Az olimpiai pályázat megfúrása Brüsszelből nézvést afféle hőstett. A Momentum máig úgy véli: rátapintottak a kormányfő gyenge pontjára, a sportszeretetre. „Magyarország többet költ a hivatásos sportra, mint a felsőoktatásra” – hirdeti Fekete-Győr igen demagóg módon. Az ilyen parasztvakítások miatt szokták vehemensebb kritikusai gyíkvállúnak nevezni; de nincs kétségem: ha a helyzet úgy hozná, ugródeszkaként éppúgy lenne machiavellista sportminiszter, mint kezdetben Gyurcsány. Az olimpia ellen azzal érveltek: nem vagyunk eléggé gazdagok ahhoz, hogy megengedhessük magunknak a játékokat. A turisztikailag sikeres vizes világbajnokság ékesen cáfolta a rövidlátó megközelítést: elestünk attól, hogy az ország gazdagodjék az olimpia által. A Momentum csatlakozott a „csak ne legyen semmi” filozófiájához, a lusta liberálisokhoz, akik soha nem építenek semmit. A Politico szerint Orbán még most is úgy viselkedik, mintha a Momentum kampánya meg sem történt volna, mivel júliusban azt mondta: „Nincs...
Momentum a bomlás útján
Forrás:
nemzeti.net
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Csak az egyik szülőnek köszönhetjük az IQ-nkat... na melyiknek?
- Azért rúgtak ki egy minisztériumi dolgozót, mert megosztott egy mémet Nagy Mártonról
- Hszi Csin-ping: Szerbia lesz az első európai ország, amellyel Kína a közös jövőre vonatkozó közösséget alakít ...
- Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a ...
Itthon
- 2024. May 8., 19:35
Törvénytelenek, mégis van, aki kerítéssel védi – Bontják a Balatonon az illegális stégeket
Itthon
- 2024. May 8., 19:05
Szijjártó Péter bevallotta, van egy nem könnyű feladata – ez az
Itthon
- 2024. May 8., 18:28
Menczer Tamásnál elszakadt a cérna: "A magyar emberek nem szeretik, hogyha beledumálnak az ő életükbe!"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás