Magyargyalázó falragaszok jelentek meg Nagyváradon – közölte szombaton az egyik közösségi portál Varadinum.ma nagyváradi híroldala.

A híroldalon bemutatott falragaszt a Bihar megyei törvényszék falán fényképezték le. A piros-sárga-kék alapú lapon az a szöveg áll, hogy

"Románok vagyunk, és megvédjük földünket, népünket és történelmünket".

Alatta egy piros-fehér-zöld folt fehér sávjában a Magyarország felirat szerepel, amit piros vonallal áthúztak, a lap alján pedig

egy nyomdafestéket nem tűrő magyargyalázó felszólítás szerepel.

Magyarokat gyaláztak Nagyváradon

Fotó: varadinum.ma

Borsi Balázs, a Varadinum.ma szerkesztője az MTI-nek elmondta, hasonló falragaszt láttak a nagyváradi vasútállomás aluljárójában is. Úgy vélte, az A5-ös méretű, öntapadós falragaszok már régebben kerülhettek a falakra.

Borsi Balázs szerint nem egyedi eset, hogy ilyen és ehhez hasonló üzenetek jelennek meg a nagyváradi utcákon. Jó jelnek tartotta azonban azt, hogy a falragaszt fényképen is bemutató hírükhöz román nyelvű kommentárok is érkeztek, és a hozzászólók többsége elítélte az efféle magyarellenes megnyilvánulásokat.

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nos ez a durva inszinuáció az ottani magyarokkal szemben, azonban ha olvassák az itteni magyarkodók dumáit igazságuk van! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
nos ez a durva inszinuáció az ottani magyarokkal szemben, azonban ha olvassák az itteni magyarkodók dumáit igazságuk van! =))
bencemacska
Nemcsak az a baj, hogy ezek megjelentek, hanem az, hogy aki ezeket kiváltotta mélyen KUSSOL!
De ha megszólal az olaj lesz a tűzre!
tudode
Ne essenek kétsegbe, majd az .. a n y a o r s z á g .. SZ U P E R .. K L Á N J A .. megvédi őket a Petyával POFAKARATÉVAL!
Nessy
Mit vártak, magas labdát, az itthoni szövegek, a pénzosztások, a kampány miatt?
Mintha egy hangyafülnyit beleavatkozott volna pártunk és kormányunk más állam belügyeibe, miközben állandóan az identitásról, a szuverenitásról papolnak! Azt teszik más országban, ami ellen kézzel, lábbal tiltakoznak hasonló esetben idehaza!
m3mber
Magyarok gyújtottak fel templomot Magyarországon, mert utálják a csuhásokat - ez a hír!
És egyre több ilyen támadás lesz.
Túltolták a csihások, meg a csuhásokat segítő Orbán !!!

Talán azért kellenek a fegyveresek, hogy a sátánista katolikus templomokat támadókat lelőjék?

Jelenések könyve.
Mindent tudok róla, ami számít.
Érted ezt?
Megérteni a jelenések könyvét - érted ezt?
Pedig van ilyen.
Csak az a gond, hogy Sátán meg akarja ölni az ilyeneket.

Szeretné ölve vagy halva látni őket.
De Valaki nem engedi, hogy így legyen.
Mert mindig van valaki, aki máshogy gondolja.

Resistance
Menjünk a háborúba.
m3mber
s://latintrends.com/wp-content/uploads/2017/10/Che.jpg
Eladott Ország
Sajnos Erdély helyzetét száz év óta nem sikerült rendezni. 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatból semmi nem valósult meg. Az eredmény közismert: ma még az is veszélyben van, amit ezzel a kuncsorgó, konfliktuskerülő politikával eddig sikerült elérni.
m3mber
Ennek a köcsög Orbánnak tényleg Che Guevara a népi nemzeti hús.
Kicsit hasonlított is rá fiatalon - talán direkt.

