Közzétették a kormány honlapján azoknak a magyarországi településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok). A falusi csok keretében használt lakás vásárlására és annak korszerűsítésére, felújítására vagy bővítésére is lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni, tanyák esetében is. A vissza nem térítendő támogatás mértéke gyermekvállalás függvényében elérheti akár a 10 millió forintot is. Az érintett települések listája, amelyből 2486 van Magyarországon, elérhető a mai naptól a kormany.hu internetes oldalon.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta:

2486 hátrányosabb helyzetű település került rá a listára, amely a kormany.hu oldalon érhető el.

Közölte:

a program 2019. július 1-jével indul, és egyelőre három évig, 2022. június 31-ig lesz elérhető.

Ugyanakkor a kormány monitorozni fogja, milyen hatása van a falusi csok támogatási rendszerének a kistelepüléseken. Ha azt látja 2022-ben, hogy továbbra is van igény a programra, dönthet úgy, hogy folytatja, illetve az érintett települések listáját is felülvizsgálhatja, akár bővítheti is – fejtette ki a kormánybiztos.

A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.

A teljes listát ITT nézheti meg.

Forrás: MTI, kormany.hu

Címlapi kép: YouTube/Magyarország Kormánya

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Gyopáros Albi,,, ," minden nagyon szép,,mindennel meg vagyok elégedve ".. Esetleg ,az ezeken a településeken létrehozott munkahelyekről,,ha lehetne hallani valamit... Ha már nem születik valahol gyerek,,valamiből lehessen törleszteni a majdani "kölcsön-felvétel " piaci kamatát,,részleteket..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
A felsorolt falvak 90% a kihalás szélén van.
Clavigo
Gyopáros Albi,,, ," minden nagyon szép,,mindennel meg vagyok elégedve ".. Esetleg ,az ezeken a településeken létrehozott munkahelyekről,,ha lehetne hallani valamit... Ha már nem születik valahol gyerek,,valamiből lehessen törleszteni a majdani "kölcsön-felvétel " piaci kamatát,,részleteket..
Eladott Ország
A Magyar Falu Program keretében az idén 150 milliárd forint költségvetési forrást szán a magyar kormány az 5 ezer fősnél kisebb települések fejlesztésére. Első körben kapásból az egyházak pályázhatnak. Nem templom építésre, azt már sok helyen megoldották állami közpénzből. Most 7 milliárdot szán a kormány megürült paró­kiák, plébániák, volt egyházi iskolaépületek élettel való megtöltése. És minden más csak majd az egyház kiszolgálása után következik. Na most akkor meghívnám egy faluba a Gyopárost. Van ilyenből több ezer. Kijövünk a szépen felújított parókiáról, megmutatom neki az üresen álló iskolát. Naponta utaznak kicsi és nagy gyerekek, hogy valahol tanulhassanak. Kiszökött az élet a faluból, fiatalt legfeljebb a buszmegállóban látni. A templom szép, nemrégen újították fel. Állami támogatással. Kocsma is van. Kocsma kell. Iskola nem kell. Jön busz is: három óránként, aztán este még annyit se. Ha nincs autód bezárod magad. Nincs posta, nincs gyógyszertár. Vegyes bolt meg trafik az van. Órákra bezár, délután nyit ki. Amiért mész, az majd holnap lesz. Aztán megint holnap lesz. Háromszoros áron, mint a nagy üzletekben. Bölcsődének nyoma sincs. Óvoda vagy van, vagy nincs. Kultúrházban szórakozik a falusi, jobbára idősebb ember. Az orvosi rendelőbe száz kilométerről utazik a doki. Hála neki.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/03/falu2.jpg
Gyopáros nyugodtan kapkodhatja a lábát, ide gumicsizma való, olyan ósdiak az utak, mint a középkorban. Elhanyagoltak a járdák, a sárturizmus működik. Ha nincs szerencséje, éppen pofán fröcsköli egy autó, mert már nincs hely kikerülni a kátyúkat. Munka? Az nincs. Ami van, rögtön lecsapnak rá, de a szar melót nemigen vállalja senki. Falun sem cselédként akarnak élni és dolgozni az emberek. Vajon élne itt a Gyopáros meg a többi úri ficsúr? Dehogy, nem bírná az Audi sokáig.
Dicsekednek a falusi CSOK-kal, csakhogy munka nélkül kevesen építenek házat. Rengeteg áll üresen, még újabbak is.
namihami
De hol olvasható azon települések listája, ahol még munkalehetőség van?
Mert ezeket a hiteleket is és a gyerekek eltartását is jó lenne segély helyett FIZETÉSből rendezni. Nem ingyenétel, ingyen tankönyv, ingyenakármi kellene, hanem munkaHELY, JÖVEDELEM.
És rögvest nem szorulna könyöradományokra.
Eladott Ország
A min. 20 %-os önerőt vajon "mibű" teremtetik elő a lakásépítéshez, mivel közismert hogy Európában a vásárlóerőt tekintve dobogós helyünk van hátulról, csak Bulgáriát van mögöttünk. Arról nem is beszélve, hogy munkahely 30-50 km-es távolságon belül nemigen van, ott is szarér-hugyér kell dolgozni.
scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/56669549_10211767156573980_3763629680561750016_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_ht=scontent-frx5-1.xx&oh=e7439dbeb436d1419c8aabbb8f28f72a&oe=5D3E6D20
menekült
Remélem, mind a 2486 településről tömegesen fognak jelentkezni falusi CSOK-ért. Kíváncsi lennék, hogy a 15 fő lakosú Tornakápolnából, ahol nyilván van munkalehetőség, bölcsőde, óvoda, iskola, gyerek és felnőtt orvosi rendelő, jó közlekedés, szolgáltatások, innen hányan fognak tolongani a CSOK-ért. Mert gondolom azért kerültek fel a listára, mert van esélyük.
Jozefina
Hát ez valóban csókot érdemel: annyi, mint halottnak egy csók!!! Szégyen, hogy ezzel hülyítik a népet!!! És gyopáros, de nagyon gyopáros az egész vidék!!!
Eladott Ország
@papa.49: Azért nem lesz ebből se semmi, mert nincs belőle mit lenyúlni, ugyanúgy mit a családi lakóházak utólagos energetikai korszerűsítésre szánt EU-s milliárdokból sem, mert ellopták, illetve könnyebb volt állami közintézményekből lopni.
lampa laz
Mészáros balatonpart tulajdonos már jól is járt ezzel, mert az összes balatoni település a listán van. Így helyben megoldódik számára a munkaerő probléma, mert viktoristen homlokon csok-kolja az ott lakókat, oda települőket. Ezzel is inkább az oligarcháit hozza majd jó helyzetbe nem a csok igénylőket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.