityinlovait? Lazar, Rogan, soroljam? Nos?
Toby
@sziha: Én nem az összelopott vagyonkákra gondoltam, hanem a közjóra!
sziha
@Toby: nem csak te, hidd el. De most az o szajukat hagyta el ez a mondat. Marpedig ez naluk ezt jelenti.
justhpeter
Az új fideSS szótár szerint a lopkodásnak az építkezés a szinonimája.
papa.49
Nem baj Szájmon majd akkor is vigyorogjál mikor a ,,szád már körbe éri a fejed,, ))))))))))))))
Toby
Khm...khm...a tetves rezsim nem épít, hanem szépít, mecsoda különbség !
Clavigo
Vazzzze,,egy bicikutat nem tudtok kiépiteni,felújitani,,,nem hogy a Várat,,stb..Lósimon felújit..Hülyék vagytok Ti mindenhez,,vazzze.Szarrá válik vagy eltűnik,minden,,,amihez hozzányúltok...oszt jó napot.
Szókrakész
Mindezzel és az ehhez hasonló munkákkal, tervekkel, célokkal nem is lenne gond, ha nem az egészségügy, oktatás, ...kárára megy.
Arany középút.
Ha már annyira "magyarok", nemzethy gondolkodásúak, akkor a népet is figyelembe kéne venni, meg kéne becsülni, támogatni, ...!!!
mariaberta
Épít::::::STADIONOKAT
Megment::::::FARKAS FLÓRIÁNT, MATOLCSIT, meg a hozzájuk hasonlókat,
Felújít:::: illetve átépít , hogy a Vezírnek legyen királyi székhelye és kilátása a Dunára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.