Január 18-án indult és továbbra is tart a Stop Soros törvénycsomag társadalmi egyeztetése, az elmúlt két hétben több mint négyszáz javaslat érkezett be, az eddigi vélemények többsége támogató, vannak közöttük, amelyek szigorításokat szorgalmaznak – mondta el vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Megemlítette: érkezett olyan észrevétel, hogy a törvényjavaslatban szereplő 25 százalékosnál magasabb – akár annak többszörösét kitevő – illetéket kelljen fizetniük a migrációt segítő szervezeteknek, továbbá felmerült a Büntető törvénykönyv szigorítása is, akárcsak az, hogy az ilyen csoportok csak magyar pénzintézetnél vezethessenek számlát, illetve – amerikai mintára – idegen ügynökségként tartsák nyilván őket.

A Fidesz a fokozódó sorosozásban eljutott a Btk. szigorításának ötletéig

A beérkezett vélemények összegezve a kormány elé kerülnek majd, így alakul ki a végleges javaslat, amely februárban kerül az Országgyűlés elé – mondta.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Kovács Tamás

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
"Itt az idő" hogy megtudjuk: mi a definíciója a "migrációt segítő szervezet"-nek és ki, mi alapján határozta meg, vagy még definíció sincs?
Akkor miről ugatnak?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sziszifusz
Minden igaz magyar kívánsága, hogy aki tagadja a soros terv létezését, a Btk. módosítása után, a törvény sújtsa 5 től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel, azzal a kitétellel, hogy az elítélt kedvezményben nem részesülhet.
justhpeter
Minden igaz magyar kívánsága, hogy a fideSS vezérkarát minisztereit és államtitkárait, az összes csókos kinevezettel együtt a Btk. alapján ítéljék életfogytiglani kényszermunkára.
tudode
Reszkethet Navracsics, mert szerinte nincs is ilyen terv
.
index.hu/belfold/2017/09/29/navracsics_szerint_csak_kampanyfogas_a_soros-terv/
.
Ellent mert mondani, micsoda dolog ez! Tömlőcbe vele. A HAZA URA aszonta! Punktum! A törvény CENTRÁLIS EREJÉVEL SÚJT LE A HITETLENEKRE a bólogatók egyetértésével HA VAN HA NINCS!

Rönd a lölke mindennek!!!
kulabombaafityiszre
Mivel a kormányban lévők a legnagyobb bevándorlás szervezők,akkor remélem
magukat is elítélik majd a Btk alapján.
cs.n.
És mi van a kormányétól eltérő véleményekkel, azok le vannak tojva? Vagy kapásból törölték őket?
papa.49
Tökömbence te jól vagy összerakva ???
Nem hiszem mert a nyakadon egy rohadt nagy tök terpeszkedik eszed meg sose volt !!!
Fjorhó
@kulabombaafityiszre: magukat? azt már nem! nem követtek el semmilyen bűncselekményt-mondá poltotoPéter
quadrocopter
"Itt az idő" hogy megtudjuk: mi a definíciója a "migrációt segítő szervezet"-nek és ki, mi alapján határozta meg, vagy még definíció sincs?
Akkor miről ugatnak?
kisrigó
Ezek a kamu javaslatok ellenőrizhetetlenek! Egyébként is mindegy, a hatalom mindent megtehet. Jó lenne, ha mindenkinek világos lenne, hogy merre halad az életünk! Akik nem azt a táncot járják, amit ez az önkény diktál, az retorzióval számolhat! Ez kell nekünk?! Ébresztő!!
justhpeter
@quadrocopter: Amikor a zsebére érzékeny Rogán mester kormányzati támogatással besegítette a húszezer kötvényest, akkor vált az egész kormány és a fideSS migrációt segítő szervezetté. A stop Soros alapján libasorban mehetnek a börtönbe.
Yoda69
Allow a fideSS onmagat buntesse eloszor 1300 kvotamigrans es 20.000 penzesmikrans beengedeseert
evacica
Ez az elmebaj már azt hiszem nem is gyógyítható! Ennyi hülyeséget épp eszű emberek nem találhatnak ki! Mikor tér észhez ez a nemzet és vágja ki testéből ezt a rothadó kelést?!Emberek térjetek már észhez, ha ez így megy ez az ország tényleg teljesen lezüllik és tönkre megy!
nemkati
@quadrocopter: @justhpeter: Igen, Rogán a kötvényekkel segítette a migrációt. De olyan szervezet nincs Magyarországon ezen kívül másik, amelyik a migrációt támogatná. Olyan több is van, amelyik a menekültek jogait, érdekeit képviseli, nem jobban és nem kevésbé, mint ahogy bármelyik magyar ember jogait és érdekeit képviseli, és segítséget ad segítségre szoruló embereknek.
kukac50
A MAGYAR IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS MEDDIG NÉZI TÉTLENÜL A FIDESZ HAZUDOZÁSÁT?
quadrocopter
@kukac50: Tudod, Genyóföldön csak gazságszolgáltatás van és jogszolgáltatás, amely nem azonos az igazságszolgáltatással!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.