De az van, te már most bukott Orbán Viktor, hogy egy szemétre való aljadék vagy.
Egy semmire kellő semmirevaló aljadék.
De tudom mi motivál téged.
Te nem akarsz jóként bevonulni a történelembe.
Te csak be akarsz vonulni a történelembe - akár rosszként is, ha már jóként nem tudsz.
A gonoszságod mértéke mérhetetlen - de neked így is jó.

Szavakkal nem tudom kifejezni a sajnálatomat, amit egy ilyen embernek látszó tárgynak el kell viselnie.

Tudod mi rosszabb a pokolnál? (valójában sok minden)
Pl az is, amikor szembesül Isten szeretetével.
Iszonyúan fogsz szenvedni - a külső sötétségbe zárva egy pillanatba sűrítve (a felismerés pillanatába).

Ismered az azték halálsíp hangját?
Ahogy vakon csak ezt hallva órákon át végül az őrületben találod a feloldozást?

Amit mondtam, megmondtam.
m3mber
Ugye, hogy szerinted is kemény vagyok, mint az orosz tél? :)
Pedig ezek csak szavak.
"Words, don't come easy"

De ami mögötte van - a szavak mögött, a sorok között olvasva...
Ugye szerinted is az a nem mindegy?

Az idegen légiósok köztünk járnak.
namihami
Vajon miért nem meglepő ez az eddigi események tükrében?
A honi sz@rkeverőink aktiválták a kintieket.
""Óvónéni, én csak visszaütöttem.""--mondta a kis Nicola az oviban.
papa.49
Aki ott mindig a trutyit felkavarja, most mélyen hallgat !!!
kereső
Köszönjük szépen orbán viktor,szijjártó,tőkés, ...,és azok a kedves magyarok,akik bedőltek Magyarország cipollájának,a bül-bül szavainak.
egyember
Elitélem(a módját), de nem csodálkozom.
gazdag dezső
Sajnos nagyon sokan óriási tévedésben vannak!! Az eredeti egyezmény alapján régesrégen visszakellett volna kapcsolni Erdélyt Magyarországhoz!! Ezt az országunk egyetlen politikusa sem tette meg,pedig lett volna rá megfelelő alkalom bőven.A komonista kormányok egyike sem tette meg mert talán az akkori nagy Szovjet vezetésnek hódóltak be !4 Németország egyesült,Hawwai,Hokkaidó visszakerült!! Magyarországnak miért nem rendezték a visszacsatolásokat.Addigra a Román kormány szépen tervszerűen összekeverte az ottani lakosságot szinte erőszakkal,és ebbe egyik ország sem segitett a Magyaroknak!! A mindenkori Magyar kormányok pedig szinte rettegtek,féltek ettől a témától.Kádrrol tudjuk ,hogy azt hangoztatta a Románok félelmét is elosztva,hogy minden jól van így semmiféle követelésünk nincs!! Hát őket kell hibáztatni! Nagyon ,,de nagyon!! Aztán amikor a Németek újra egyesűltek akkor az országunk milyen büszke volt,hogy mi is segítettünk ebben !! Csak a Magyarországnak kellet csonkának maradnia .Románia Erdély nélkül egy szerencsétlen nomorúlt népség lenne !!Csak most már gondolom sokan vannak nálunk is belőlük akik jazért ide jönnek hozzánk ,és itt élnek,és aztán persze lehurrogják ezt a véleményemet