Trianonról kezdődött kétnapos tudományos konferencia a Magyar Nemzeti Múzeumban hétfőn.

Trianon kapcsán Horthyt dícsérte Schmidt Mária

A 99 évvel ezelőtti békediktátumról szóló tudományos konferenciáról Varga Benedek, a rendezvényt szervező Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta: mindkét napon szakértők vizsgálják Trianon okait, következményeit, nem csupán a politikatörténetre, hanem az élet minden területére kiterjedő figyelemmel.

Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta: az első világháború célja az volt, hogy eldöntsék, ki Európa ura. A nagy háború mindent megváltoztatott, mindent megkérdőjelezett, de semmit sem oldott meg. Magyarország számára azáltal vált tragédiává a háború, hogy az ország nem készült fel a vereségre, nem találta a megfelelő embert, akinek a vezetésével megvédhette volna magát. A régi elit elvesztette a háborút, az új elvesztette a békét.

Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére.

A 20. században a magyarság elvesztett két világháborút és a hidegháborút, mégis győztesként léphetett a következő századba, mert szabad és független – zárta előadását Schmidt Mária.

Romsics Ignác történész, akadémikus az elmúlt száz év Trianon okaival foglalkozó értelmezéseit felvázolva azt emelte ki: közvetlenül a békediktátum után a felelősséget kutató jobb- és a baloldali szerzők még egyaránt a belső okokra helyezték a hangsúlyt. Csak míg a jobboldali konzervatív szerzők Károlyi Mihály és a népköztársaság, valamint a Kun Béla vezette Tanácsköztársaság felelősségét hangoztatták, addig a korabeli baloldali értelmezők inkább a dualista rendszer hibáit emelték ki. Később erősödött fel az a gondolat, mely szerint elsősorban külső tényezők: a nemzetiségek elszakadási törekvései, a környező nemzetállamok és a győztes antanthatalmak tevékenysége, és végül a világháborús vereség, összeomlás vezetett Trianonhoz.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ez a ribanc méltó párja Őfeneségének, lételeme a hazudozás! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
@vacsi: Vágod a kommunista hazugságokat!
A tények azt mutatják, hogy a többnyire zsidókból álló direktórium féktelenül gyilkolt, amit a különítmények megtoroltak.
Shikari
@desiro: A történészek így látják!
Shikari
@desiro: Anyádnak mesélgess liberálfasiszta takony! Hazudozz neki!
kereső
Ha abban a korban él, akkor rá is vonatkozott volna a "numerus clausus"-európa első zsidó törvénye, és az összes többi is. Akkor Péter nevű fiacskáját egyszál semmiben vitték volna munkaszolgálatra a frontra -"harcolni" a hazáért. Ő meg lehetséges, hogy Bergen-Belsenben dolgozott volna a náciknak, ahogy rengeteg magyar zsidóvallású nő.
Nem tudom, hogyan értékelné azok után horhthyt és bandáját.
kereső
Az is bizonyára "kommunista" kitaláció, hogy amig Stromfeldék harcoltak a "kis-antattal"addig horthy őfőméltósága Szegeden múlatta az időt az antant tisztjeivel.
kereső
A történelem tudomány szégyene ez a nő. Ez kutatott erurópában, az usában Soros ösztöndijjal?Ennyit sikerült elsajátitania? Azért kiváncsi lennék rá, ha nem lenne dúsgazdag-a halott férje jóvoltából- mert nem saját tudásával, munkájával szerezte amilye van akkor is bele lenne bújva orbán seggébe?-csakhogy még többje legyen?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. November 19., 09:48
Halálos baleset történt az M7-es autópályán
Itthon - 2019. November 19., 08:09
Higany és arzén került az egyik bébiételbe