Azt fogjuk kiírni az országhatárra, hogy “ne szólj szám, nem fáj fejem”! A Fidesz rendőrállamot akar kiépíteni – ez éppenséggel nem újság, de most tényleg olyan törvényt készülnek megszavazni, hogy Sztálin is elégedetten csettintene.“Orbán Viktornak rendesen tele van a nadrágja, ha tízmillió magyart akar éjjel-nappal megfigyeltetni” – mondta Vadai Ágnes, a DK alelnöke arról a legújabb fideszes törvényjavaslatról, amelynek alapján bűncselekmény gyanúja nélkül is bárkit meg lehetne figyelni.“Itt van az új III/III-asok kora”, s egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a Terrorelhárítási Központ már most is bírói engedély nélkül végezhet megfigyelést, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy az ellentétes az emberi jogok európai egyezményével. A Fidesznek nincs kétharmada, de ha pár képviselőt sikerül mozgósítana, vagy egyáltalán távolmaradásra bírnia,akkor már másnap szerelhetik a poloskákat fölfelé, és hallgathatják, hogy miről beszélsz a családtagjaiddal...

Forrás: magyarnarancs.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kamazuka
Én már annak is tudnék örűlni,hogy ha lenéznének.
Hallgatni való nem sok van rajtam ,ám nézni való annál több.
Vannak dolgok, miket nem lehet szavakba önteni!
Nessy
A felség árulásnak mi a büntető tétele? Fővesztés, vagyon elkobzás? Elkobozzák az adósságomat is? Noooormális???
Az is büntetendő, amikor a tv híradóban elhangzó baromságokat kommentálom? Miután nincs házmester, ki fog jelenteni a házból?
Tényleg, a "poloskát" mivel lehet zavarni? Mert kiirtani csak a felszerelőjével együtt van értelme! Ki fogja gyártani és szerelni? Mészáros, Tiborcz, Rogán szomszéd?
coni
@Perwool: Jelen esetben a börtön akár reális opció is lehetne, saját jogon is.
Perwool
@coni: Orbán börtönben él már most!
A saját becstelen, hazug életének a börtönében​...​behúzott nyakkal lapít, ​t​estőrök védelmében röhögi ki azokat, akik számon kérik rajta mindazt, amit művelt.​ ​Képtelen a legegyszerűbb kérdésre is válaszolni.
Borsodi
@Perwool: Sok Borsodi Cigók Romák megátkozzák akkor neki befellegzik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.