„Az abortuszvitát kormányzati útra terelni meggyőződésünk szerint ugyanolyan hiba lenne, mint az állami iskolákban a hitoktatást kományintézkedéssel bevezetni” – mondta harminc évvel ezelőtt. Kövér László házelnök a III. Budapesti Demográfiai csúcson dörgedelmes beszédet tartott a halál kultúrájáról, amelynek meglátása szerint az egyik legsarkalatosabb kérdése az abortusz. Kövér ennek megfelelően hosszan beszélt az államszocialista időkben végrehajtott abortuszokról, ami szerinte önmagában is indokolta a Fidesz jelen családpolitikáját. Kövér 31 éves parlamenti képviselő volt, amikor a Reform magazinban 1990. július 13-án megjelent vele, valamint Orbán Viktorral és Deutsch Tamással egy interjú. Orbán Viktor például azt mondta, hogy „akik a jelenlegi évi kilencvenezres abortuszszámot ilyen [törvényi] eszközökkel akarják két-háromezerre leszorítani, nem emberek, szörnyetegek”. Kövér pedig arról beszélt, hogy a lányok, asszonyok „nem hobbiból járnak abortuszra”.
A fiatal Kövér Lászlónak még egészen más véleménye volt az abortuszról
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Emlékszel még a Nokia 3210-re? Most feltámadt, és ennyibe kerül
- A Facebook varázstrükkjét imádni fogod, soha többé nem kell visszalépned a hozzászólásoknál
- Esélyteremtő új sorsjegyet vezet be a Szerencsejáték Zrt.
- Címlapon mutatta meg 17 évvel fiatalabb, új párját Joshi Bharat: „Mi tényleg összetartozunk”
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Persze, akkor már könnyű, hiszen nem fenyegeti őket a "test ördögének kísértése"!