Saját megszűnéséről tárgyal a Jobbik, a párt elnöke rendkívüli kongresszust hívott össze.

Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke, miután az Állami Számvevőszék újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra

– írja a Magyar Hang.

Sneider Tamás pártelnök azt mondta a lapnak, hogy két napirendet fognak tárgyalni:

az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége, a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása.

Az újabb ÁSZ büntetéssel együtt összesen már nagyjából egymilliárd forintot kellene kifizetnie a Jobbiknak. A bírságot törvénytelennek tartják.

Jelen pillanatban ott tartunk, hogy a legnagyobb ellenzéki párt részéről felvetődik a kérdés, tudjuk-e tovább folytatni a politikai tevékenységünket, mint Jobbik

– mondta a pártelnök a Magyar Hangnak.

A Jobbik rendkívüli kongresszusának összehívásáról ma az Állami Számvevőszék épületénél beszélt a Jobbik, ahol elhangzott az is:

amennyiben be kell fizetniük a bírságot, az európai parlamenti választási kampányban sem fognak tudni részt venni.

Forrás: Magyar Hang, 24.hu, Blikk, Index

Címlapi kép: Facebook

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Márpedig ha bukik a rezsim, nem maradhat el az elszámoltatás sem. Már régen nincsen mód a nagyvonalúságra. Nem lehet legyinteni, hogy ami volt, elmúlt, foglalkozzunk a jelennel. Nem lehet, mert ahhoz túlságosan messzire ment már mindenki. Ezt érzik az elvtársak és nem nagyon maradt más eszközük (az erőszakon kívül, de az a legélesebb kétélű kés a fiókban), mint tovább hazudozni. Ott tartunk, hogy mindenki Soros bérence, aki szót mer emelni a nagyüzemi lopások és a demokratikus berendezkedés szétverése ellen. Ott tartunk, hogy a Fidesz a lakájmédiával vállvetve nyivákol azért, hogy a Jobbik Gyurcsány Ferenccel egy lépcsőre állt. Pedig nem Gyurcsány, nem a Jobbik, nem az LMP vagy a Momentum vagy az MSZP jelenti a veszélyt az élősködőkre. Hanem az az elégedetlen tömeg, aki ezeket az ellenzéki pártokat és pártocskákat belekényszerítette az összefogásba. Ezeknek a pártoknak nincs választásuk. Vagy együttműködnek, vagy őket is elsöpri a készülődő vihar. A kormánypárt és csicskásai mégis igyekeznek meggyőzni a saját híveiket arról, hogy nem a magyar emberek, a tulajdon honfitársaik, gyerekeik, unokáik, testvéreik, szomszédaik, munkatársaik nyilvánítanak véleményt – más lehetőség híján – az utcán, hanem valami külföldről fizetett idegen ellenség. Mindez egyetlen dolgot jelent számomra. Fosnak az elvtársak. Helyes. Megvan rá minden okuk és ezt már nem csak mi tudjuk, hanem ők is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.