Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 7,78 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Sorra dőlnek a rekordok az EP-választáson

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.

A fővárosban a szavazók 7,24 százaléka, 95 095 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 9 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 8,83 százalék, ami 25 084 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 6,27 százalék, ebben a megyében 28 141-en voksoltak.

A 2004-es EP-választáson reggel 9 óráig a választásra jogosultak 5,45 százaléka szavazott, 2009-ben 6,03 százaléka, 2014-ben pedig 5,25 százaléka.

Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 11 óra után lesznek elérhetőek az NVI honlapján.

Forrás: MTI

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Kivancsi vagyok mikorra idozitik a szamitogepes rendszer veletlenszeru osszeomlasat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@division: Elnézést,hogy belepofázok de szerintem a fidesz milliárdokat költött arra,hogy lejárassa az ellenzéket és akkor van min csodálkozni! ? A tehetséges,fiatal ellenzéki politikusokat lejáratása egy külön sportág lett magyarországon,hogy a fidesz hatalmon maradhasson! orbán nem türi a konkurenciát és csak neki lehet igaza,két kivétel van putyi és tramp...
division
@csak úgy...: Lejáratták azok magukat milliárdok nélkül is:-)
Nem kell mindig másokra fogni ha tehetetlenek vagyunk.
division
@Aki Én: Világos, na de az egyszerű emberek miért pont a Fidesznek hisznek? Hiszen érvel az ellenzék is folyamatosan, hogy amit a Fidesz mond az hazugság. Az a nagy helyzet hogy aki sötét az sötét is marad, mindegy melyik párt híve.
csak úgy....
@division: Ha szabad , akkor a második kérdésedre válaszolok,arra amit nem is hozzám címeztél ! Az "egyszerü emberek" a médián keresztül a migráncs,soros,brüsszel dolgokkal hihetetlenül befolyásolhatók és az ellenzékböl mi jutott le vidékre ?

Hadházy és bandája el akarták foglalni a soros nevében a magyar televíziót ! A napi migráncsok a félelem keltés ,mikor a cigányok jobban tartanak a migráncsoktól,mint a torockai féle verekedös bandától,mert rájuk a viktornak szüksége van...
division
@csak úgy...: Aláírom, a migráns dolog nagyot dob a Fidesz népszerűségén bizonyos embereknél, de azt sem szabad elfelejteni hogy maga a migráns probléma nagyon is valós, megoldást kíván. Orbán okos, mert fel tudja ezt használni a saját népszerűségére, egy kis falusi ember azt látja hogy őt ettől megvédik, nem lesznek terroristák:-)
Aki Én
@division: ...már mondtam. Nem jutnak el a hírek az emberekhez. Meg azért nézd már meg azokat az arcokat. Azt sem tudják ki az az orbán, csak azt hallja, hogy ő a messiás.
És CSALNAK!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. December 12., 14:36
Itt az első fotó Tóth Gabiék kislányáról
Itthon - 2019. December 12., 15:10
A következő napokban sem lesz nagy hideg