Hatmilliárd forintot kaptak a családokat segítő civil szervezetek. A nyertes programok egyebek mellett krízishelyzetben lévőket segítenek, hozzájárulnak a nemek közötti egyenlőség megteremtéséhez, támogatják a kapcsolati erőszak megelőzését vagy a fiatalok felkészülését a családi életre – írja a hirtv.hu.

„154 szervezetre fordítottunk hatmilliárd forintot, védőháló a családokért a program neve, egyenként húsz és negyvenmillió forint között lehetett támogatást kapni az átlagosan megítélt támogatás 38 millió forint, meggyőződésünk, hogy Magyarország akkor erősödik, ha a családokat erősítjük” – nyilatkozta az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán.

Balog: 6 milliárdot fordítottunk a családokat segítő civil szervezetekre(Fotó: Bruzák Noémi/MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Szerencsétlen tetves patkány balog...miért nem hagyod, hogy
ezeket a hazugságokat a rétvári kisasszonyod olvassa fel ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
aremy
az olyan civil szervezeteknek mint ahol a franciába szakadt nagyság be ugrott a neve hegedűs a totum fax és olyan régen hallottam hogy most mit kavar a réti négerek ahogy előttem már valaki ki találta az elnevezésüket . és mennyiért mert ez is a közt érintő kérdés akkor mennyiért is.
RonaGyuri
Ha el is hessegetem a felettébb indokolt csúnya gondolatokat azt meg kell jegyezzem, hogy az összegek eltörpülnek mások mellett! =))
aremy
baloghö páter az nem információ hogy 154 szervezet név szerint és a függetlenek sorolja fel.
Nessy
Drága Balogh úr!
Tisztázzunk már valamit! Támogatják a "családokat", ok. Aztán mikor a gyermek felnő, onnan már önöknek nem család a család. Amikor meg valaki egyedúl marad, sőt idős is, az így járt. Tudja, nem minden "család" tud a kiskorú gyermekének budai lakást venni, vagy milliós fizetésú vállalat vezető beosztást biztosítani. Szépek a különböző tanulmányok, konferenciák, előadások, nem kevés pénzért, de az csak szó,szó, szó. A tett halála az okoskodás!
glorianna
Jól látom, hogy alig 2x annyi jut a családokra, mint amennyi egy szerbiai vidéki harmadosztályú focicsapatra? (a többiekre, a "nemcsalád"-okra nyilván semmi sem jut...)
cs.n.
Erre vagy büszke, Balog? A szerbiai harmadosztályú libakergetők hármat kaptak, pedig az csak 1 szervezet. Itt meg 154 szervezet kapott összesen hatot. Csak úgy összehasonlításképpen írtam.
Ludmilla
te mocskos patkány,zabálásra, ,ivásra ,focira mennyit költötök?nem a sajátotokból,a közösből,aljas,szemforgató,hazug fálnótás bolond
Hellcat
Ahol egy román harmadosztályú csapatnak jut 3 milliárd ott a családsegítő civil szervezeteknek a 6 milliárd az LÓFASZ. Ezzel nem nagyzolnék.
nyanya001
50 milliárdos segítséget kapott a kormánytól egy vajdasági magyar párt.
Takarodj a k. anyádba a kormányoddal együtt !
Zeta
Civil szervezeteknek 6mrd.
Ezzel az összeggel kár volt kiállni!
Mennyit nyúltatok le a gyermekétkeztetési alapból? Hát atya a " nagy " ráfordítások mellet, azt is meg kellene néznetek, hogy jó kerestények módjára cselekedtek e , mikor az elesetteket segítitek , elég e az , amit tesztek, tesztek e egyáltalán valamit!
nyanya001
Nálunk van a 3. legtöbb szegény gyerek az egész EU-ban.

Néhány nappal azután, hogy a magyar kormánypártok nem akartak foglalkozni a gyermekéhezéssel, mert az szerintük csak baloldali kampánytéma, és csak ott maradnak éhesek a gyerekek, ahol felelőtlenek a szülők, az Európai Unió intézményei napirendre veszik a gyermekszegénység kérdését. Szerintük ez az egyik legsúlyosabb probléma az EU országaiban.

A hétfői strasbourgi plenáris ülésen az EP-képviselők arról a jelentésről vitáznak, amely felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket a gyermekszegénység csökkentéséért. Az Eurostat statisztikái szerint Európában 26 millió, vagyis minden negyedik gyereket fenyeget a szegénység.
Eladott Ország
"Hatmilliárd forintot kaptak a családokat segítő civil szervezetek. A szem nem marad szárazon. Tény: A kiheverhetetlen, 50 milliárdos, tavaly év végi sportügyi pénzszórás hevében – amikor Mészáros Lölö eszéki klubja is kapott mintegy 1000 millió forintot – 3000 millió forint jutott Szerbiába is. Egészen konkrétan Topolyának ment a pénz, egy akadémia létrehozására. Nem, nem tudományos, hanem futball akadémiáról van szó. A város csapata a harmadosztályban (!) játszik, most a projekt keretében négy focipályát alakítanak ki, illetve a hosszútávú terveik között szerepel egy stadion felhúzása is. Itt tartunk. Egy 14 ezres, sacckábé 60%-­ban magyarok lakta szerbiai település (testvértelepülései között Budapest V. kerülete !) azért kap 3 milliárd forintot, hogy a harmadosztályú csapatának legyen négy darab focipályája. Mert a magyar kormány nemzetpolitikai célja a határontúli magyarok segítése, a nemzeti összetartozás erősítése, a fiatalok sport iránti elkötelezettségének növelése."
Nemezis
Gondolom ebből ötmilliárdot kapott a cöf, a többit meg elosztják a többiek között.
karma1
@aremy: 8.28-ra: Megeloztel... Pont ez jutott az eszembe, hogy ket nappal ezelott kirohantak az osszes civil szervezet ellen, hogy mindet be kell szuntetni, ma meg mar kiderul, hogy 154 civil tarsasagnak adtak egy kisebb vagyont?
Es IGEN,... NEV SZERINT ADJANAK KI EGY LISTAT, HOGY KINEK , MENNYIT ADTAK!!! Talan akkor elhinnem, de igy...?
volvós
Szerencsétlen tetves patkány balog...miért nem hagyod, hogy
ezeket a hazugságokat a rétvári kisasszonyod olvassa fel ???
justhpeter
Balog két dologra alkalmas: úgymint az emberek ostoba dumával történő nyílt provokálására, illetve seggnyalásra. Ez az előadás az első megvalósításának kitűnő példája.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.