Csütörtökön derült ki, hogy miközben Orbán Viktor rendszeresen a Honvédség Airbus A-319-esével utazik külföldre, magyar katonai kontingens szokásos iraki váltását augusztus végén mégis egy ukrán bérrepülő segítségével kellett megoldani. Pedig a beszerzéskor nem győzték hangsúlyozni, hogy az Airbus A319-esek nem kormánygépek, feladatuk a csapatszállítás, polgári személyek evakuálása és sebesültszállítás. Benkő Tibor most azzal magyarázta a magyar katonák bérreptetését, hogy a gépek a repülőműszaki állomány repülési és üzemeltetési tapasztalatainak megszerzéséig korlátozott számú személyt szállíthat. Majd a Honvédelmi Minisztérium a Népszava kérdésére még hozzátette a magyarázkodáshoz, hogy a katonai légügyi hatóság korlátozásokat vezetett be, ennek értelmében egyelőre 40 főnél többet nem szállíthatnak az Airbusok.

(Forrás: 444.hu, human által)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Még mindig aktuális (A tanú című filmből):
"- Minek ilyen nagy felhajtást csinálni. Mégiscsak becsaptuk az embereket.
- Ugyan kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk miről van szó.
Kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön.
Széles tömeget? Azok úgysem esznek se citromot se narancsot, de boldogok, hogy velünk együtt ünnepelhetnek.
Az imperialistákat, Hmmm. Azoknak alaposan túljártunk az eszén."
https://www.youtube.com/watch?v=-5Sh5omf7CU...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@Dr plágium: Pontosan ezért. Előre megtervezve és gondosan felépítve.
Csak az indoklás sikerült (szokás szerint vagy megint) olyan fideszesre.
human
@papa.49: Szerintem az a taktikájuk, hogy mindent először lehazudnak (helikopter, jacht, repcsi). Utána az újságírók kiszivárogtatnak. A választók meg szép lassan hozzászoknak, hogy a gondolathoz, hogy nő a luxus a kormányzatban. És végül elfogadottá válik.
Szép lassan főzik meg a jónépet.
Lepényleső
A gyártó szerint legfeljebb 160 fő szállítására alkalmas az Airbus A 319-es. Na ugye,mennyivel
nagyobb kaliberű vezetőink,katonáink vannak ha közülük csak 40 db fér el. Egészen pontosan
(ortodox matek alapján) négyszeresen nagyobbak. Kisebb méretű mellényben kellene repülni?
Aminek a golyóállósághoz köze sincs?
lusta
Szépen gondoljuk végig, mit is mondott ez a négybetűs fej.
˝a gépek a repülőműszaki állomány repülési és üzemeltetési tapasztalatainak megszerzéséig korlátozott számú személyt szállíthat˝
Tehát a repülőműszaki állomány tapasztalatlan. Lefordítom egy triviális példával. Magyarország közjogi méltóságait, függetlenül a pártállástól, az közúton tanulóvezetők szállítják. Még jó hogy nincs kirakva a ˝T˝ betű.
mackoka46
Csak hazug csüngő hasú disznók utazhatnak rajta.
papa.49
Neki lett véve ,,saját kizárólagos használatra,, a csutiKRETÉNNEK !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél