Az LMP szerint komplex törvénycsomagra van szükség a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes.

LMP: átfogóan kell javítani a nyugdíjasok helyzetét

Schmuck Erzsébet, az LMP egyik frakcióvezető-helyettese Keresztes László Lóránt, az LMP új frakcióvezetőjének sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Irodaházában 2018. szeptember 4-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ellenzéki párt három intézkedést különösen sürget: a nyugdíjminimum megemelését a jelenlegi 28 500 forintról minimum 50 ezerre, a kényszernyugdíjazás eltörlését a közszférában, valamint az ápolási díj felemelését és az otthoni ápolás elismerését munkaviszonyként – mondta a képviselő.

Szlovákiában a magyar háromszorosa a nyugdíjminimum – mutatott rá –, és elfogadhatatlan, hogy a kormány elküldte a 65 évesnél idősebb tanárokat, közszolgálati dolgozókat.

A politikus felhívta a figyelmet arra a tizennyolc OECD-ország vizsgálatával készült tanulmányra, amely a magyar nyugdíjasok helyzetét ítélte a legrosszabbnak a többi között az egészségi állapotuk és az anyagi biztonságuk alapján.

Schmuck Erzsébet kérdésre ismertette pártja határvédelemről vallott álláspontját. Kijelentette: közös európai védelemre és erőfeszítésekre van szükség, az ország ugyanis sok esetben nem tudja megtenni a szükséges lépéseket. Azt mondta: korábban Orbán Viktor miniszterelnök is a közös védelem erősítése mellett foglalt állást, nem érthető, miért változtatott álláspontján.

Abban egyetértett a kormányfővel, hogy Magyarország jelenleg megvédi a határokat, segíteni szerinte ezért ott kell, ahol szükség van arra.

Elmondta azt is: bár a Sargentini-jelentés tartalmát döntő hányadban jogosnak tartja, nem az fogja megoldani az ország problémáját, azt "belülről" kell elvégezni.

Nem kommentálta a DK döntését arról, hogy tüntetés-sorozatot hirdettek, majd leállították azt, és visszautasította Gyurcsány Ferenc kijelentését, miszerint az LMP ne lenne ellenzéki párt.

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@csipetke: Ezt a lmp. től várni igazán DŐRESÉG !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Clavigo: Ő az ügyvéd nem úr jobb keze, ő szolgáltatta a semmire se jó ,,bizonyítékot, amiért elbasztak 2 milliárd forintot a perekre, meg a ,,szagértőkre,, a híres Sukoró perben, és végül miatta ült, ül a Császy, meg a Tátrai !!!
papa.49
@Clavigo: Ez a böske inkább NE IS SZÓLALJON MEG !!!
csipetke
@papa.49: 12:17 Nem az lmp-től várná az ember,hanem a kormánytól,dehát,mint tudjuk,orbánt nemigen érdekli a saját pénzén és hatalmán kívül semmi.
Mirabilis
lmp,Schmuck Erzsébet : KUSS! Senkik és semmik vagytok.
"Interjúnk alanyát, az LMP kampányfőnökét a választás előtt felhívta Orbán Viktor bizalmi embere, Schmidt Mária, s arról beszélt neki: ha Hadházy Ákos társelnök javaslatának megfelelően a billegő körzetekben a Lehet Más visszalépteti jelöltjeit a balos induló javára, az ahhoz vezethet, hogy az LMP nem jut az Országgyűlésbe. A párt végül versenyben tartotta jelöltjei többségét, a Fidesz meg kétharmadot szerzett. Schmuck Erzsébet és Schmidt Mária telefonbeszélgetésének ténye és tartalma a minap kikerült egy LMP-s belső levelezési fórumra, onnan pedig a sajtóba, azóta áll a bál. Az ügy azért is kínos, mert Schmidt Mária fia, Ungár Péter LMP-listáról a parlament tagja lett. Fideszes nyomásgyakorlás vagy egy édesanya baráti tanácsa? Villáminterjú."https://24.hu/kozelet/2018/07/27/schmuck-erzs...
Csodálkozom, hogy még mer szólalni ez az lmp színeibe burkolódzott fideszes picsa
Zeta
Erre mind szükséglenne, de egy erre hiteles párttól, nem olyantól, mely fennállása óta a kétszínüség példája!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél