Az MSZP-Párbeszéd az egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés népjóléti bizottságában – közölték a két párt képviselői hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Elbeszélgetne Kásler Miklóssal az MSZP-Párbeszéd a magyar egészségügy helyzetérőlŰ
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, a párt társelnöke elmondta, a bizottságban az emberi erőforrások miniszterének választ kell adnia arra,

miért késik a népegészségügyi program, amelynek legkésőbb 2016-ra kellett volna elkészülnie.

Hozzátette: Kásler Miklós "olyan elvetemült kijelentéseket tesz", hogy ideje, hogy újra beszámoljon a bizottság előtt a magyar egészségügy helyzetéről.

Miért késik a vastagbélrákszűrő program? Miért mondanak fel a béremelések ellenére továbbra is tömegével az orvosok?

- sorolta kérdéseit.

Az MSZP-Párbeszéd követeli a kormánytól, hogy végre vegye komolyan az egészségügy helyzetét és "a lopás, a semmittevés helyett" a magyar emberek problémáival foglalkozzon – szólított fel.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke elmondta, a bizottság soron következő, két hét múlva esedékes ülésére hívják meg a minisztert és az egészségügyért felelős államtitkárt.

Az egészségügyet érintő problémák közül

kiemelte a sürgősségi ellátás helyzetét. Szerinte senki nem csodálkozna, ha napokon belül összeomlana ez az ellátás.

A szocialista politikus hivatkozott arra a közelmúltban nyilvánosságot látott statisztikára, miszerint tíz legrosszabb egészségügyi állapotú európai régió közül hét magyar.

Erre nem lehet azt a magyarázatot adni, hogy "de építünk elég stadiont"

- közölte.

Korózs Lajos ismertetése szerint az országban hatszázezer embernek nincs alapellátása, mert évek óta képtelenek betölteni a praxisokat.

Szabó Tímea és Korózs Lajos is szóvá tette, hogy Kásler Miklós a tízparancsolatról "közel tökéletes" népegészségügyi programként beszélt egy televíziós interjúban.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Én csak egy lenyugdíjazott ápolónő vagyok,de biz Istók én is elbeszélgetnék ezzel a félresikerült Onkológussal,hogy mi köze is a 10 parancsolatnak az egészséghez? Elbeszélgetnék vele,hogy én 2005-ig voltam aktív dolgozó,de akkor még volt elég ágynemű,hálóing,nem volt várólista( igaz nem is volt annyi nélkülöző és elhanyagolt beteg,mert időben orvossághoz jutottak és ki is tudták azokat váltani) Megkérdezném tőle,hogy miként sikerült ennyire lenullázni az egészségügyet a párttársainak. Orvos létére miért nem látja mekkora kakiban van az egészségügy. Megkérdezném,hogy 22 éves koráig tanult a fiam,ahhoz,hogy szakápolói diplomája legyen,miért keres kevesebbet mint egy árú feltöltő az Aldiban? Miért csak 140.000 ft fizetést utaltak át a számlájára,mikor nincs is tartozása semerre? Orvosként hogy érinti,főleg Onkológusként,hogy egyre több a kezeletlen,elhanyagolt rákos? Ne jöjjön a cigivel és az alkohollal,mert régen sokkal több volt a bagós és az alkoholista,még sem haltak halomra már 60 éves korukra. A kórházi fertőzések is ritkák voltak mint a fehér holló,pedig akkor csak hipóval takarítottak és egyszerű fertőtlenítőt használtunk. Sokáig eldobható injekciós tű sem volt,csak sterilizálni tudtuk.A gumikesztyűket is,még is maradt idő a betegekre,mert elegen voltunk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Az idő a kormánynak dolgozik,mindennap egy kis falu elhalálozik,tehát az egészségesek aránya
virágzik?
Clavigo
Elbeszélgetni ?? Ezzel a gyagyással ?? Kb. olyan lehet,,mint egy sajtreszelővel reiszolni .. Szükség van még a " 10 parancsolat eü-progin " kívűl még nagyobb állatságokra ?
szép új világ
Na most őszintén, a csuti genyó többi minisztere jobban ért a szakmájához?
Rockxy
Már ordítoztam korábban is, de könnyebb másokat hibáztatni:
Az egészségügy otthon kezdődik a családban és ott is folytatódik.
A közegészségügy az a huszadik helyen kéne hogy legyen, de könnyebb nagy pofát nyitni, mint magunkkal törődni.
m73
Aztán mi a francnak?Rá nézésre is egy idióta,azzal meg minek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél