Minden eddiginél nagyobb, 160 millió dollár értékű kötött segély-hitelprogramot indít Magyarország Laoszban – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután laoszi kollégájával tárgyalt.

 160 millió dolláros segély-hitelcsomagot indít Magyarország Laoszban

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kiemelte: a program három területet érint, az élelmiszerbiztonsági rendszert, a vízgazdálkodást és az informatikát. A program keretében magyar cégek folytathatják vágóhidak és feldolgozóüzemek építését Laoszban, részt vehetnek a főváros, Vientián szennyvízhálózatának felújításában, ipari parkok vízellátórendszereinek kiépítésében, valamint az elektronikus személyi igazolványok rendszerének kialakításában – magyarázta.

A külügyminiszter felidézte: korábban már két hasonló, sikeres programot indítottak Laoszban. 2009-ben 8,6 millió dollár (2,37 milliárd forint) értékben magyar cégek építettek mezőgazdasági farmokat az ázsiai országban, a tavaly indult programban pedig 30 millió dollár értékben magyar vállalatok az élelmiszerbiztonsági rendszer modernizálásában vettek részt. Ezek a kezdeményezések hozzájárulnak Laosz gazdasági fejlődéséhez, a cégeknek pedig jó lehetőséget jelentenek, hogy eredményesen szerepelhessenek külső piacokon – mondta.

A mostani program indokaként említette, hogy Laosz lakosságának nagy része vidéken, mezőgazdaságból él, az országnak gazdag víztartalékai vannak és a magyar vállalatok szerepvállalását eddig is elégedettség övezete.

Szijjártó Péter további jelentős együttműködési területnek nevezte az oktatást. Azt mondta: több, jelenleg Laoszban fontos pozíciót betöltő egykori hallgató tanult Magyarországon, ami jól mutatja, hogy az ösztöndíjprogramok a legjobban megtérülő hosszú távú befektetések közé tartoznak. Az együttműködést folytatják, szeptembertől ötven laoszi diák tanulhat magyarországi felsőoktatási intézményben.

A miniszter arra is kitért, hogy Magyarország felelősséget visel a világban élő keresztény közösségekért, és Laoszban is él több tízezer keresztény. Üdvözölte, hogy Laosz az alkotmányában is lehetővé teszi a vallási sokszínűséget, és a társadalom komoly értékeként tekint a helyi keresztény közösségre.

Szaleumxay Kommaszit laoszi külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország és Laosz kapcsolata hosszú időre tekint vissza, és országa mindig megbízható barátként számíthatott Magyarországra a gazdasági együttműködésben és nemzetközi ügyekben is. Idén ünnepelik a diplomáciai kapcsolatok létesítésének 55. évfordulóját, és ezen időszak alatt sok eredményt értek el a kapcsolatépítésben – mondta.

A laoszi miniszter szintén az oktatást nevezte meg a kétoldalú együttműködés kiemelkedő területeként.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
mert ugye itthon nincs helye a pénznek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Equus: @Ludmilla: @Aki Én: Koszonom, nagyon aranyosak vagytok, de kepzeljetek, elkuldhetem a jo edesanyjaba es egy szot sem fog ra reagalni! ROBOTPROGRAM!
Kizarolag bezavarasra hasznaljak, nem olvas, csak egy bizonyos magyar szokeszlettel uzemel.
Pont leszarom, hogy mit mond,
De azert arik vagytok...:o)))))
karma1
@anka: Neked is koszonom, Draga, de ha nem irtok neki, - illetve nem szolitjatok meg, nem aktivaljatok ezt a rakas szart, akkor nem teszitek ki magatokat a hulyesegeinek...:o))))
Nem kell vele torodni, egy szart ero filleres program...:o)))
Az a nagy baj, hogy bejohetett a Propi oldalara...
Mert ugye talan ott meg nem tartunk, hogy a Propi tette be ide, trutymot keverni...UGYE NEM??? kedves Propi?
Jozefina
@F_Viktor: nem kell menni a lóvé uticélja valószínúleg felcsút!
anka
@karma1: - azért szóltam be neki mert bántott ahogy hozzád szólt, pedig Te nem is foglalkoztál vele. - amúgy meg le se xarom...
Ördögvadász
@karma1: gyüttment a gyarmaton! megvolt már a fejés?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.