A Heineken forgalmazóját börtönnel is fenyegető törvényt Semjén "absztrakt erkölcsi megfontolással" indokolta. A "nemzetpolitikáért" felelős miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt csütörtökön Budapesten újságíróknak magyarázta el, milyen megfontolások állnak a törvényjavaslat mögött, amit Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt jegyeznek, és mely börtönnel fenyegetné a Heineken forgalmazóját. Semjén Zsolt elmondta: a javaslattal, amelyet jövő héten kezd tárgyalni az Országgyűlés, az önkényuralmi jelképek tilalmát kiterjesztik majd a kereskedelmi célú termékekre is. Kérdésre jelezte: a kormány kész állami támogatást nyújtani az Igazi Csíki Sör gyártásához és helyzetbe hozná a kézműves söröket is. Semjén beszélt arról is, hogy Európának ezen részén a magyarság megszenvedte mind a náci, mind a bolsevik rémuralmat, ezért jogos, hogy gazdasági haszonszerzés céljából ne lehessen ilyen jelképeket felhasználni.
Semjén szerint állami támogatást kaphat az Igazi Csíki Sör
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
- Nehezen alszik el és sokszor felébred? Tudatosan kerüljön bizonyos dolgokat.
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"A Heineken-emblémában olvasható „e” betűk az erő és az egység kifejezői, a piros csillag motívum pedig a középkorból ered. A csillag sarkai a levegőt, a tüzet, a földet és a vizet, továbbá egy mágikus ötödik elemet, a főzet minőségét jelképezik. A zöld szín a sör és alkotóelemeinek természetes eredetére utal és életerőt sugároz" - Talán elkéne olvasni mit is jelent a csillag a Heineken üvegeken!!
Ha már ezen cirkuszoltok, akkor legyen tényleg cirkusz. :)
Új hozzászólás