is!!Miért is jönnek ide ?Ha gyűlölnek bennünket? Még a koldúsok közt is sok a Román akik nem beszzéli a nyelvünket sem,de idejönnek kéregetni! Aztán a Román kormány azt szépen tűri ,hogy Magyarország rendszeresen óriási pénzeket ad nekik!! Építkeznek ott ,támogatják az ottani Magyarságot,de nem igaz az hogy szítják egymás ellen a jkét népet! Mi is a kormány bűne ? Az hogy sok pénzt ad a Román kormánynak? Gondolja ezeket mindenki át ,és utánna gyűlőlködjön.Az a baj ,hogy sok olyan ember van internet közelben akik ráéenek gyűlölködni,és abban élik ki magukat!! Azoknak ekkelene tanúlmányozni a történelmet,és nem gyűlölködni a másként gondólkodókról!! Főleg nem azoknak a Román párt nálunk élő,élősködö embereknek.Munkát megbecsülést kapnak naálunk!! Mi is a bajuk akkor az országunkkal...
m3mber
És?
Orbán mindenkit gyaláz egész Európában!
Tipikus szálka-gerenda effektus.
Mégis meddig tűrik ezt az EU-ban?
Nem értem, hogy mi folyik itt.
Miért hagyják?
Mi a fasz van veletek?
Csapjatok már oda, ti állatok !!!
Vagy tényleg egy lebénult pöcsök vagytok?
Fenyegetőztök már vagy 5 év óta?
A kurva anyátok, Orbán egy olyan fajta, akit először agyon kell ütni, aztán megkérdezheted a szomszédokat, hogy ki is volt ez a fasz.
teuton
@gazdag dezső: Hat elegg nagy zavar lehet az agyadban, csak 1-2 sort idezek töled ennek bizonyitasara: "Aztán a Román kormány azt szépen tűri ,hogy Magyarország rendszeresen óriási pénzeket ad nekik!! Építkeznek ott ,támogatják az ottani Magyarságot,de nem igaz az hogy szítják egymás ellen a jkét népet! Mi is a kormány bűne ? Az hogy sok pénzt ad a Román kormánynak?" Epeszü ember ilyent nem gondol, hogy a magyar kormany a roman kormanynak penzt ad! Talan a költsegvetesben mutatsd ezt meg! NEM a magyar kormany ad penzt, NEM a roman kormanynak, hanem a magyar adofizetök penzet szorjak el kormanytamogato szavazatok vasarlasara! A trianoni mesedre meg tudsz valami bizonyitekot is? Egyebkent pedig mit csodalkozol, a magyar külpolitika ugyanolyan volt 100 evvel ezelött mint most, kötözködes, gyülölködes. Akkor pedig nincs mit csodalkozni azon, hogy senki nem tamogat magyar ügyeket Europaban, egyszerüen kiközösitik orbant, csak a sajat szelsösegesen nacionalista, jobboldali, söt szelsöjobb taboraban allnak vele szoba! Meg az azsiai testverei, Kazahsztantol Azerbajdzsanig. Nezz utana, kik az ottani vezetök! Muszlim diktatorok! Ja, te valos tenyeknek nem hiszel, bezzeg az összeesküveselmeletekben...
karma1
Szep lassan, de beerik orban "vete'se"... A kinti magyarsagot is egymasnak uszitja, az ottani romakat is lenezi, rasszista kijelenteseket tesz - Marko Bela a normalis politikusok koze tartozik, de egyedul o sem tud sokat tenni ezellen a puhos ellen...

