Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután szerdán Budapesten tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Putyin Budapesten – Orbán szerint Magyarország is nyer, ha jók a kapcsolatok a NATO és Oroszország között
Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Karmelita kolostorban 2019. október 30-án. Balról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon

- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután szerdán Budapesten tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón azt mondta:

ha Európa nyugati és keleti fele, ha a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok jók, akkor azzal Magyarország nyer.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hosszú évekre visszanyúlik az a gyakorlat, amely szerint minden évben tartanak egy magyar-orosz magas szintű találkozót a kétoldalú kapcsolatok állásának áttekintésére. Azóta voltak sikeresebb és kevésbé sikeres évek, volt, amikor "tyúklépésnyit", volt, amikor "hétmérföldes csizmával" haladtak előre – mondta, hangsúlyozva, hogy az előző év az utóbbi kategóriába tartozik.

A gazdasági együttműködésről szólva kiemelte: az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése óta 2018 volt az első év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom ismét nőtt, meghaladta a 6 milliárd dollárt.

Számítunk az orosz felvevőpiacra

Magyarország szándéka, hogy próbáljon megegyezni oroszországi beruházásokról, tőkebefektetésekről, valamint hogy legyenek olyan exportképes termékei, amelyeket az orosz piac befogad – közölte, megjegyezve, hogy

Magyarországnak már vannak húsipari, állategészségügyi, gyógyászati és gyógyszeripari beruházásai Oroszországban.

A magyar-orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor, úgy fogalmazva: egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a "házszámát",

minden ország ott van, ahová a Jóisten teremtette, márpedig Magyarország egy Moszkva-Berlin-Isztambul háromszögben éli az életét,

a magyar politika célja pedig az, hogy minden nagyhatalom érdekelt legyen a sikerében, de különösen azok, amelyek regionális szempontból döntő befolyást gyakorolnak az életére.

Ebbe illeszkedik a magyar-orosz együttműködés is, mert noha Magyarország természetesen a NATO-nak és az EU-nak is tagja, és az is marad, ez nem zárja ki bizonyos kérdésekben a politikai együttműködést Oroszországgal – közölte.

A migráció is szóba került

Ennek kiemelt területei között említette a keresztény közösségek védelmét szerte a világban, valamint a migrációt, ugyanis – mondta – mindkét ország ismeri az abban rejlő veszedelmeket. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a balkáni útvonalon, Törökország és Magyarország között ma is 96 ezer migráns tartózkodik, akik észak felé mozognak, ez pedig aggodalommal tölti el és határvédelemre kényszeríti Magyarországot.

A kormányfő hozzátette: a Közel-Kelet stabilitása ügyében is van politikai együttműködés Magyarország és Oroszország között.

Ha a közel-keleti térség destabilizálódik, akkor onnan növekvő számban érkeznek migránsok Európa felé, ezért Magyarország abban érdekelt, hogy a Közel-Keleten, Szíriában minél inkább katonai és politikai stabilitás legyen

- mondta.

Megemlítette, hogy az együttműködés az Irakban élő kurdokra is kiterjed, mert az erbíli kurd kormányzatot Magyarország katonai kiképzéssel, katonákkal és pénzügyileg is támogatja.

A kárpátaljai magyarokról is szó esett

Arra a felvetésre, hogy Magyarország megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát, Orbán Viktor azt felelte: a vita arról szól, hogy

mit kezdjenek azzal a helyzettel, miszerint a kárpátaljai magyar kisebbség diszkriminációt szenved el és fenyegetettségben él.

A magyar fél javaslata az volt, hogy ha már elfogadnak egy ilyen dokumentumot, legalább annyit érjenek el, hogy abban az ukránok vállalják a Velencei Bizottság indítványainak elfogadását – közölte, kijelentve: ha ez nincs benne a dokumentumban, Magyarország nem tudja aláírni, mert az olyan lenne, mintha feladná a kárpátaljai magyarokat megillető európai jogokat.

Reményét fejezte ki egyúttal, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete javulni fog az új ukrán vezetéssel, amellyel törekszik egy mielőbbi érdemi tárgyalásra.

Azt is nyomatékosította: amikor Magyarország megfogalmazza az Ukrajnával kapcsolatos álláspontját, nem Oroszország miatt vagy Oroszországra tekintettel teszi ezt, hanem a magyar nemzeti érdekekből kiindulva.

Energaiügyek, kereszténység védelme

A Török Áramlathoz való magyar csatlakozást firtató kérdésre a miniszterelnök azt válaszolta: Magyarország nemcsak az energiabeszerzésben, hanem a tranzitországokat illetően is szeretne szuverén lenni, ezért

ha Magyarországra Oroszországból csak Ukrajnán keresztül jöhet gáz, az a magyar szuverenitás szempontjából rossz. Ezért a Török Áramlat "egy preferencia, minél hamarabb tudunk hozzá csatlakozni, annál jobb"

- mondta.

Értékelése szerint Magyarország ma energiaszempontból is szuverén ország, "amiről az én fiatalkoromban – ami még a kommunista időkben volt – legfeljebb álmodozni lehetett".

A közel-keleti keresztények védelmében Orbán Viktor kérdésre azt mondta:

a magyaroknak kötelességük, hogy segítsék az országuk területén kívül is a bajba jutott keresztény közösségeket, ami egy nagyon régi tradíció.

Magyarország Oroszországgal közösen egyházi épületeket állít helyre, és olyan gyárakat épít, amelyek hozzájárulhatnak a helybéliek élelmezéséhez. Magyarország ezenkívül iskolákat, kórházakat épít, falvakat állít helyre, ahová az elmenekült emberek visszatérhetnek – mondta.

