Dobrev Klára kampánya, az EP-választás eredménye, valamint a Momentum döntése győzte meg az indulásról – mondta az ATV-ben a DK főpolgármester-jelöltje.

Kálmán Olga visszatért az ATV képernyőjére

Nem munkát kerestem, a feladat talált meg engem – jelentette ki az ATV Egyenes beszédben Kálmán Olga. A Demokratikus koalíció szerint jelölésében nagy szerepe volt a pártnak és főleg Dobrev Klárának. Azt viszont kijelentette, hogy nem baráti a kapcsolatuk.

„Leginkább politikusként volt óriási meggyőző ereje az én döntésemben”- tette hozzá az újságíró, aki szerint végül Dobrev Klára kampánya győzte meg.

Ő is, én is úgy gondoljuk, nagyon jó lenne, ha több nő vállalna közéleti szerepet- magyarázta Kálmán Olga, aki végül családjával leülve döntött úgy, hogy vállalja a megmérettetést. Egy hete azonban még fel sem merült benne hasonló gondolat.

Kálmán Olga szerint kulcsszerepe volt a változásban a Momentumnak, annak, hogy bejelentették, saját főpolgármester-jelötlet indítanak ősszel. A végső lökést azonban az EP-választás eredménye adta, szerinte az bizonyítja, hogy a budapestiek új szereplőket szeretnének látni a politikában. Úgy véli, ahhoz, hogy valaki jó városvezető legyen, nincs szükség rá, hogy előtte tíz évig polgármester, majd húsz évig kerületi polgármester legyen.

Hozzátette: neki van vezetői tapasztalata, és azt is tudja, milyen, amikor a munkája felelősséggel jár.

A programjával kapcsolatos kérdésre válaszolva Kálmán Olga azt mondta: több alapvetése is van, az első, hogy „Budapestet vissza kell adni a budapestieknek”.

Szerinte a fővárosban élő kétmillió ember iszonyatos mennyiségű pénzt termel és fizet be a központi költségvetésbe, de csak nagyon keveset kap vissza. Úgy gondolja, nem lenne szabad megengedni, hogy semmiféle beleszólása ne legyen az itt élőknek a saját életükbe. Jobb lenne például, ha az egészségügyet, oktatást önkormányzati felügyelet alatt tartanák.

Ezt pedig még a kormánytöbbség ellenére is el lehetne érni, hiszen „a budapestieknek van olyan erejük, hogy bizonyos kérdésekben ki tudják kényszeríteni, amit akarnak, erre volt példa az internetadó”.

„Fogok én még tárgyalni Orbán Viktorral”- mondta.

Forrás: hvg.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@picike1: Nem, szerintem tisztesség ember, jó politikus - ezt úgy értem, hogy bizonyos határig kompromisszumképes, és mindig a közösség érdekében - hiteles gondolkodó! Erő? nos, ez a valódi erő alapja, mert akkor is hat, ha nem vasból van a marka!
picike1
@JAJMÁR: tudod mit én akarom a várat bevenni igy gondolkozzál előre ne utólag jó akkor már késő lesz . BP: az ahely ami összetartja Mo.-ot
JAJMÁR
@picike1: Igen, én "gondolkodom", szerintem is az a fontos :)
picike1
@JAJMÁR: a budapestiek megoldják
Shikari
Méltó kihívója lenne Olgának Fekete Pákó! Egy súlycsoportban vannak szellemileg! :-)))))))))))))
Borsodi
Azért nem szeretik Kálmán Olgát mert nem tudják megvezetni,értelmesebb mint a legtöbb politikus.
https://www.youtube.com/watch?v=XLsq-ChXwfg...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.