Mindannyian kaptak a Siemenstől pénzt, miközben tűzközelben voltak a döntéshozataloknál. Összeférhetetlenség gyanújáról is ír a jelentés a Siemens kapcsán. Azt írják, a cégtől 25 millió forintnyi eurót kapott egy Szemi-Soft Bt. nevű vállalkozás, amelynek a tulajdonosa Sz. László. Ám Sz. eközben az Eurometrónak, a beruházás ellenőrző mérnökcégének is tanácsadója volt, és részt vett a közbeszerzési eljárás elbírálásában, valamint a szerződés betartásának vizsgálatában is. kapott pénzt, 16 millió forintot a Siemenstől egy Gantan Kft. nevű cég is, ami formálisan nem összeférhetetlen, de ugyanarra a számlára kérték a pénzt, mint a Szemi-Soft Bt., vagyis kapcsolat mutatható ki Sz. és a Gantannak adott pénz között is. 37 milliót kapott a Merito Consulting, amelynek a tulajdonosa T. István, a MÁV-Start akkori vezérigazgató-helyettese volt, és ilyen minőségében tanácsadóként beleszólása lehetett a 4-es metró ügyébe. A MÁV akkor az Eurometro egyik tulajdonosa volt. 14...
Puch cége és volt MÁV-vezérek is az OLAF-jelentésben
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 11:54
Ketyeg az óra – elfogyott Orbán Viktor ideje – sok százmilliárd forint a tét az Eu-ban
Itthon
- 2024. May 10., 12:46
Végre! Rétvári Bence is elismerte a magyar kórházak állapotáról
Itthon
- 2024. May 10., 12:20
Eddig soha nem látott világ jön a választások után Budapesten – ez várható
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A vállalkozó sohasem a saját nyeresége terhére fizeti a kenőpénzt, hanem a megállapodott kenőpénz nagyságával megemeli a vállalási árat.
Vagy ugyanennyivel csökkenti a műszaki tartalmat.
Ő is szeretne keresni az üzleten, nem csak a korrupt, tolvaj megrendelők!
Értettem!
Fiatalabbak még nem tudják, de úgy tartja a szájhagyomány (mivel senki nem szívesen jár bíróságra), hogy a pártok finanszírozása minden bajok eredője. A számukra biztosított költségvetési keret a töredékét sem fedezte/fedezi a működésnek. Ezért aztán – a legendák szerint – a pártok kénytelenek voltak megtalálni az önfenntartás módját. Ebben Puch László, az MSZP pénzügyi zsenije volt az élharcos, az ő legkiválóbb tanítványa pedig Simicska Lajos. Szintén szóbeszéd, miszerint sokáig közösen, hogy úgy mondjam vállt vállhoz vetve dolgoztak, mígnem a tanítvány túlnőtt a mesteren. Maga a technika lényegében egyszerű. Állami vagyonokat „baráti kezekbe” juttatva joggal várható el, hogy a hálás új gazda visszacsorgat némi apanázst a pártkasszába. Főleg, ha folyamatosan kap állami megbízásokat, kedvező lehetőségeket (megkerülve a piaci versenyt), megfelelő, legálisnak tűnő (vagy legálissá tett) támogatásokat, kedvező hiteleket „baráti” bankoktól. A számára biztosított versenyelőny fejében szívesen működik együtt bizonyos alvállalkozókkal, bíz meg ügyvédi irodáktól kezdve piackutató cégeken át a mindenféle kutatásokat és elemzéseket végző társaságokat. Mert az általuk végzett munka mértéke és értéke nehezen mérhető, szemben mondjuk a kapálással, ahol 5 sor bab, az 5 sor bab. Így volt ez a század elején és így volt a Század végén is…A mesemondók szerint így tartják fenn magukat a pártok. Ugyanezen regélők suttognak egy 2000-ben született megállapodásról, miszerint az épp kormányzó és az ellenzékben lévő legnagyobb két párt az innen onnan összecsorgó bevételeken megosztoznak, mégpedig 70-30% arányban. De persze ez csak városi legenda. Mert ha...
Elvégre közpénzből léteznek és cserébe közpénzt lopnak iparszerűen! (Mindegyik pártra gondoltam!)
Pártot felszámolni, az érintetteket meg bíróság elé!
Ez az egy a megoldás!
Szerintem!
Új hozzászólás