A sajtótájékoztató előtt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin jelenlétében 8 megállapodást kötött a magyar és az orosz fél. Ezek között volt magyar-orosz régióközi együttműködésről szóló komplex program, társadalombiztosításról szóló egyezmény, továbbá onkológiai, sport- és testnevelési, valamint vasúti együttműködési szándéknyilatkozat, az Eximbank és az orosz Exiar közötti viszontbiztosítási szerződés, együttműködési megállapodás Szamara megye és Győr-Moson-Sopron megye között, végül egy együttműködési megállapodás a Mol, a Lukoil és a Transznyefty között a kőolajszállítás jövőjéről.

(MTI)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ne feledjük az ő bomlott elméjében ő a magyarország! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ne feledjük az ő bomlott elméjében ő a magyarország! =))
Sámannus
A hazaárulás végfokozatba kapcsolt. Ezek úgy szívnak mint a torkosborz.
Nessy
Már sikerült megtapasztalni a nagy "nyereséget" 45 éven át!
Csak az a különbség, hogy akkor egy vesztett háború után kaptuk őket a nyakunkba, most meg hazánk nagyjai ezüst tálcán nyújtják át az országot az oroszoknak, elsősorban Putyinnak ,jelzálogként a hitelekre és egyéb titkos szerződésekre!
Borsodi
@Nessy: Ne feledkezzünk meg a Törökökről se,Erdogán is kell nekünk a gyümölcsöző kapcsolathoz.
Nessy
@Borsodi: Diktátorok egymás közt! Putyin meghívhatná őket medve vadászatra! Csak előtte koplaltassák a macikat!
Béla333
Arany János: A WALESI BÁRDOK
...
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes...
Béla333
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

„Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

„Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Sámannus
Egyenlőre a törököket érti ezen csak. Más kapcsolatról nehéz bármit mondani. Különösen nem más országok bekebelezéséről, vagy lehetőségéről. Itt vagyunk például mi, akikről a hazaáruló úgy beszél hogy ő Magyarország, mint akinek elmentek otthonról. a diliház előszobája ha hülye, és a börtöné ha kicsit is épeszű.
dissamyp
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
dissamyp
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
RonaGyuri
A picture is worth 1000 words

azaz, ahogy magyarul mondjuk: egy kép sokkal többet árul el ezer szónál

A látogatás több képes sem rossz, de az MTI ezen fotója feltétlenül =))


(https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1910/2019103...
dr. prédikátor
Путин: Виктор! сосание колена !!!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Egy még a szokásosnál is butább cím

a fizetős hvg.hu ekkora baromsággal próbálja fizetésre bírni az olvasóit egy egyébként jó cikkre?

„Trump után Putyin: Orbán nagypályásnak képzelheti magát a világpolitikában” című írás, mint említetem jó – de ez a cím???
Hogy kerül ez a két dolog egymás mellé: Trump-ról sokéves pitizés után kapott időpontot, Putyinnak meg rendszeres duma és … társa.
Ráadásul itt az időfaktor: május 13.-a meglehetősen régen volt.
Ha viccelni akarnék azt írnám, hogy skót, nem norvég!!! Hivatkozva az orbáni (nem jött össze a norvégok bemószerolása) fiaskóra és klasszikus skót viccre!
A vicc:
„A skót a kisfiával elvisz egy tyúkot a piacra eladni. Miután eladták a tyúkot a kisfiú kérleli az apját, hogy vegyen egy szelet dinnyét, mert most van pénz. Meg is veszi a skót a dinnyét a fiú pedig megeszi. Eltelik 15 év, ismét elmennek a piacra és eladnak egy tehenet. Erre a fiú:
- Apám már megnőttem, a tehenet is eladtuk, vegyél egy sört nekem.
- Elment az eszed fiam!- dinnyére sört?”
Klubtag
@RonaGyuri: ...fuj...egyik gusztustalanabb, mint a másik (és nem a megjelenésük, hanem a több évtizedes produkcióik okán)...remélem ilyenkor is büszke magára az a több mint 2 millió választó, akik ezekre voksoltak... a többes szám nem véletlen, tudták (tudhattás, ha nem hülyék mind) - hogy ez hova vezethet, de hát ezt akarták.
kokopelli
@RonaGyuri: Szeretem az olyan üzleteket,amik előtt és amik után mindkét fél jól jár ill. járt! T.k. a politikában
még nem is hallottam mást! A medve is meg az egérke is jól jár? Mit mondhat? ("Szegény ember vízzel főz,és
madzag a húzója"?)
Klubtag
Tehát van ma Magyarországon kb. 2,5 millió Pulyin(orosz) imádó...a Kádár-rendszerben harmad ennyi szarházi sem volt, egyébként ezért is ment békésen, vér nélkül a rendszerváltás, azt ugyanis valóban a reformban elkötelezett politikusok és szakemberek támogatták. Az orbáni visszarendeződés a rendszerváltási folyamat kudarca...
Pegero
@dr. prédikátor: Tрахал сосать?
Gondolom te már csak tudod?!
Sámannus
Komplett háborút buktunk el a nyomor ellen hazaárulókám! Mert a csicskáid gátlástalanok, és teis egy gátlástalan csicska vagy.
dr. prédikátor
@Pegero: Anyáddal szórakozz köcsög!!!
Pegero
@dr. prédikátor: Ебать твою мать!
http://s6.images.www.tvn.hu/2012/02/19/08/04/...
Nur für dich! Ich bin ein deutscher Spion!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.