Erdely problemaja pedig egyaltalan nem csak Trianontol szamithato, nem csak 100 evre vezetheto vissza...
Transzszilvania mindig is onallo fejedelemseg volt, onallo gazdalkodassal, politikaval, katonasaggal, fejedelemmel...Mindig gazdag volt termeszeti kincsben, agrariumban, sem Magyarorszag, sem Romania nem akart lemondani rola,.
Trianon es az a rohadt Clemanceau betette a kiskaput a magyaroknak. Valoban, a romanok eroszakkal tettek vegyesse' Erdelyt, hogy mielobb asszimilalodjon Romaniahoz.
Mas dolga is volt Magyarorszagnak a IIVH utan, nem arrol gondolkodni, hogy Erdelyt, meg a tobbi elcsatolt orszagreszt visszaszerezze. Mert ha Trianonban gondolkodunk, akkor nem csak Erdelyrol, hanem az osszes tobbi elcsatolt orszagreszrol is kellett volna targyalni.
@gazdag dezső: szerinted ez kinek es mikor lett volna a feladata? Egy kivereztetett Magyarorszagnak erre sem ereje, sem ideje, sem rakeszultsege nem volt.
Kar most ezert Kadart hibaztatni, amikor o kerult uralomra, akkor mar a trianoni szerzodes majdnem 40 eve ervenyben volt, es a legnagyobb kar mar megtortent: a magyarlakta teruleteket addigra a romanok rendesen betelepitettek romanokkal: ezellen mit tudott volna tenni BARKI is?
gazdag dezső
@teuton: Sajnálom !!! Sajnállak a hozzászólásod miatt !Lehet hogy igazán Te nem is Magyar vagy? Biztosan nem,mert akkor nem így gondolnád az egészet!Nem akarok vitatkozni,és nem kérnék választ sem:.Más a véleményünk! Szépen írom,mondom,és nem akarok gusztustalan leveleket sem kapni.!!
teuton
@gazdag dezső: Gusztustalan "velemenyeket" idaig csak a hozzad hasonlo gondolkodasuak irogatnak, nezz utana durbincs, shikari, es hasonlok stilusanI akkarjatok eldönteni, ki a magyar! (Egyebkent kisbetüvel irjak!) Se nem TE, se nem mas elvrasaid döntik el, hanem a JOG! Bar mostmar a 7. alkotmanymodositas törtenik a fidesz alatt (elötte 60 ev alatt nem volt ennyi, pedig a többseg mindig megvolt hozza!), nem eritek fel esszel, hogy a kulturalt es tagabb latokörü demokratak, az ellenzek, az EU es Europa NEM a magyarok, NEM Magyarorszag ellen vannak, hanem egy idiota, felelem- es gyülöletkeltö, szelsösegesen naciolaista, diktatorikus fidesz-kormany ellen!
Nessy
Akkor most elmesélem a mai esetemet.
Nappali kórház,gyógyfürdő, termál medence. Két idős férfi üdvözli egymást nagy boldogan és mesélnek egymásnak. Röviden a történetük.
Egyikük Kolozsvárról, másikuk Marosvásárhelyről "jött át" 5 éve, és jelentkeztek be rokonokhoz. Ennek köszönhetik ezt a kedvezményes orvosi ellátást is. van gyógyszer, amit itt iratnak fel, és váltanak ki, van amit otthon. Természetesen nem költöznének ide végleg, csak amikor gyógykezelésre járnak az asszonnyal. A gyerekek, unokák nagyon jól megvannak otthon. A gyerekek is kapnak a magyaroktól iskolakezdéskor támogatást, meg egyébként is szép lett az iskola, a Viktor kifizette a felújítást. Természetesen átjöttek szavazni, mert a Viktor nagyon rendes velük, harcol értük. És így tovább. Szépen beszéltek magyarul, érezhetően anyanyelvük.
A medence lassan kiürült körülöttük.
Ennyi volt. Ők még biztos beszélgettek tovább, én is inkább feladtam, nehogy megszólaljak!
Alapjában igazuk van. Ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el.
karma1
@Nessy: Ez egy rendkivul szomoru tortenet a magyarokra nezve...:o(((
Nessy
@karma1: Tudod mi bosszantott, hogy én éreztem magam kényelmetlenül.
Hiszen ott sok sztorit hallgat meg akarva, akaratlanul az ember , különösen, ha egyedül van, de ilyen megalázóan hülyének még nem éreztem magam!
karma1
@Nessy: Nem a Te szegyened,... Ilyen helyekre sohasem fog elkerulni a puhos, ha meg elkerulne, pont akkor nagyivben szarna le a szitut...

Mindenesetre egy cseppet sem sajnalom a nagyvaradi magyarokat:maguknak engedtek be az uszito puhost, egy kis Judas-penz elleneben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.