Szerda délután jelent meg Orbán Viktor legújabb videója Lyukasóra címmel a Facebook-oldalán, amelyen óvodás gyerekekkel találkozott. A gyerekek bemutatkoztak, közben jöttek a kézfogások, majd pörögtek a fotók.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a videóban egy óvodába látogatott el a miniszterelnök, de a videóból nem derült ki, hogy pontosan melyikbe is.

Mint később az Index és a zoom.hu megtudta, a Dadi Nefelejcs Óvoda és Mini Bölcsődében készült a felvétel, ami aztán kikerült Orbán Viktor Facebook oldalára.

A zoom.hu portál megtalálta Csillag Istvánné óvodavezető elérhetőségét a kir.hu-n és megkérdezte tőle, hogy tudja-e, hogy a miniszterelnök oldalán egy videón szerepel ő és a gyerekek is.

A lapnak elmondta:

Orbán Viktorék váratlanul toppantak be az óvodába, nem volt előzetes egyeztetés.

Amikor ezután a zoom.hu újságírója megkérdezte, hogy

akkor ezek szerint a szülőket meg sem kérdezték arról, hogy egy videóban szerepeljenek a gyerekeik, akkor a lap szerint az óvodavezető kinyomta a telefont.

Az Index is megkereste a videóban szereplő Csillag Istvánné óvodavezetőt, aki elmondta nekik is, hogy:

Igazából nem is hozzájuk ment a kormányfő, hanem velük szembe, egy egyházi épületbe, a gyerekek pedig a kerítésen keresztül nézték a nagy fekete autókat és örömmel integettek.

Az óvónő szerint

az egész esemény csak véletlen volt, kampányról szó sincs, az épületbe nem ment be Orbán Viktor és nagy örömmel látták.

Csillag Istvánné szerint a szülők nem lesznek mérgesek, majd hozzátette:

semmi rosszat nem szabad kihozni ebből.

Ezután az óvodavezető letette a telefont az Index szerint.

