Megszünteti a kormány a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását – derül ki abból a módosító javaslatból, amit a fideszes Bánki Erik egyéni indítványként nyújtott be a parlamentnek. A módosítót már kedden elfogadhatják.

Vége! Megszünteti a kormány a lakástakarékokat

Fotó: Mohai Balázs/MTI

A törvényjavaslat indoklása szerint a 20 éve működő lakástakarék-konstrukció állami támogatása nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is extraprofitot realizálnak.

A szöveg szerint idén több mint 70 milliárd forintra rúghat már összesen a lakástakarékokra adott állami támogatás mértéke, miközben 2010 óta a négy lakástakarékpénztári szolgáltató közel "60 milliárd forint extraprofitot realizált".

A törvény visszamenőlegesen természetesen nem lesz érvényes, tehát a már megkötött szerződésekre kifizetik az állami támogatást, de a hatályba lépéstől számítva viszont nem igazán lesz értelme lakástakarékot kötni, hiszen ebben a konstrukcióban éppen az volt a jó biznisz, hogy az állam hozzátett 30 százalékot a lakáscélú megtakarításhoz. Akinek már meglévő szerződése van, az a módosító értelmében csak úgy hosszabbíthatja meg a megtakarítási periódusát (4 évesről 10 évesre), hogy a meghosszabbított időre már nem jár az állami támogatás.

A módosító várhatóan gyorsan át fog menni, mert már tárgysorozatba vette az Országgyűlés gazdasági bizottsága, és kivételes eljárásban kíván foglalkozni vele a parlament. Ez azt jelenti, hogy kedden már szavazhatnak is a módosításról. 

Ez egyben arra a kérdésre is válasz, hogy lesz-e még idő a törvény elfogadása előtt lakástakarékot kötni azoknak, akik mostanában szerettek volna: nem lesz.

(Index)

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
"a 20 éve működő lakástakarék-konstrukció állami támogatása nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat" Talán emelni kellett volna az állami támogatást meg nem bedönteni az ingatlanpiacot a CSOK-al a jó kurva fideszes anyátokat...Gyakorlatilag ha az embernek van 20e forintja amit félre tud tenni akkor CSAK ebbe volt érdemes belerakni...semmi másba nem...erre megszüntetik bazdmeg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Ez volt a foproba. A kovetkezo a lakossagi megtakaritasok bevedese lesz.
Eladott Ország
@anima: Közepesen demokratikus banánköztársaságban az ilyen piramisjáték szervezőknek levágják a fél kezét...itt meg a rogánmosléktoncsi ebből is meggazdagszik...várom a fityeszhülyék válaszát...
tulipan
@Yoda69: Nem! A következő megint a magán nyudgijpénztár!! Még előbb ki kell csalogatnia a nagy pénzeket a párnaícihából! Bosszantja őkelméket. hogy, míg 2012-ig hozzávetőleg 2000-2200 milliárd forint volt párnacihában vagy befőttesüvegben, addig idén a második negyedév végén már meghaladta a 3800 milliárd forintot a készpénzállomány, amihez nem bírnak hozzáférni!!!
human
@levarosbukta: Abban van igazság, hogy a magyar lakosság pénzügyi analfabéta. Csak erre nem az a válasz, hogy akkor valaki ezt elveszi és helyettük gazdagszik, hanem már általános iskolában és közép iskolában magasabb fokon oktatni kell a gazdálkodást, a házi kassza kezelését, a pénzügyi tervezést lakossági szinten. Persze ezt Orbánék nem lépik meg, mert ha valamit nem akarnak az egy politikailag és gazdaságilag is tudatos társadalom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél