Molnár Gyula, az MSZP és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke megállapodott abban, hogy a két párt együttműködik a kormány kvótanépszavazásának bojkottjában – értesült a Népszabadság.

Ugyanazzal a szlogennel vág neki az MSZP és a Demokratikus Koalíció a ma kezdődő kvótanépszavazási kampánynak. Mindkét párt a

„Maradj otthon, maradj Európában!”

mondatot tűzi majd a zászla­jára. Az elmúlt években ­egymással rendszeresen vitatkozó két párt most szorosan együtt fog működni. Molnár ­Gyula és Gyurcsány Ferenc megállapodott abban, hogy felszólítják híveiket, vegyenek részt a másik szervezet rendezvényein.

Összefogott Gyurcsány és Molnár Gyula a kamunépszavazás bojkottjában

Az MSZP új elnöke országjáró körútjának minden állomásán ezzel a szlogennel figyelmezteti az embereket, ne vegyenek részt a kormány által kezdeményezett referendumon.

Ez azért is érdekes, mert a kifejezést a Gyurcsány vezette párt használta először: ők mondták ki először, hogy bojkottálni kell a népszavazást. A Népszabadság által megkeresett DK-s politikusok szerint most

nincs jelentősége az elsőbbség kérdésének, hiszen a cél közös.

Ezért a szocialista politikusok arra kérik a választóikat, vegyenek részt a Demokratikus Koalíció október 1-jei akcióján, ahol élőlánccal veszik körbe a Parlamentet. Gyurcsány pedig arra buzdítja híveit, jelenjenek meg október 2-án az MSZP Szabad Európa Nap elnevezésű rendezvényein.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Összefoghat a két csapat, engem nem érdekel.
Mármint a szavazás... :D

@varrólány: az összefújt kollégiumi szemét már 18 éve az orránál fogva vezeti a ,,nemzeti magyar" bandáját...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Molnar ezt igerte, hogy O osszefog fogni a DK-val, ha a cel osszehozna oket amugy is... Az elnokke valasztasa ota ez az elso es legnagyobb megmozdulasuk: sok sikert nekik - bar a borsodi igeretszeges nem volt szep az MSZP-tol...
varrólány
Mit is szoktak mondani? Összefújja a szemetet a szél!
karma1
@Kovács Gizella: Na meg az emlekeztetes arra, hogy vegulis az MSZP hatralt ki Gyurany mogul... Csakhogy azota az eroviszonyok valtoztak, bar a DK nem akkora tamogatottsagu, mint az MSZP, de Gyurcsany mar nem "egy" MSZP-s, hanem a DK elnoke, es a sajat partja megbizik benne. MSZP programnelkuli, totyori-motyori partocska, es olyan aranyban fog csokkenni a letszamuk, ahogy a regi erabol atjott emberek sorban kihalnak a koruk miatt...
nevemnick
Összefoghat a két csapat, engem nem érdekel.
Mármint a szavazás... :D

@varrólány: az összefújt kollégiumi szemét már 18 éve az orránál fogva vezeti a ,,nemzeti magyar" bandáját...
Perwool
@varrólány: Aha, aki nem a kleptomániás szemétségének tapsol, az szemét hazaáruló!
varrólány
@Perwool: itt szoktam olvasni ezt a mondatot, hát ide is illik! :-))
Vannak különböző összefújt kupacok egyik kisebb másik nagyobb de egyik sem értünk van. Ez a baj hogy az ellenzéknek is dacpolitikája van , mintha nem is ebben az országban élnének.
nevemnick
@varrólány: dacpolitika = orbán ,,politikája" 2002 óta, a magyarországi, nem rá szavazó emberek elleni politika
Ennyi.
varrólány
@Ludmilla: A cikkhez szóljál, ne az én időmet oszd be , főleg ne "kuss" szóval!
Perwool
@varrólány: 2014-es plakát kampány: Óriás kék plakát rajta Orbán. Szöveg: Magyarország miniszterelnöke. ( ha nem ugrik be keress rá a net-en)Na már most, ha ő Magyarország miniszterelnöke, akkor abba bizony a másként gondolkodó emberek is bele tartoznak! Mivelhogy minden itt élő, dolgozó ember adózik! Minden ember fizet a költségvetésbe, minden ember eltartja őket. Akkor had legyen már demokratikus joga bírálni is a kormányt.Dönteni, hogy mire költi el. Az elmúlt 26 év alatt egyetlen esetben sem fogadtak el ellenzéki javaslatot.(26 év alatt több párt is volt hatalmon, de, maradjunk a jelennél!) Pedig hát az is a magyar emberek álláspontját tükrözi! Nem hinném, hogy csak a Fidesz szimpatizánsok a befizetők!
Szavazásról! A tárcavezető a tervezett népszavazásról azt mondta: a magyar választók véleményének ismerete nélkül a kormány nem lépés- és nem döntésképes.Érdekes mód ez olimpia, Paks 2 és egyéb témákban nem jutott eszükbe. Ott simán döntésképesek, a nép véleménye meg le van szarva. Demokratikus, nem?Egy már eldöntött, aláírt dologról, mért is kell szavazni? Nincs is már kötelező betelepítési kvóta!
"„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
Mi a xar eddig határozat képesek voltak? Most már nem tudják, hogy hogyan kell vezetni az országot, mi előnyös az országnak. 2014-ben mégis mire kaptak felhatalmazást?
Mindenesetre nem arra, hogy az állami vagyont magánosítsák, és Orbán utolsó csicskása is többszörös milliárdos legyen.Egy teljesen gátlástalan párt garázdálkodik az ország vagyona felett... tetszés szerint arra költik amire akarják.. Dísznek vannak ugyan pártok, de csak azért, hogy az EU felé Orbán ​tudja mutatni, itt demokrácia van.
Tőlem, lehet konzervatív vagy liberális kormány is, egy normális országban megvan mindkettőnek az előnye és hátránya is, de a demokratikus alapelveket és az emberi jogok tiszteletben tartását egyik se adja fel!
bencemacska
@Perwool: Egész jó lenne vádiratnak!!! Kösz, helyettem is összefoglaltad.
varrólány
@Perwool: Hidd el én is élhetőbb igazságosabb országot szeretnék de erre kevés az esély se most se később. Másik párttal.? ... hát annak idején is úgy szavaztunk mindegy ki csak ne az MSZP maradjon aztán jól meg is jártuk a Fidesszel!
Azzal nem jutunk előrébb ha mindig leírjuk a bajainkat ,gondjainkat , én azért is inkább élem az életem a családdal barátokkal , hiszen elsősorban a körülöttünk élőktől lesz szebb és elviselhetőbb a világ .
Perwool
@varrólány: "igazságosabb országot szeretnék de erre kevés az esély se most se később."
De ha, még az esetleges kezdeményezéskor a más elveket vallókat "szemétnek" nevezed még kevesebb az esély. Ha mondjuk egy párt 55%-ot kap azt csinálhat amit akar, a többi 45% véleménye meg nagy ívben le van xarva?Ez a demokrácia?
Minek parlament?Aki nincs egy véleményen az szemét hazaáruló?
Orbánról! Ha valóban Magyarország miniszterelnöke lenne, a magyar embereket szolgálná, választási ígéreteit ha csak részben is betartaná, akkor a magyar nép már piedesztálra emelte volna. Ellenben,mit csinál, egy szűk érdekcsoportot emelt magasan jólétbe.
Gazdagszik, bujkál, nem nyilatkozik és egy hadsereg kíséri, mert fél a népétől.
Perwool
@Horizont: Sajnos!!!
Betiltjuk a másképp gondolkodást, az ellenzéki sajtót, sőt az ellenzéket is, börtönbe záratjuk a kormányt kritizálókat, betiltjuk a gyülekezést...Minta állam Azerbajdzsán, Török ország...
varrólány
@Perwool: 2014-ben direkt nem a Fideszre szavaztam hogy ne legyen többségben , hát ez nem jött be. Más elveket vallók addig azok amíg hatalomra nem kerülnek , aztán el is felejtik hogy miket mondtak ígértek. Bizony ám!
koszpeko
Lehet libsizni,lehet bolsizni,lehet libsibolsizni,bolsilibsizni,leht böszmézni,lehet mantrázni öszödi beszédet,sőt kívülről meglehet tanulni.
Akkor is,
HAJRÁ D.K.
HAJRÁ M.Sz.P.
F_Viktor
@varrólány: Írod:
"Más elveket vallók addig azok amíg hatalomra nem kerülnek , aztán el is felejtik hogy miket mondtak ígértek. Bizony ám!"

