A legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2012 óta 15-ről 9 százalék alá csökkent azon magyar háztartások aránya, ahol a lakhatás költségei a teljes bevétel több mint 40 százalékát teszik ki – nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.

Ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé megterhelő a háztartások alapvető kiadásainak előteremtése, és egyre nagyobb arányban jut a családokban pénz fogyasztásra, kényelmi kiadásokra. E tekintetben Magyarország hatalmas lemaradást ledolgozva jelenleg jobban áll az unió 11,1 százalékos átlagánál. A pozitív változás elsősorban a rezsicsökkentésnek, az adócsökkentéseknek és a béremeléseknek köszönhető – közölte az Emmi államtitkára.

Rétvári szerint egyre kevésbé megterhelőek a lakhatás költségei

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Derzsi Elekes Andor

Ismertette, a létfenntartáshoz szükséges kiadások egyre kisebb részét viszik el a családok jövedelmének, így több jut a nem alapvető cikkekre. 2012 óta radikálisan, kevesebb mint a felére csökkent azoknak az aránya, akiknek gondot okoz otthonaik megfelelő fűtése. Míg 2012-ben az emberek több mint 14 százaléka küzdött ezzel a problémával, 2016-ban ez az arány 7 százalék alá csökkent. A rezsicsökkentésnek köszönhetően több mint 1100 milliárd forint maradt a családoknál. Szintén családok mindennapjait segítette a több mint 27 milliárd forintból megvalósuló, mintegy 180 ezer háztartásenergetikai korszerűsítését segítő Otthon Melege Program is – közölte.

További javulás várható a hazai lakhatási viszonyokban is a csoknak köszönhetően. Mindezek következtében emelkedett az építési engedélyek száma is. Míg 2012-ben 6099 építési engedélyt adtak ki, addig ez a szám 2017-re 13 ezer fölé emelkedett a KSH adatai szerint. A különböző támogatásoknak köszönhetően az új és korszerű lakások nem csak komfortosabb feltételeket biztosítanak a családoknak, de lehetővé teszik, hogy a családoknak minél alacsonyabbak legyenek a lakhatási költségei – közölte Rétvári Bence.

(MTI)

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Rétvári pajtás ...Azok biztos elhiszik ezt a retek dumát,,akik 4 évente 10 kilo krumpliért szavaznak rátok... esetleg még a Soros-hajót hiányoltam ebből az agyzsibbasztó dumából.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@Hari: Szerinted. Nem gond, nincs belőle harag. Jó is az hogy nem gondolkodunk egyformán, a lényeg hogy a kulturált beszélgetés megmaradjon.
back up
Az ártatlan arcú sátánista fidesznyikes seggnyaló kdnp-és megint beleokádott valamit az éterbe.
Próbálok finoman fogalmazni, kérdésnek álcázni, táncolni páván: "Az anyád egy kurva?"

A velődig romlott álkeresztény büdös GECI, egy jó szavad sincs.
A kereszténység tőled (is) undorító és elfogadhatatlan az egész világ számára.
Gondoltál már erre?
Ha te keresztény vagy, mások nem akarnak keresztények lenni, nem akarnak olyanok lenni, mint te.
Vágod, te szennyedben undorító féreg?
Melyik rühes kurva szart egy ilyen görényt a világra?
Próbáltalak megbántani,
Azért, ha találkozunk, azt nem biztos, hogy túléled.

Ha lesz időm, levágom az egész fejed, de ha nem, akkor csak nyakon szúrlak, sokszor.
/egy keresztény/
back up
Nem ezt akartam végszóként, de ez lett.
Néha nem az lesz a vége, amit eltervezünk.

Ki-bebaszott világ.
Full gyökerek.
Soha többet nem olvasok híreket.
Elegem volt ebből a dzsuvából !!!
A szarházi gecik agymenéséből
Mostantól nem léteztek a számomra.
Itt a vége.
F_Viktor
Nincs időm elolvasni 65 kommentet, de a szám alapján látszik, hogy az álkeresztény bence hülye-gyerek megint egy nagyot hazudott, azaz gyors nyelvcsapásokkal próbált örömet okozni mindenható vezírének!
division
@back up: A végszó nagyon jó lett, ezzel a stílussal jobb is ha nem írsz többet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.