Forrás: zoom.hu, Index, 24.hu

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@1magyar: Csakhogy az óvóda éppenúgy ""munkahelynek számít, mint pl. egy iskola, ahol tilos kampányolni. Tehát nem a hellyel van a bibi, hanem a látogatás céljával. És a kismackók még tiltakozni se tudnak. Az idomár (igazgatónő) pedig kapott és kap majd egy kis plusz mézet, mert a bocsokat kihajtotta a porondra.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Mekkora csivitelés lett volna a dakota megmondó embereknél, ha egy ellenzéki megy kampányolni akár az óvoda közelébe is? Némelyiket a szívroham fenyegetné annyira felhergelné magát, főleg a dagadtabbja.
nyanya001
„Egy gyerek nem eszköz, nem díszlet, hanem jogokkal rendelkező állampolgár. Nem lehet kihasználni és politikai előnyökhöz jutni gyerekeken keresztül. A Gyermekjogi egyezmény szerint egy gyereknek joga van ahhoz, hogy minden őt érintő ügyben figyelembe vegyék a véleményét. Önkéntes és felelős döntést kell neki biztosítani ahhoz, hogy eldöntse, szerepet vállal-e egy adott politikai párt adott kampányában. A gyerekek közügyekben való részvételét támogatni kell, nem kihasználni. Mielőtt valaki a politikai kampányának részévé tenné a gyerekeket, gondolja át, hogy azzal elősegíti, vagy éppen porba tiporja a gyermekjogokat.”
Klubtag
Igazán ezt a szerencsétlen óvónőt szánom...most képzeljük el, szülők kontra polgármester-asszony, aki nyilván részese ennek a program-szervezésnek és a háttérben a szemét kormányzati választási propaganda-központ.
Csizmás Kond
@Horizont: ...neked az mindig is nagyon ment...:))
amúgy az óvodai programot hány szülő ismeri és hány talált mostanig kifogást benne ?
nihil
orbán viktor miniszterelnök bácsi, arra kérlek, hogy SOHA ne kerülj hozzám három méter távolságon belül, mert lesz ott minden...
nezelodo
"Orbán Viktorék váratlanul toppantak be az óvodába, nem volt előzetes egyeztetés."
Még szerencse, hogy nem állították oda a TEK "tankjait", de az lehet, hogy stikában már egy hete gázszerelőnek öltözve ott szaglásztak a fiúk a környéken.
szep napot
Csak a hulye ellenzek gondolja, hogy nem volt ez lezsirozva. Orban kampanya olyan mint hollywoodi film (csak azok olcsobbak).
Csizmás Kond
@Horizont: Miért kéne azon berágni ha valaki nagykutya meglátogat egy óvodát ?
...hányszor olvastál tőlem rinyát ha valaki iskolát vagy óvodát látogatott ?
...de minden esetben felszóltam ha tüntetésre vagy iskolakerülésre biztatva használták ki a diákokat.
kokopelli
@szep napot: a választási programmba beletartozik az ominózus állat-
simogatás és a gyerekek képbevitele a kan(nöstény)didátussal! Régi trükk,
de minden diktátornak szükséges! Még a tömegírtó "emberszabásúak" sem
hagyták ki azt a "Kűrt"!
ila51
@nezelodo: szerintem is vigyázták a csatorna fedeleket
namihami
""Orbán Viktorék váratlanul toppantak be az óvodába, nem volt előzetes egyeztetés.""
Az a legsiralmasabb, hogy ilyenekre van bízva a jövő generáció. Vajon el is hiszi, hogy a többi ember olyan hülye, mint ő és beszopjuk ezt a dumát?
1magyar
Ha óvodát látogat meg akkor valószínű, hogy gyerekeket fogunk mellette látni nem medvéket.
Béla333
Fel kell jelenteni Viktorkát! Amíg még lehet!
namihami
@1magyar: Csakhogy az óvóda éppenúgy ""munkahelynek számít, mint pl. egy iskola, ahol tilos kampányolni. Tehát nem a hellyel van a bibi, hanem a látogatás céljával. És a kismackók még tiltakozni se tudnak. Az idomár (igazgatónő) pedig kapott és kap majd egy kis plusz mézet, mert a bocsokat kihajtotta a porondra.
Béla333
Ja! És az óvodavezetőt is fel kell jelenteni! Hogy a szülők tudta és beleegyezése nélkül a rájuk bízott gyerekeket politikai kampány résztvevővé silányította!
Mocskos Fidesz!
1magyar
@Horizont: Ha ezt a szülők nem fogják fel a gyerekek szülei akkor bizony a gyerekeikből vagy muszlimok vagy halottak lesznek a bevándorlók által elfoglalt Európában.
namihami
@1magyar: Azt, hogy a szülő felfogja-e vagy sem, az egy dolog.
De, azt a ""váratlan"" vizit ELŐTT, már csak a törvények miatt is, de kötelező tőlük MEGKÉRDEZNI, hogy beleegyeznek-e a gyerekük propaganda-szerepeltetésébe.
koszpeko
@Horizont: Nem kell csodálkozni.
Mindenről a Soros meg a migráncs jut eszükbe.
Ezt dobta nekik a gép.
1bitang
@nyanya001: Orbániában egyenlőség van. A gyerekjogokat ugyanúgy sárba lehet taposni, mint a felnőttekét.
Különben: EGYHÁZI épületben szabad kampányolni?
(Tudom, nem. Kivéve a gyevi bírót.)
nezelodo: gázszerelőnek nem álcázhatták magukat, azt mindenik felismeri.
csipetke
A gyerekeknek nincsenek személyiségi jogaik?Mert ha a videó,vagy akár fotó bárhol megjelenik a gyerekek arcának kitakarása nélkül,simán fel lehet jelenteni érte Orbánt.Még a szarházi rablógyilkos arcát se lehet a beleegyezése nélkül mutatni sehol.Így meg,hogy egy kampány részeivé váltak a gyerekek,az egyszerűen gusztustalan...
szaboria1
Az óvoda vezetője hazudik mert Orbán belépet az óvoda területére.
Pálinkás Pál
Aki gyermeket...,reklámcélra felhasznál,az megérdemli a kötelet...nem kell ezt tovább ragozni...
lampa laz
A képen az is látható, h a stylistja már az új iránynak megfelelően kimdzsongun diktátor divatos kabátba bújtatta.
1magyar
@Horizont: Te hülye téged hamarabb elfoglal egy migráns mint engem. A butaság messziről látszik rólad.
Aki Én
@1magyar: Neked akkor is a migransok ugranak be, ha orbant torvenysertesen kapjak? Ez mar qrva bereg.
Aki Én
@Csizmás Kond: 17:43 Azert te tultanult roman troll, mert egesz egyszeruen torvenyserto.
A 18 eves diakok tuntetese pedig nem az, raadasul onkent teszik, jozan, felnott meggondolasbol.
papa.49
Az Óvónéni szárazon elélvezett mert meglátogatta őket a csutigeci, a tektök meg előtte gondosan minden lyukat végignézett (még azokat is) hogy nem-e rejtett el valaki fegyvert bennük !!!
A csitigeci kevlár bugyija még így is csokis lett )))))))))))))))
Szülőként biztos nem hagynám szó nélkül, miért mert az ország első szolgájának is be kell tartani a törvényeket,márpedig törvény van rá, ilyen helyen nem lehet kampányolni, persze kivéve a ,,gyevi bírót,, !!!
Csizmás Kond
@szaboria1:...és oda neki nem szabad belépni ?..mert kinek a területe az ?
kokopelli
@papa.49: Sajnos az itt nyomuló bértollnokok abban a tévedésben vannak,hogy
belépni szabad,de a fotózásról a szülők döntenek,mint az ovisok "jogi" képviselői,
ergo a véletlen a szembenfekvő stb...stb,csak egy utólagos kidumálás,mert valaki
súghatott,"hogy "főnök ß@r lehet a palacsintában,ha valaki keresztbetesz"! Lehet
magyarázkodni,meg elsikálni a dolgot,de az Orbán a hunyó,mivel ő nem képes a
schlepp-jét értelmesen kiválogatni! .."makk ász...piros ász...zöld ász. és tök hülye
JOGász!!! ...a Piatnik csak kártyát adott,de észt nem!..."ulti-mondás" és nem multi) ;-)
magyarbakancs
Minden korszakban szerettek a politikusok gyerekekkel osztozkodni.
Lehet ,hogy ez gond nem tudom.
De valószínű jó indulatból ment oda ,és gondolom és bízom benne nem propaganda végett.
Tisztességes politikus nem megy bele ilyen helyzetbe,hogy gyerekekekel pofozkodik.
szaboria1
@Csizmás Kond: Nem az Övé hanem az államé az pedig nem Ő.
Csizmás Kond
@szaboria1: ...de be szabad-e menjen ?...te be szabad-e menj ?
Aki Én
@Csizmás Kond: 09:27 10:35
Te mennyire mélysötét vagy baszod :(
Még egy ilyen egyszerű hírt sem értesz, ez valóban szomorú és aggasztó.
Akkor te fideszes vagy?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.