Viszont működött a demokrácia, mert létezett a súlyok és ellenfékek elve, ezért nem is lehetett ilyen mértékben szétlopni az országot, nem lehetett ilyen mértékben bebetonozni a hatalmat. Azaz elképzelhetetlen volt egy diktatúra kiépítése.
Tehát bárki, csak ne orbán, vagy vona!
1magyar
A migráncspártolással egyre mélyebbre süllyednek. A fidesznek meg ez hozta a maradást.
Mármint az, hogy nem akarnak terroristákat.
kkalman
Szép ez az összefogás a DK és az MSZP részéről, csak ne felejtsék el, hogy '18-ban is erre lesz szükség a rendszerváltáshoz! Az meg nagyon jó lenne, ha a többi bal oldali párt is csatlakozna hozzájuk, köztük az LMP is, mert különben az ország végleg elveszik a történelem süllyesztőjében.
feco fero
Általam semmire nem tisztelt Gyurcsánnak üzenem , hogy mennyen a kur... a ba!
Nem volt elég hogy szét bomlasztotta a bal oldalt?! Ezzel 30 évre be betonozta a Fideszt!
Ami nem nagy baj!? Persze ez is néző pont kérdése!
Azon viszont csodálkozom, hogy vannak közéleti szereplők akik még kapcsolatot tartanak vele, egyáltalán szóba állnak vele!!!
Molnár Gy nek meg üzenem , hogy ha csak ennyire telik tőle, be kaphatja a ... mat!
wagabund
..."Összefogott Gyurcsány és Molnár Gyula a kamunépszavazás bojkottjában"...

asszem most rossz lóra tettek...
patyuka
@feco fero: Ne játssza az eszét észosztással - azaz ne "üzengessen" - az, akinek olyan kevés jutott belőle, hogy az még a magyar helyesírás egyik legalapvetőbb szabályának megtanulására sem volt elég!
varrólány
@F_Viktor: 20:05 Az igaz nem volt ennyi lopás vagy meg nem ilyen látványosan. Meg hogy mennyi baj van most azt nem is részletezem úgyis napi rutinnal vannak megírva szinte minden cikknél , aztán az amatőrségemmel még kifelejtenék valamit!
Az a baj az ellenzék gyenge mint a harmat , talán erősödne de a választás meg borzasztó messze van még. Ne legyen igazam de nemsokára a kisebb gond lesz azorbán kormány.
F_Viktor
@varrólány: Írod:
A menekültekre gondolsz?
Nem kell pánikolnod, arányaiban több a cigány Magyarországon (10-12%), mint muzulmán az EU-ban (8-9%).

A probléma, amitől nagyon is félni kell, nem régen írtam le @papa.49: -nek, ide is bemásolom:
Nem szívesen írom le, de 2014 választási eredménye után elveszett az országnak az a lehetősége, hogy belátható időn belül demokratikus úton le lehessen váltani a fityeszt és orbánt.
Akkor sem lett volna egyszerű dolga az új kormánynak, pl. a fityeszesekből álló KT is megbuktathatta volna az első évben.
De most, hogy a politikai intézményeken kívül, a bankok, a gazdaság, a médiák, mind orbán kezében van, azt tesz amit akar, ahogyan írod, "a nép fogja megszenvedni".
Áltatni sem érdemes magunkat, a rezsimnek immár teljesen mindegy, hogy az EU-n belül, vagy kívül lesz az ország... A magyar népnek viszont egyáltalán nem mindegy, de sorsa fölött már nem dönthet.
Kovács Gizella
@wagabund: auguszts 13-ra.
Erről mi a véleményed ?
www.facebook.com/agostonlaszloartist/videos/893320557438710/
Mi lenne, ha az ellenzék ezzel kampányolna ?
Jól összezavarná a fejeket nem ?
Manhattan
El kéne már jutni odáig, hogy nem Gyurcsány, és nem Molnár, meg egyéb személyek a lényeg! A lényeg az, hogy ezt a mocskos rendszert leváltsák! Amíg Gyurcsány fanyalog, hogy a cél nem szentesíti az eszközöket, és amíg az Mszp az hajtogatja, hogy neki több jár, mert többen vannak a választói, addig nincs előrelépés! Márpedig, az idő fogy! Egyenlőre csak a cél a lényeg, aztán lehet vitatkozni, kényeskedni, korrektnek lenni! Tudom, hogy most lesznek akiknek ez nem tetszik, de a realitás akkor is ez!
kukac50
Nincsen kötelező betelepítés! Amit meg a politikusok vállaltak azt meg be kell tartani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.