Sorosnak mindenhol megvannak az emberei – így kommentálta Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője Dunja Mijatovic pénteki nyilatkozatát, amelyben az Európa Tanács emberi jogi biztosa azt közölte: a "Stop Soros" törvényjavaslat sérti a migránsok jogait.

Hollik István: Sorosnak mindenhol megvannak az emberei

Hollik István Budapesten újságíróknak úgy reagált: a "Stop Soros" keddi beterjesztése után Soros magyarországi szervezetei kezdték el támadni a törvényjavaslatot és az országot, a szerdai EP-vitában Soros európai parlamenti emberei támadták Magyarországot, pénteken pedig, úgy látszik, Dunja Mijatovicon volt a sor.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szintén támadta Magyarországot, és azt követelte, hogy a kormány vonja vissza a "Stop Sorost"

- mondta a szóvivő.

Szerinte ez is bizonyítja, hogy a Soros-hálózat milyen nagy, széles és kiterjedt,

mindenhol vannak emberei, nemcsak Magyarországon, hanem az EP-ben és más nemzetközi intézményekben, például az Európa Tanácsban is.

Mijatovic nyilatkozata azt is bizonyítja – folytatta Hollik István –, hogy Soros György céljai változatlanok, a kiterjedt Soros-hálózat azon dolgozik, hogy végrehajtsa a "Soros-tervet", amelynek lényege minél több bevándorló Európába telepítése.

Ezzel szemben a kormány és a Fidesz-KDNP továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar emberek érdekét érvényesítse, ezért "meg fogjuk védeni Magyarországot, meg fogjuk védeni a keresztény kultúrát az illegális migrációtól" – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy ezért nyújtotta be a kabinet a "Stop Sorost", és ez a célja a Magyarország védelmét szolgáló akciótervnek is, amelynek része az alkotmánymódosítás és a Btk.-módosítást is tartalmazó "Stop Soros".

Azzal kapcsolatban, hogy az LMP elfogadhatatlannak tartja a "Stop Sorost" és az alaptörvény-módosítást, Hollik István úgy reagált: az LMP továbbra is Soros György zsoldjában áll. A magyar nemzet biztonságát szolgáló korábbi alkotmánymódosítási javaslatot sem fogadták el, és minden olyan intézkedést támadtak, amely Magyarország biztonságát szolgálta volna – jegyezte meg a kormánypárti frakciószövetség szóvivője, úgy értékelve: ha az LMP és a többi ellenzéki párt nem fogadja el a Magyarország védelmét szolgáló akcióterv pontjait, az azt jelenti, továbbra is az illegális bevándorlás és a "Soros-terv" támogatása mellett állnak, egyetértenek azokkal, akik bevándorlókat hoznának be Magyarországra.

105 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Minden este nézz az ágyad alá is te elmebeteg, mert ott is lehet egy sorosügynök.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél