Év elejétől a jogosítványok lejárati ideje megegyezik a tulajdonosuk születési dátumával, de volt már olyan, hogy a rendőr ezt úgy értelmezte, hogy már lejárt az engedély. Pedig nem.

Elég nagy tévedésben vannak a rendőrök a jogosítványra vonatkozó új jogszabály kapcsán: szerintük az év elejétől élő jogszabály miatt mindenkinek meg kell újítani a jogsiját, akinek már elmúlt a születésnapja 2017 eleje óta.

A jogszabály ugyanis idéntől a születésnaphoz köti a hivatalos okiratok (személyi igazolvány, jogosítvány) érvényességét, vagyis ezeken a jeles napokon fognak lejárni az okmányok. 

A Magyar Nemzet szerint ez okozhatja a rendőröknél a zavart, egy olvasójukat ugyanis emiatt szóban figyelmeztették egy közúti ellenőrzésen, azzal együtt nem bírságolták meg, de szóltak, hogy mihamarabb csináltassam egy újat. 

"A január eleje óta érvényes új előírás valóban a születésnaphoz köti a jogosítvány lejártát, de a jelenleg érvényes vezetői engedélyek lejárati idejét nem írja felül. A rendelkezés csak az új, vagy megújítandó okmányok érvényességét érinti. Azaz a dokumentumon feltüntetett dátumot kell figyelembe vennie mind a hatóságoknak, mind a tulajdonosnak" – olvasható a cikkben.

Az új jogszabály szerint a dokumentumok érvényességét úgy kell megadni, hogy azok lejárati ideje az egészségügyi érvényességi időponton belül megegyezzen a születési idő hónapjával és napjával.

"A fő szabály alóli kivétel, ha az orvosi vizsgálaton a meghatározott életkorra vagy a külön jogszabályban meghatározott betegségekre tekintettel két évet meg nem haladó egészségi alkalmassági időt állapítanak meg a járművezetőnek. (A korábbi szabályok szerint a vezetői engedély érvényessége a kiállítási dátum valamelyik évfordulója volt.)" – áll a cikkben.

A Magyar Nemzet megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy egyszeri tévedésről van-e szó, vagy elterjedt a jogszabály ilyetén értelmezése – a rendőrség azonban eddig nem válaszolt.

(Címlapi kép: police.hu)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Milyen érdekes, hogy "éberék" többbnyire a polgár kárára "tévednek"!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyvandor
A jogsi megújíttatás egy jó biznisz olyan országokban ahol egyéb bevételek híján az elit kiemelkedő életszínvonalának fenntartásához ez is nélkülözhetetlen.
A motorizált Németországban ezt nem alkalmazzák és nem is tervezik bevezetni. Vajon miért?
egyvandor
@Főlökött: Akkor küldeni kellene egy új és jogfosztó jogsit.
papa.49
@Főlökött: @egyvandor: Ezt értjük csak nincs mindig a járőrrel az ,,ÉRTELMISÉG, A KUTYA,,!!!
simmering73
Az elsők között voltam, akik beleestek ebbe a szemét húzásba. Lenyúltak rólam 7 hónapot. Tetvek.
Főlökött
@egyvandor: Az nem játszik ! Miért ? Mert két, egymástól eltérő tartalommal bíró köz - okirat, nem lehet 'forgalomban'. Mivel a személynél van egy, nem küldhetnek ki még egyet, mert a közokirat - hamisítás bűncselekménye lenne :) Btk.-s bűncselekmény.

Nem véletlenül írtam az értesítést és behívást, az illetékesektől. Ha az nincs, ami nálad van, az az érvényes, melyet az összes hatóságnak el kell fogadnia, mert közhiteles ! Azért is köz-okirat !
Főlökött
@papa.49: Az oké, de a járőrnek is el kell mondani, hogy köz-okirat. Elvenni nincs joga, mert érvényes, az abban szereplő adatok közhitelesek, tehát egyet tehet a járőr :

További jó utat és balesetmentes közlekedést kívánva, utadra enged! Még joga sincs elvenni, mert nincs miért :) Ha megteszi, fel kell jelenteni, mert jogsértően ténykedett intézkedése során, joghátrányt okozott számodra. Szerintem ebbe, nem menne bele, egyik járőr sem...ezen eljárásba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél