Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a jogállam elleni támadásként értékelte és határozottan visszautasította vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében Arató Gergely DK frakcióvezető-helyettes "alaptalan vádaskodásait".

Előzőleg Arató Gergely sajtótájékoztatóján azt mondta, pártjuk Domokos László ÁSZ-elnök leváltását kezdeményezi. A DK szerint a számvevőszék "politikai megrendelésre" bírságokkal lehetetleníti el az ellenzéki pártokat.

Az ÁSZ erre reagálva azt írta:

nem vesznek részt a DK európai parlamenti választási kampányában.

A DK a jogállami kereteket megsértve saját pártpolitikai céljaira próbálja felhasználni az Országgyűlés független ellenőrző szervét, valamint durván megtámadta az ÁSZ elnökét – tették hozzá.

Leszögezték: számukra nem léteznek ellenzéki vagy kormánypártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak, amelyek gazdálkodását a törvényi előírások szerint ellenőriznie kell.

Külön kiemelték, hogy az ÁSZ nem hatóság, nincs szankcionálási jogköre, ezért nem szab ki semmilyen "büntetést" vagy "bírságot". Jogosítványai arra terjednek ki, hogy a párttörvény előírásai alapján, amennyiben a pártok tiltott támogatást fogadtak el, akkor megállapítsa annak az értékét. A megállapított tiltott támogatás jogkövetkezményeit nem az ÁSZ, hanem a vonatkozó törvényi előírások határozzák meg, annak érvényesítése pedig a törvényben meghatározott hatóság kizárólagos jogköre.

Azt írták: az ÁSZ ellenőrzéseit szigorú nemzetközi szakmai standardok alapján, transzparens módon, minden egyéb szervezettől – így a kormányzattól és a pártoktól – függetlenül, a jogállam keretei között végzi.

Az ÁSZ független a pártpolitikától, nem vesz részt a pártpolitikai küzdelmekben, ellenőrzési tevékenysége során nem mérlegel pártpolitikai szempontokat

- tették hozzá.

Az Állami számvevőszék a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során a Demokratikus Koalíciónál, a Jobbiknál, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP) és az MSZP-Párbeszédnél tárt fel szabálytalanságokat, míg a Fidesz-KDNP, az LMP és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata esetében szabályosnak találta a választási kampányra fordított pénzek felhasználását.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Sehol egy "" soros""?
Óh irgalom atyja, ne hagyj el!
De ez így bizony már sz@rt se ér. Ez nem is az igazi tiltakozás. Pilledünk, Fidesz, pilledünk?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Domokos ne beszéljen az aki tagja a fidesznek az soha nem fog tisztességesen vizsgálódni. Az ÁSZ élére pártoktól független kellene kinevezni.
namihami
Sehol egy "" soros""?
Óh irgalom atyja, ne hagyj el!
De ez így bizony már sz@rt se ér. Ez nem is az igazi tiltakozás. Pilledünk, Fidesz, pilledünk?
solidedge
Magyarországon jogtipró állam van amiből a Számvevőszék nem lóghat ki.
Nessy
Ha jogállam lenne, Domokos nem lehetne az ÁSZ vezetője!
Ha jogállam lenne, a fidesz nem kampányolhatna a kormány info égisze alatt. ami bizony tiltott pártfinanszírozás!
Ha jogállam lenne, akkor elsőbb a kamupártokkal foglalkozna Domokos elvtárs! Ja, az a pénz kellett a fidesz győzelméhez, ergo jogos kifizetés volt!
polar450
Miköze egy ÁSZ nevű pártvégrehajtó bunkósbotnak a jogállamisághoz?
tudode
Ez a virtuális "támadás"-t ŐFÉLESÉGE már 1989-ben is azzal KIKÉRI KI, hogy
.
-- aki Orbán Viktort, és a Fideszt íZÉLGETI annak a nyugati demokráciáról van/VOLT meg a véleménye
.
--- Kinn, padon-Orbán Viktor (1989.09.23.)
www.youtube.com/watch?v=a2cdczFqJ_8
.
Mintha már NEM HASONLÍTANÁNAK azokra akik répás vásárolnak a zöldségesnél!
.
Sőt úgy túl tolta a tamvayt, hogy "csak" úgy van, mint a BEFŐTT, mert
.
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk
.
Optikai csalódás, de megy a ki tudja HOVA, meddig!
kissé felnőttem
hol található meg a jogállam? Itt hiszen 7 szer átírtátok az alkotmányt is Az is sántít ám
nem még a többi fű alatt fa alatt 2/3-al ? Aztán rajtunk csattan ha van sapka azért ha nincs akkor azért..Heccelődj aztán ha .Bpest. megunja akkor Vereckéig futhattok Ásszat is ász nélkül is.És a részrehajlás mint elkötelezett fogalom a vagy a haverokhoz való vélt-valós kötődés az nincs??? én is erre hivatkoznék ám és van gondolati szabadság is

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.